Szőlő-Bor

Szőlőfeldolgozó üzem épül Ordacsehiben

MTI

Szőlőfeldolgozó üzemet épít a Balaton Agrár Zrt. Ordacsehiben, a cég a márciusban kezdődő, mintegy egymilliárd forintos beruházáshoz 464 millió forint támogatást nyert az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére meghirdetett pályázaton - jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a somogyi településen pénteken.

Feldman Zsolt a támogatói okirat átadásán azt hangsúlyozta, hogy a fejlesztéssel olyan feldolgozókapacitás jön létre, amellyel a 3461 hektáros Balatonboglári borvidék szőlőtermelői nagyobb hozzáadott érték előállításával nagyobb jövedelemhez juthatnak. Utalt rá: a szőlő- és bortermelésnek történelmi hagyománya van a Dél-Balatonon, a térség az ágazat fontos helyszíne, amit az is bizonyít, hogy több itt dolgozó borász kapta már meg az év bortermelője címet.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a Megújuló vidék, megújuló agrárium programban az élelmiszeripari szereplőknek megítélt források „jó helyre mennek”, a kapacitásnövelést, az alapanyagtermelés biztonságát szolgáló beruházások esélyt nyújtanak a magyar agrárium hazai és nemzetközi erősödésére. A magyar kormány úgy látja, hogy a helyi erőforrásokat felhasználó értékteremtésben kulcsfontosságú szereppel bír a mezőgazdasági termékeket feldolgozó élelmiszeripar és borászat – emelte ki. Feldman Zsolt kitért arra, hogy Somogy 3. számú választókörzetében több mint 3100 pályázó mintegy 30 milliárd forint támogatást nyert el a Vidékfejlesztési Programból az elmúlt években, ebből 18,5 milliárdot beruházásra fordítottak, és ez komoly segítséget jelentett a térség gazdaságának.

Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője a szőlőfeldolgozó szükségességét azzal indokolta, hogy a boglári azon kevés magyarországi borvidékek egyike, ahonnan „a megtermelt érték jelentős része, 80 százaléka szőlőként távozik”. Az üzemnek köszönhetően azonban a Dél-Balatonon élő és a Balatonboglári borvidéken érdekelt szőlősgazdák új lehetőségekhez jutnak – tette hozzá.

Tavaszi József, a beruházó részvénytársaság elnök-vezérigazgatója azt mondta: az építkezés két évet vesz igénybe, annak eredményeként képessé válnak bor vagy hűtött, szűrt must előállításra, amelyet nagyobb távolságokra, akár külföldre is szállíthatnak értékesítésre. Utalt arra, hogy a 30 állandó és jelenleg 60 alkalmi munkavállalót foglalkoztató, szőlőtermeléssel és egyebek mellett vetőmagelőállítással is foglalkozó vállalat 200 hektár saját szőlőültetvénye mellett 100 hektár integrált területet kezel, ahonnan egy szüreti időszakban 300-350 kamionnyi szőlőt szednek le és szállítanak el. Tavaszi József az MTI kérdésére elmondta, a hat évtizedes múltra visszatekintő Balaton Agrár Zrt. tavaly és 2020-ban is mintegy másfél milliárd forint árbevételt és mintegy 100 millió forint nyereséget ért el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Miért pezsgővel koccintunk szilveszterkor?

2025. december 30. 14:10

A pezsgő nemcsak ital, hanem szimbólum. Megnézzük, honnan ered, és miért vált a szilveszter elmaradhatatlan kellékévé.

Ismét indul a Mathiász pályázat – alkosson Ön is!

2025. november 4. 10:10

A Mathiász Nemzetközi Lovagrend ismét pályázatot hirdet: tíz borászati témában várják az alkotásokat a jövő szőlő- és borkultúrájáról.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság: két új borvidéken is kimutatták

2025. október 7. 10:50

Újabb két borvidéket ért el a szőlő aranyszínű sárgaság: a hatóság fokozott felderítést és szigorú védekezést rendelt el.

Fenntartható szőlővédelem: ragadozó madarak bevetésen

2025. szeptember 27. 14:10

Madárháló helyett ragadozó madarak védik a prémium szőlőt Sussexben – a brit borászat úttörő megoldása fenntarthatósági mintát ad.

Ez a jövő: napszámosok helyett szőlőkombájn

2018. december 8. 13:33

Sokan félnek a szüretelőkombájn használatától, de a tapasztalatok nem igazolják a gazdák aggodalmait. Nem kellenek napszámosok, nem baj, ha sár van, a szüretelőgép hatékonyan végzi el a feladatát.

Pelle Pince: bemutatjuk, mit tudnak a mádi termőterületek

2022. augusztus 24. 06:32

A Mádi Pezsgés, a község első pezsgő fesztiválja, a buborékos borok kóstolójára invitált.

Akinek a borászat művészet, nem pedig varázslat

2021. október 25. 08:20

Lehet, hogy már a bölcsőben eldőlt, hogy Koch Pálma borász lesz, hiszen mióta emlékszik, érdekli ez a hivatás.

Teleki Zsigmond nyomdokain - szőlőalanyok nemesítése világszínvonalon

2021. május 3. 09:38

Teleki Zsigmond szőlőalany-nemesítésben végzett munkája kimagasló jelentőségű. Fajtái elkerültek a világ szőlőtermesztő országaiba, termesztésbe vonták, több kutatóintézetben tovább szelektálták.