Terményárak

Hét éves csúcson a kávé ára: 35 százalékkal drágult egy hónap alatt

Agrofórum Online

Az arabica kávé ára a hét elején újabb 10% -kal emelkedett, miután a múlt héten közel 20%-ot ugrott meg, és elérte a közel hét éves időszak legmagasabb szintjét, mivel a szokatlan hideg időjárás veszélyezteti a kávétermést a világ legnagyobb termelő országában, Brazíliában.

A múlt heti súlyos fagyok a fő brazil kávétermesztő vidék nagy részén károsították a termést, és az előrejelzések szerint a hét végén ugyanezen területekre újabb sarki légtömeg érkezik, amely a harmadik erős hidegfront lesz már idén. A kávéfák rendkívül érzékenyek a fagyra, ami súlyos károkat okozhat, sőt a cserjéket is teljesen elpusztíthatja. Ha egy gazdaságnak fákat kell újratelepítenie, a termelés körülbelül három évig szünetel.

A brazil kormány, a Conab élelmiszer-ellátó ügynökségének előzetes becslései szerint azt közölte, hogy a múlt heti fagyok 150 000–200 000 hektárt érintettek – ez az ország teljes arabica termésterületének mintegy 11%-a. „Ez 1994 óta az első alkalom, hogy az ország ilyen időjárási eseményeket tapasztal” – közölve az I & M Smith kávé kereskedő, utalva a július 20-i zord fagyokra.

„A kár mértéke még mindig nem világos, de a becslések szerint 5,5 millió és 9 millió, egyenként hatvan kilogrammos zsák között mozog” – mondta Charles Sargeant, a Britannia Global Markets softs és mezőgazdasági árupiaci kereskedője.

Az arabica kávé határidős ára június vége óta mintegy 35%-kal emelkedett, ami felveti azt a lehetőséget, hogy a nagy márkáknak az elkövetkező hetekben emelniük kell az árakat.

„Az elmúlt 12 hónapban az összetevők, a szállítási és egyéb költségek meredek emelkedését tapasztaltuk, ami megfelelő intézkedések meghozatalát teszi szükségessé” – áll a JDE Peet’s, a világ egyik legnagyobb kávéipari vállalatának közleményében.

A Starbucks és a Nestlé, amelyek a világ legnagyobb kávéfeldolgozói és kiskereskedői közé tartoznak, nem nyilatkoznak a következő szezonra vonatkozó rendelkezésre állás csökkenésével kapcsolatosan. A kisebb piaci szereplők biztosan nem tudják elkerülni az áremelést, így a fogyasztóknak várhatóan többet kell majd fizetniük.

„Csak szeptemberig vannak készleteink. Idén már háromszor emeltük az árakat, a piaci trendeket követve, de a helyzet továbbra is nehéz” – mondta Luciane Carneiro Mendes, a brazíliai Cafe Carneiro partnere.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alacsony forgalom mellett lett olcsóbb a búza

2025. november 9. 16:10

Vegyes irányban mozogtak a terményárak: míg Chicagóban a búza és a kukorica gyengült, Európában a kukorica drágult a héten.

Kína újra vásárol amerikai terményeket

2025. november 1. 11:10

Kína újra vásárol amerikai szóját, de a kukorica és búza kimaradt a megállapodásból – ez befolyásolja az árak alakulását.

Megint Trump-hatás a terménypiacokon

2025. október 27. 14:10

Trump újabb politikai húzása megmozgatta a terménypiacokat: az amerikai gabonák erősödtek, míg Európában vegyes volt a kép.

A kukorica és a szójabab ára is emelkedett az amerikai bizonytalanságok miatt

2025. október 19. 11:10

A lassú eladások és a hozamkérdések hajtották felfelé az amerikai gabonapiacot, miközben Európában a búza gyengült, a repce viszont drágult.

A jó ukrán kukoricatermés az USA pozícióit is befolyásolja

2022. január 6. 07:37

A világ vezető kukoricaszállítójának számító Egyesült Államokból származó kukoricaexport várhatóan enyhül a 2020-as rekordhoz képest, de még mindig elérheti a történelem második legmagasabb szintjét. A Kínába irányuló hatalmas amerikai eladások létfontosságúak ezekben az előrejelzésekben, de a magas globális árak és a versenytársak sikerei megkérdőjelezhetik az amerikai erőfeszítéseket.

Brazília felfüggeszti a kukoricára és a szójára kivetett vámot

2020. október 19. 08:02

A brazil gazdasági minisztérium szeptember elején már úgy döntött, hogy az év végéig megszünteti a rizsimport vámjait, a gabona rekord magas ára miatt.

Oroszország újraindítja a marha- és sertéshús importot Brazíliából

2021. november 25. 05:47

Moszkva a múlt héten engedélyezte a marhahús behozatalát a brazil marhahús-exportőrök további három vállalata számára.

Itt a fordulópont a kukorica piacán?

2025. szeptember 13. 14:10

Pozitív hangulat jellemezte az elmúlt hetet a terménypiacokon Amerikában és Európában is.