Az Agrofórum 2017. június 14-én Balatonlelle-Rádpusztára látogatott el, ahol – a Dow AgroSciences júniusi szántóföldi rendezvénysorozata utolsó előtti állomásaként – a nagyközönség testközelből ismerkedhetett meg a már jól bevált és ismert Dow növényvédő szerek mellett az engedélyezés alatt álló, új fejlesztésű hatóanyagot tartalmazó, egyedi hatásmechanizmusú őszi és tavaszi posztemergens gyomirtó szerekkel repcében, valamint egy inszekticiddel borsóban és babban.
Az újdonságokról repcében és borsóban Papp Zoltán fejlesztőmérnök számolt be
A szép számban megjelent gazdákat Dr. Erdei Imre, a Dow AgroSciences ügyvezető igazgatója köszöntötte, aki röviden utalt a már jól ismert és a nap során megtekinthető széles Dow gyomirtó szer termékpalettára repcében, kalászosokban, napraforgóban és kukoricában.
Külön kiemelt e szántóföldi bemutatósorozat keretében debütáló, várhatóan a következő szezonban bevezetésre kerülő, teljesen új hatóanyagot tartalmazó három új készítményt is, melyek közül kettő az őszi káposztarepce posztemergens gyomirtásában, míg a harmadik pedig a borsó inszekticides védelmében lesz elérhető.
Új hatóanyag a magról kelő kétszikű gyomok ellen repcében
Az őszi káposztarepcében előre láthatóan 2018 őszétől elérhető gyomirtó szer újdonságokról Papp Zoltán fejlesztőmérnök foglalta össze a legfontosabb ismereteket.
Dr. Erdei Imre, a Dow AgroSciences ügyvezető igazgatója
Elsőként a piacra Belkar néven bevezetésre kerülő, picloramot és egy teljesen új hatásmechanizmusú vegyület az Arylexet – az arilopikolinát hatóanyagcsoport első tagja – tartalmazó őszi posztemergens gyomirtó szerről kaptunk tájékoztatást.
Ugyan az ALS-gátló készítmények kapcsán Magyarországon még nem jegyeztek fel rezisztenciát, de e hatóanyagok egyre szélesebb körű használata (repcében, kalászosokban, napraforgóban, kukoricában) nyomán fellépő esetleges rezisztencia megtörésének legújabb eszköze lehet az Arylex.
Működését nézve e molekula az auxint irányító gént bekapcsolt állapotban tartja a gyomnövényekben, melynek abnormális fejlődés és végső soron a gyomnövény pusztulása lesz a következménye.
A Belkart repcében egyedivé a magról kelő kétszikű gyomnövények, a keresztesvirágúak (pásztortáska, sebforrasztó zsombor, tarsóka, vadrepce), valamint a melegigényes, repcében akár 300-400 kg/ha veszteséget (víz- és tápanyagelvonás, megnyurgulásra késztetés) is okozó melegigényes nyári gyomok (fehér libatop, csattanó maszlag, parlagfű, varjúmák stb.) elleni széles hatásspektruma teszi.
Runway és Belkar gyomirtó szerekkel beállított kísérlet repcében
Klasszikusan levélen keresztül fejti ki hatását, melyhez nincs szükség csapadékra, valamint használata után nincs utónövény korlátozás, tartamhatással nem rendelkezik, továbbá bármilyen repcében használható, nincs szükség kizárólag herbicid-toleráns repcére.
A repcében tavaszi posztemergens gyomirtásra kínált új készítményben, a Korvetában az Arylex mellett klopiralid hatóanyag található. Tavasszal a gyomok 2-8 leveles, a repce tőlevélrózsás és zöldbimbós állapota között lehet majd évente egyszer felhasználni. A Belkarhoz hasonlóan széles hatásspektrummal rendelkezik a magról kelő kétszikű gyomok és a keresztesvirágúak ellen.
Closer – új hatásmechanizmusú levéltetű irtó készítmény borsóban és babban
A bemutató harmadik újdonsága a borsó- és bab-, valamint gyümölcstermesztők figyelmébe ajánlható, új hatásmechanizmusú, levéltetvek ellen használható inszekticid, a Closer (Isoclast) volt.
Érdeklődőből a kalászos parcelláknál sem volt hiány
Az acetilkolinészterázt befolyásoló hatásmechanizmusú szulfoxaminek közé tartozó Isoclast hatóanyag kiválóan alkalmazható majd rezisztens levéltetű fajok ellen is. A Closer készítményt szántóföldön borsóban és babban az első levéltetű kolóniák megjelenésekor, az intenzív hajtásnövekedéstől a virágbimbós állapotig, ill. az elvirágzástól az érés közepéig lehet majd használni évente két alkalommal.
Természetesen a rendezvény alatt nemcsak repcében, hanem őszi búzában és árpában, kukoricában, valamint napraforgóban beállított gyomirtási kísérleteket is testközelből lehetett megtekinteni.
(Kosztolányi Attila – Agrofórum Online)