Terményárak

Öt hónapos csúcsról csökken a búza ára

Agrofórum Online

Chicagóban a búza ára 0,8 százalékkal csökkent, miközben a kukorica 0,2 százalékkal drágult és szójabab ára is emelkedett. Utóbbi agrártermék 0,9 százalékos pluszt szedett magára. A repce 0,6 százalékkal drágult a tengerentúlon. Európában igaz a kukorica olcsóbb lett, de a malmi búza, a repce és a takarmánybúza is többe került a nap végén.

Korrekció áll a búza árának csaknem egy százalékos csökkenése mögött a szakértők szerint. Öt hónapos csúcsról fordult vissza a kurzus és most a befektetők profitot realizálnak a piacon. A megnövekedett exportkereslet és a kínai vásárlásokról szóló beszámolók támasztották alá a drágulást, bár az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) nem erősítette meg az amerikai búza exportértékesítési várakozásokról szóló várakozásokat. A kereskedők kiemelt figyelemmel kísérik a búza piacát, mivel néhány fontos exportáló ország, például Argentína és Franciaország, kedvezőtlen időjárásról számolt be.

„A búza kereskedése egy hullámvasútra hasonlít, most épp lejtőre került a kurzus, de nem tudni pontosan mi jön a következő kanyar után” – mondta Arlan Suderman, a StoneX bróker árupiaci vezető közgazdásza.

A kukorica és a szójabab drágult, a kereskedők további információkra vártak a közelgő amerikai betakarítások nagyságáról. Az Egyesült Államok közép-nyugati gabonatermelő vidékein tapasztalható szárazság, valamint a múlt hónapban Iowában bekövetkezett pusztító szélvihar miatt a kereskedők és az elemzők csökkentették kibocsátási becsléseiket.

Párizsban a malmi búza, a repce és a takarmánybúza árjegyzése is emelkedett, egyedül a kukorica jelentett kivételt a mérsékelt csökkenésével. Egy tonna malmi búza 192,5 euróba került a szeptemberi határidőre, ez 2,5 euró pluszt jelentett. A kereskedők 4428 üzletet kötöttek, decemberre azonban már jóval többet 26 835-öt. Erre a határidőre 50 eurócenttel a 188 euró/tonnás szintig ment feljebb a kurzus. A repce 1,5 eurós drágulása 383,75 eurós árszintet hozott. A takarmánybúza 169,25 eurós tonnánkénti ára pedig rendkívül enyhe, mindössze 5 eurocentes pluszt jelentett. A kukorica ára 50 eurócenttel 167,5 euróig csökkent tonnánként.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Argentína bolondítja meg a szójabab kereskedését

2020. február 27. 10:47

A szójabab árjegyzése 0,4 százalékkal a tonnánkénti 327,43 dollárnak megfelelő szintig emelkedett, de napközben a 330,28 dolláros szinten is kötöttek üzletet.

Nagyobb repcetermést várnak az EU-ban

2021. július 9. 05:47

A EU 27 tagállamában a repce termelése várhatóan eléri a 17 millió tonnát, szemben az egy hónappal ezelőtt jósolt 16,82 millió tonnával.

Optimista hangulatban kezdődött a hét Európában

2023. június 20. 06:34

Alapvetően jó hangulatban indult a kereskedés a héten a terménypiacokon kontinensünkön, zömmel a vevők határozták meg a piaci hangulatot.

A betakarítási nyomás miatt óvatosak a befektetők

2020. október 4. 08:44

Európában is a vevők kerültek túlsúlyba, hiszen a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza ára is mérséklődött, kivételt a repce jelentett a maga enyhe drágulásával.