Agrárközélet

A burgonyatermelés visszaszorult az elmúlt évtizedben

Agrofórum Online

A gyümölcsfélék, az állatok, a gabonafélék és az ipari növények volumencsökkenését csupán részben tudta ellensúlyozni a mezőgazdasági szolgáltatások, az állati termékek termelése, illetve a burgonyatermesztés növekvő teljesítménye.

A mezőgazdasági ágazat (szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együttes) folyó alapáron számolt kibocsátási értéke 2973 milliárd forint volt, ebből 1733 milliárd forinttal a növénytermesztés, 1026 milliárd forinttal az állattenyésztés részesedett.

2020-ban a teljes mezőgazdasági kibocsátás árindexe 7,2 százalékkal magasabb, a volumene 2,2 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél, így összességében 4,8 százalékkal nőtt az értéke 2019-hez képest. A növénytermesztési termékek árszínvonala 10,3 százalékkal, az állatok és állati termékeké 3,2 százalékkal emelkedett.

A folyó termelőfelhasználás volumene és árindexe is növekedett, összességében 1,3 százalékkal haladta meg az értéke a 2019. évit. A bruttó hozzáadott érték (1281 milliárd forint) előző évi áron 6,6százalékkal csökkent, folyó áron 9,9 százalékkal nőtt – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2020 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített.

2010 óta a mezőgazdaság kibocsátásának volumene (összehasonlító áron) összességében közel egyharmadával emelkedett. A növénytermesztés kibocsátása ennél is jobban, az állattenyésztéssel kapcsolatos tevékenységeké mérsékeltebben nőtt. A főbb növények többségének volumene számottevően magasabb volt az évtized végén, leginkább az ipari növények, takarmánynövények, a bor és gabonafélék kibocsátása emelkedett. A burgonyatermelés ezzel szemben visszaszorult, a negyedével csökkent a volumene.

A főbb állatok és állati termékek közül a legnagyobb növekedés a baromfi- és szarvasmarha-kibocsátásban figyelhető meg, a sertéskibocsátás összességében nem változott az évtized folyamán. A tojáskibocsátás elmaradt a 2010. évitől, az éves teljesítmény egy alacsonyabb szinten stabilizálódott.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Egyre több a beruházás a hazai mezőgazdaságban

2018. április 26. 11:11

Bár a beruházásokat még mindig saját forrásból valósítja meg a legtöbb gazdálkodó, az elmúlt évben duplájukra emelkedtek a banki hitelből finanszírozott fejlesztések.

AKI: tavaly kevesebb állatot vágtak le a vágóhidakon, mint az előző évben

2023. március 10. 13:07

A magyarországi vágóhidakon 97,9 ezer darab szarvasmarhát vágtak le 2022-ben, 10,4 százalékkal kevesebbet az előző évinél, sertésből 4 millió 532 ezret, ez 6,9 százalékos csökkenés, baromfiból pedig 207,8 millió darabot, ami 11 százalékkal marad el a 2021. évitől.

A klímaváltozás növeli az állati betegségek kockázatát

2020. december 30. 05:49

Az elemzés szerint a globális felmelegedés valószínűleg elmozdítja a fertőző betegségeket az Egyenlítőtől. Az állati fertőző betegségek kockázata a bolygó mérsékelt és hűvös régióiban is növekszik.

A malacfarokkurtítás a múlté - Van jobb megoldás!

2023. október 17. 09:10

A farokrágás gyakori probléma a sertéstartó gazdaságokban. Megelőzése, megszüntetése érdekében sokszor alkalmazzák a gazdák a rutinszerű farokkurtítást, amely állatjóléti szempontból kifogásolható módszer. Jó tudni, hogy a farokrágás kiváltó okainak megszüntetésével jó eséllyel megelőzhető a farokrágás kialakulása.