Gépészet

Bednar szántóföldi nap – a 20. jubileum jegyében (+KÉPEK)

Agrofórum Online

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén június 7-én a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Bednar ismét nagyszabású szántóföldi nap alkalmával mutatta be legkülönfélébb szántóföldi munkagépeit – közöttük számos újdonságot – a csehországi Sloveč-ben.

TELJES KÉPGALÉRIA A BEDNAR CSEHORSZÁGI GÉPBEMUTATÓJÁRÓL >>>

A rendezvényre kilátogató több mint 1500 gazda a nap során összesen 25 gépkapcsolattal ismerkedhetett meg testközelből, és közülük számosat munka közben is megtekinthettek.

Új OMEGA dirketvetőgép immár műanyag magtartállyal

A kiállított újdonságok közül sok érdeklődő tekintetét vonzotta az immár műanyag tartályos (3500 liter) Omega vetőgép 6 méteres változata (OMEGA OO 6000L).

A 3, 4 és 6 méteres munkaszélességben elérhető vetőgépnél a műanyag vetőmagtartály (2800, ill. 3500 l) alkalmazásával jelentős súlycsökkentést sikerült a Bednar tervezőmérnökeinek elérniük, mely pl. a 6 méteres változatnál kb. 1 tonnát jelent. Mindez természetesen nem rontja a vetőgép munkáját, ugyanis a paralelogramma felfüggesztésű vetőcsoroszlyák csoroszlyanyomása továbbra is 120 kg-ig állítható, így kötött talajokon is jó vetésminőség érhető el vele.

A kéttárcsás vetőegység tömörítő kerekekkel és magtakaró pálcákkal is el van ellátva.


Az új OMEGA OO 6000L műanyag tartályos dirketvetőgép

A súly mellett e vetőgépek hossza is jelentősen csökkent (a 6 méteres változatnál kb. 80 cm-rel), amely az elődhöz képest egy sokkal kompaktabb gépet eredményezett.

A megfelelő minőségű talaj-előkészítésért mind hagyományos, mind csökkentett menetszámú talajművelési rendszer alkalmazása esetén a rövidtárcsa szekciónál két sorban „X” alakba rendezett immár 460 mm-es tárcsalapok szolgálnak.

Az új Omega vetőgép mellső hidraulikus Crushbar simítóval vagy Frontpack tömörítő keréksorral rendelhető. Ezeken kívül opcionális kiegészítő lehet a rövidtárcsa szekció utáni hullámos tárcsasor vagy a hidraulikus Crushbar simító.

Az új Omega OOL-ből néhány demó gép várhatóan már augusztus vége felé megérkezik a hazai forgalmazóhoz, az Agro-Békés Kft.-hez is, így hamarosan az érdeklődő magyar gazdák akár saját gazdaságukban is meggyőződhetnek munkaminőségéről.

Egyéb újdonságokból sem volt hiány…

A 2017-es Bednar szántóföldi napon szemmel láthatóan nemcsak a vetéstechnológiára, hanem a talajműveléssel egy menetben végzett műtrágya-kijuttatásra is nagy hangsúlyt fektettek a Bednar szakemberei, így a kiállított gépek közül jó néhány hátsó, ill. front FERTI-BOX műtrágyatartállyal volt felszerelve, de látható volt belőlük függesztett talajlazítóra erősített változat is.


ATLAS AM1200 12 méteres rövidtárcsa

A Bednar 2017-ben a sorközművelő kultivátorainál is bővítette termékpalettáját. A kiállított ROW-MASTER RN révén az eddigi 6 és 8 soros változat után immár 12 soros kukorica sorközművelő kultivátort (a sortáv 45 cm-re állításával 18 soros is lehet a gép) is tudnak a gazdáknak kínálni, akár folyékony műtrágya kijuttatás lehetőségével.

A csehországi bemutató során a betakarítás után felszínen maradt tarlómaradványok szétterítésére, árvakelések beindítására, valamint nedves talajok tavaszi 4-5 cm mély magágy-készítésére szolgáló szárrendezők között is láttunk újdonságot, mégpedig a STRIEGEL-PRO függesztett PN változatát, amely az eddigi vontatott 12 méteres PE változathoz képest 6, 7,5 és 9 méteres munkaszélességben áll a gazdák rendelkezésére.

Az esemény résztvevői a szárzúzás terén is láthattak újdonságot, mégpedig egy, a Bednar MULCHER szárzúzóira ráépíthető szármaradvány lefújó berendezést, melynek révén nem kell munka közben megállni a szárzúzót takarítani.


Műtrágya kijuttatóval felszerelt FENIX FN 3000 kultivátor, mely sekély tarlóhántástól mély talajlazításig használható

A rendezvényt a legfontosabb kiállított gépkapcsolatok gyakorlati bemutatója zárta.

(Kosztolányi Attila – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nagy tömeghez extratartós gumiabroncsot

2024. december 16. 16:10

Legelőször az Alliance VF750/50R26, VF650/65R38 és VF620/70R46 méretek lesznek azonnali hatállyal elérhetők.

Terepre tervezve: újdonság érkezett a John Deere-től

2024. december 12. 16:10

Számos feladat végrehajtása hatékonyabbá válik az új Gator XUV 875M géppel, amely mostantól nagyobb rakodókapacitást, több kényelmet kínál.

Jön az AGROmashEXPO 2025!

2024. december 12. 12:40

2025-ben ismét megnyitja kapuit hazánk legjelentősebb mezőgazdasági eseménye, a 43. AGROmashEXPO kiállítás és vásár.

Megújult szervizháttér az AGRI CS Magyarországnál

2024. december 11. 10:40

A Case IH kizárólagos magyar márkakereskedőjeként az AGRI CS Magyarország Kft. számos jelentős átalakulással fut neki 2025-nek.

Nagyszabású gépbemutatóval vár a jubileumi partnertalálkozón a Hanki-Ker Kft.

2023. május 11. 09:10

Jubileumi partnertalálkozót szervez a Hanki-Ker Kft. 30 éves fennállásának alkalmából.

Bábolnai Gazdanapok 2019 - kiállítói tájékoztató

2019. augusztus 12. 08:46

2019. szeptember 5-én újra megnyitja kapuit a 32. BÁBOLNAI GAZDANAPOK! Fontos részletekről számolunk be az eseménnyel kapcsolatban.

Väderstad szakmai bemutatók - ahol mindig tanulhat valami újat

2021. július 9. 11:25

A Väderstad szántóföldi gépbemutatókat szervez 2021. július 26. és augusztus 2. között az ország több pontján.

Aratás után talajművelés - Kerner kultivátorok a Vektor gépbemutatóján

2019. július 29. 06:26

Július 22-én a Győr-Moson Sopron megyei Bogyoszlón vette kezdetét a Vektor-Holding Kft. országos Kerner roadshow-ja, ami során a gazdálkodók négy innovatív talajművelő eszközt ismerhettek meg.

Gépészet Videó