Agrárgazdaság

Egyre nagyobb teret nyernek idehaza a prémium sörök

Agrofórum Online

Jelentős kínálati változást hozott a kereskedelmi törvény, a vendéglátóhelyek és a multik között idén augusztus 1-től életbe lépett kizárólagossági szerződések tilalma viszont még csak most kezdi éreztetni hatását a kisüzemi sörfőzdék forgalmában. Erről a tegnap nyílt Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének standján tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő, a Kereskedelmi Törvény módosításának kezdeményezője elmondta, hogy nyár óta jelentős változás következett be az italgyártók életében. Az Egyesült Államokban például a kisüzemi sörfőzdék már megvívták a harcot a nagy gyártókkal az elmúlt 50 évben, ott a kézműves sörfőzdék mára a teljes sörpiac 15-20 százalékát teszik ki. Hazánkban ez a küzdelem most kezdődik. Kiemelte, hogy fontos, hogy megvédjük a magyar fogyasztókat. A természetes úton erjesztett sör elkészüléséhez legalább 21 nap szükséges, ezzel ellentétben a nagyobb gyártók söreiket legfeljebb 8 nap alatt készítik el. Ezért is kell különbséget tenni a nagyüzemi, ipari sörök és a kézműves sörök között.

A kézműves sörfőzdék és üdítőital gyártók beleteszik a munkát, a tudást annak érdekében, hogy kitűnő minőségű terméket állítsanak elő. A hazai kézműves sörfogyasztással ezt a munkát is támogatjuk.  Hangsúlyozta, a fogyasztók választásának megkönnyítése érdekében fel kellene tüntetni, hogy mely sör nagyipari, melyik kézműves, hogy a fogyasztó számára egyértelmű legyen milyen sört fogyaszt. A hazai kézműves sörfogyasztással ezt a munkát is támogatjuk.

Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke elmondta, már látszik a kisüzemi sörfőzdék némi forgalomnövekedése a Kereskedelmi Törvény módosítása nyomán, az átütő változásra azonban még várniuk kell. Sajnos azt tapasztalják, hogy sok vendéglátóhelyet a nagyüzemi sörgyártók megvezetnek. A kisüzemi sörök térnyerése a hazai piacon hosszú idő lesz ugyan, de elindultak az úton, és a cél, hogy térségi, régiós szinten tudják megtalálni a helyi piacaikat, ezáltal is népszerűsítve a környezettudatos fogyasztói választást. Fontos a fogyasztók informálása és edukálása is, ezért standjukon az OMÉK négy napja alatt sörkóstolóval is várják a látogatókat.

 Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke beszédében elmondta, hogy látható a hazai sörpiacon, illetve a többi italtermék piacán mind a jogalkotó, mind a versenyhatóság egyaránt prioritásként kezeli a kiegyenlített versenyviszonyokat. A jövőben is minden lehetséges eszközükkel arra törekszenek, hogy fellépjenek a kisebb italbeszállítók, ideértve különösen a kisüzemi sörfőzdék kiszorítását, a vendéglátóhelyek kiszolgáltatottságát, illetve a fogyasztói választék szűkülését okozó piaci torzulásokkal és jogsértő magatartásokkal szemben. Ezen eszköztár lényeges új eleme a Kereskedelmi Törvénynek az ágazatra vonatkozó speciális szabálya.

Giczi Gergely, az OMÉK-ot szervező Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese beszédében kiemelte, az agráriumban kiemelten fontos a magyar kis- és középvállalkozások támogatása, marketingeszközökkel való segítése, így a kézműves sörök számára is kiváló lehetőség a kétévente megrendezendő agráriumi seregszemle. A kézműves sörök térnyerése a kiváló minőségű magyar élelmiszerek piacát is színesíti, melyre nem csak a hazai kínálatnak van szüksége, de az exporttermékek skáláját is bővítik. 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

1300 embert küldenek el: nagy bajban a bajor agrárcég

2024. december 16. 12:40

A mezőgazdasági és építőanyagokkal foglalkozó BayWa mezőgazdasági csoport 1300 állás megszüntetését tervezi a következő három évben.

Rekordmagasra emelkedett egyes európai műtrágyák ára

2024. december 16. 11:10

A műtrágyagyártók a magas gázárak miatt kényszerülnek a pétisó árának emelésére. A karbamid és az UAN-oldat árai egyelőre nem változtak.

Emelkedhetnek a közeljövőben a sertéshúsárak az EU-ban

2024. december 9. 12:10

A termelési költségek nőnek, és betegségek is terhelik a sertéságazatot. Emiatt várhatóan csökken az állatlétszám és nő a hús ára.

Novemberben kilőtt a Deere & Company árfolyama

2024. december 6. 15:40

A három legjobban teljesítő papír közé került 10,1 százalékos drágulással a Case, Steyr és New Holland márkákkal fémjelzett globális traktorgyártó CNH Industrial NV.

Méghogy boros nemzet ... 700 millió korsó sört ittunk

2019. november 30. 05:37

A szeptemberig tartó egy évben 146 milliárd forint volt a hazai kiskereskedelmi sörforgalom, ami több mint 350 millió liternek felel meg.

Kevesebb német sört fogyasztanak az Európai Unióban

2023. április 19. 15:51

Csökkent az Európai Unióban és Németországban a német sörök fogyasztása az elmúlt tíz évben, növekedés csak az Európai Unión kívül volt.

Sörár-sokk: rendkívül rossz termésre figyelmeztetnek a gazdák

2023. július 12. 07:40

A sör ára a közeljövőben tovább emelkedhet, ennek oka a nagyon rossz idei sörárpa termés.

Sokkal több sört isznak az európaiak

2023. december 13. 13:10

Jelentősen növekedtek a söreladások az Európai Unióban 2022-ben.