Növénytermesztés

Nagyobb repcetermést várnak az EU-ban

Agrofórum Online

A Consultancy Strategie Grains megemelte előrejelzését az Európai Unió idei repcetermésére vonatkozóan, miközben csökkentette a keresleti várakozásokat, és a következő szezonban kevésbé számít ellátási feszültségre.

A EU 27 tagállamában a repce termelése várhatóan eléri a 17 millió tonnát, szemben az egy hónappal ezelőtt jósolt 16,82 millió tonnával, és 3,3 százalékkal meghaladhatja a tavalyi termést – közölte a Strategie Grains elemzőcég egy olajos magvakról szóló jelentésben.

A felfelé irányuló felülvizsgálat főként a román teljesítmény miatt indokolt, közölte a tanácsadó cég.

A repce az EU legnagyobb olajos növénye, amelyet étolaj, biodízel üzemanyag és állati takarmány készítésére használnak.

A növényi olaj globális árának május közepe és június közepe közötti meredek esése csökkentette az olajos magok, köztük a repce magjának feldolgozási igényét, ezzel is csökkentve a következő 2021/22-es szezon keresleti kilátásait – közölte a Strategie Grains.

„Most a repce- és a napraforgómag-állomány helyreállását prognosztizáljuk az EU-ban 2021/22-es gazdasági év eleje és vége között” – húzták alá a jelentésben.

A tanácsadó cég enyhén csökkentette az uniós napraforgómag termelésre vonatkozó előrejelzéseit, 9,82 millió tonnára 9,88 millió tonnáról, de ez még mindig 13,2 százalékkal meghaladja a 2020-as aszály által érintett termést.

Az olajos magvak ára megugrott ebben a szezonban, az Euronext repce ára rekordszintet ért el a szűkülő globális kínálat és az erős kereslet miatt, amelyet a kínai import hajtott – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva. Az európai repceárak várhatóan enyhülnek a jelenlegi magas szintről a betakarítás előtt – fűzte hozzá a Strategie Grains.

Az árak mozgásának tendenciái azonban függnek az európai hozameredményektől, a kanadai repce és az amerikai szójabab kilátásaitól, valamint a nyersolaj árának ingadozásaitól is. Utóbbiak befolyásolják a bioüzemanyag-piacokat – tette hozzá a tanácsadó cég.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Melyik őszi búza fajtát érdemes választani? Itt a friss eredmény

2025. szeptember 9. 10:10

A GOSZ–VSZT–NAK 18. alkalommal megszervezett őszi búza fajtakísérletei objektív adatokkal támogatják a gazdálkodókat a fajtaválasztásban

Szigorodott a termékpiaci törvény: vége a visszaéléseknek

2025. szeptember 8. 12:40

Új szabályok védik a gazdákat a felvásárlókkal szemben: csak előre rögzített feltételek mellett lehet minőségi kifogást emelni.

Egyem vagy ne? – A teljes kiőrlésű gabona nagy kérdése + videó

2025. szeptember 2. 16:10

Valóban érdemes-e, egészséges-e teljes kiőrlésű gabonatermékeket fogyasztani? Akadnak olyanok is, akik kifejezetten félnek az ilyen jellegű termékek fogyasztásától, mert úgy gondolják egészségügyi kockázatokat hordozhatnak. A téma alapos körüljárásában Hertelendy Péter növényorvos segített nekünk.

Melyik repcehibrid hozza a legtöbbet? Mutatjuk az eredményt

2025. augusztus 27. 14:10

Idén 16 repcehibrid szerepelt a GOSZ–VSZT–NAK posztregisztrációs fajtakísérletében. Az eredmények értékes támpontot adnak a gazdálkodóknak.

Fókuszban a genotípus – fajta/hibridspecifikus agrotechnika alapelvei a búzánál és repcénél

2019. március 15. 08:57

A genotípus helyes vagy helytelen megválasztása egy adott növény esetében már „starthelyzetben” eldöntheti a növény termesztésének hatékonyságát, jövedelmezőségét. A genotípust egyszerre kell adaptálnunk az ökológiai feltételekhez (időjárás, talaj), valamint az agrotechnikai elemekhez (előveteménytől a trágyázáson, növényvédelmen át a betakarításig).

A tarlórépa sárgaságvírusa (TuYV)

2020. május 22. 04:37

Az elmúlt évek elhúzódó meleg őszi időjárása kifejezetten kedvezett a levéltetvek, különösen a zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae) elszaporodásának. A zöld őszibarack-levéltetű a tarlórépa sárgaságvírusának legfőbb vektora.

Veszélyes kártevők: Repcebecő-ormányos

2019. június 4. 10:52

A repcén táplálkozó ormányosbogarak közül a legnagyobb kárt a repcebecő-ormányos okozhatja, hiszen a lárva a magkezdeményeket és a magvakat rágja. Ezzel a közvetlen kártételével önmagában is nagy veszteséget okozhat, de közvetett kártétele is jelentős.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: kelnek a burgonyabogár lárvák, fuzáriózis veszély a kalászosokban

2022. május 24. 11:34

A száraz időjárás elsősorban a rovarkártevők szaporodásának kedvezett, a kórokozók terjedése mérsékelt szinten maradt.