Mikor jelent meg Magyarországon a filoxéra? Honnan érkezett hozzánk?

A XIX. század közepétől kezdődően az Észak-Amerikával megélénkült kereskedelem révén több olyan szőlőkártevő került be Európába, amelyek súlyos károkat okoztak. Elsőként a lisztharmat lépett fel. 1850-ben jelent meg Franciaországban, majd onnan terjedt szét Európában. A kórokozó leküzdése érdekében az ellenálló amerikai szőlőfajokat hozták be Franciaországba. Feltehetően ezekkel a szállítmányokkal jött be a filoxéra is. A filoxéravész Nyugat-Európából tört be Közép-, Dél- és Kelet-Európa szőlőtermesztő országaiba.

Gyors elszaporodásával nagy felületen pusztította a saját gyökerén élő szőlőültetvényeket. Magyarországon (Pancsován) 1875-ben észlelték a kártevő jelenlétét és olyan gyorsan felszaporodott, hogy terjedését nem tudták megakadályozni. A rovar a szőlőültetvényeink kétharmadát (218 000 ha-t) 15 év alatt elpusztította.  A filoxéra pusztításának következtében a szőlőből és a borból élő emberek százezrei mentek tönkre, és nagy részük Európából kivándorolt Amerikába.

Miért volt különösen pusztító a kötött talajok esetében?

A filoxéra monofág faj, vagyis csak szőlőn él. Puha testű rovar, gyökérlakó és levéllakó alakja ismert. Az európai fajták gyökerein csak a talajlakó alakja figyelhető meg, de az utóbbi időben leveleiken is megtalálhatóak a gubacsok. A gyökérlakó alakja a gyökereken nodozitásokat és tuberzitásokat okoz, miközben a gyökerek elpusztulnak és szétmállanak. Ennek következtében a tőke gyengén növekszik, a levelek sárgulnak, a bogyók összezsugorodva lehullanak, és végül az egész tőke kipusztul.

Világszerte sok kutató és szakember foglalkozott a szőlőt súlyosan károsító rovar megismerésével és az ellene való védekezéssel. Megfigyelték, hogy a filoxéra kötött talajokon tud megélni. Mivel Magyarországon döntően a kötött talajokon, domb- és hegyvidéken folyt a szőlőtermesztés, emiatt okozott különösen nagy károkat az ország szőlőültetvényeiben. Francia tapasztalatok beigazolták, hogy a filoxéra homokban viszont nem tud megélni. Ahol a homoktalaj kvarctartalma eléri a 85%-ot, a filoxéra nem mard fenn. Ezért határozták el a szőlő homokon termesztését. Magyarországon Miklósvári Miklós Gyula kormánybiztos a homoki szőlőtermesztés fellendítése érdekében Kecskeméten (Miklóstelepen) 1883-ban futóhomokon alapított, a várostól ingyen kapott 200 kataszteri holdon, ‘országos állami kísérleti mintatelepet’ csemegeszőlő termesztésre, filoxéramentes szaporítóanyag előállítására, szőlő-fajtagyűjtemény létesítésére.

Mivel, mi módon védekeztek ellene a szőlősgazdák?

Magyarországon a filoxéra megfékezésére nagyon szigorú rendelkezések láttak napvilágot. Filoxéra Bizottságokat hoztak létre országos és borvidéki szinten. A feladatokat törvénybe kellett iktatni. Ez a törvény, az 1896. évi V. tc. „ A phylloxera által elpusztított szőlők felújításának előmozdítása tárgyában” született meg. A törvény lényege a filoxéra miatt károsult szegény emberek segítése.

Európa szerte a szakemberek összefogtak, kongresszusokat tartottak, kísérletekkel figyelték a rovar életét és keresték a védekezés módját.

Mivel a rovar ruhával, szerszámokkal is terjed, ezért a filoxérával fertőzött területeken szakhatóságnak területi zárlatot kellett elrendelni.

Magyarországon a kormány három módszert támogatott a filoxéra elleni védelemben. Szénkéneggel történő gyérítést, a direkttermő szőlők használatát és az oltvánnyal való telepítést. Szénkénegezéssel elsősorban az idősebb ültetvények fenntartását igyekeztek megoldani. A direkttermők telepítése nem vált be, mivel filoxérával szembeni ellenálló képességük eltérő, sok esetben nem elégséges, boraik ízvilága nem megfelelő. Az amerikai alanyokra oltott nemes fajtákat viszont mindenütt telepíthették, még az erősen kötött talajokon is. A Solonist a nagyon nedves helyeken, kötött agyagtalajokon a Riparia portalist, a száraz köves területeken a Rupestris du Lot fajtát telepítették. A Vitis Berlandieri Teleki Zsigmond munkásságát követően kezdett terjedni, ezeket azért hozatta be az országba, mert jó mésztűréséről franciaországi útjain hallott. Ezzel egyidejűleg az immunis homoktalajokon hatalmas telepítések indultak meg. Franciaországban alkalmazták az árasztásos védekezést, de ez nálunk nem vált be.

Mi volt a leghatásosabb védekezési mód?

A leghatásosabb védekezési mód az alanyra való oltás volt. Oltványokat készítettek, vadszőlőkre oltották a nemes csapokat. Az oltványok használata ekkor, és azóta is, a filoxéra elleni biológiai védelem legbiztosabb módja az egész világon. A filoxéra ellen a homokra telepítés és az oltványkészítés mellett az ültetvényekben vizes árasztással és szénkénegezéssel is védekeztek. Főként a franciák védték árasztással szőlőültetvényeiket. Ezzel a módszerrel hazánkban próbálkoztak, de sikertelenül. A talajokban élősködő rovarok ellen szénkénegezéssel is küzdöttek a szőlő nyugalmi időszakában. A szénkéneg gázosításával csak gyérítették a filoxéra populációt, de nem érték el teljes kipusztításukat. A szénkénegezés és a rendszeres szerves trágyázás átmenetileg segítette az ültetvények fenntartását és termesztésben tartását.

A filoxéravész elmúltával, milyen új szőlőfajták, milyen új technológiák jelentek meg?

A szőlőtermesztésre jellemző volt a szabálytalan telepítés, kis tenyészterület. Sima és gyökeres dugvánnyal telepítettek. Alacsony fejművelést alkalmaztak, metszőkéssel, kacorral többnyire rövid csapra metszettek. Támaszként karót használtak csupán. A támasz nélküli ültetvények is elterjedtek voltak. Növényvédelem nem, vagy csak igen kezdetleges volt, hiszen a nagy károsítók a XIX. század második felében terjedtek el. A borkezelés, pincehigiénia nagyon elmaradott szintű volt, például a kénezést alig ismerték. A filoxéravészt követően a borászati kutatások fejlődésével egyidejűleg ez jelentősen javult.

A szőlőtermesztésben új technológiai eljárásokat honosítottak meg. Általánossá vált kötött talajokon az oltványok telepítése. Jelentős mértékben megnőtt a homoki szőlőtermesztés területe. A futóhomok talajokat kezdték gyorsan betelepíteni. A homok alapkőzeten álló szőlők területe 1915-ig kb. 50 000 ha-ról 130 000 ha-ra nőtt. A termesztési technológiák korszerűsödtek. A rekonstrukció során megjelentek az üzemi termesztés elemei (szabályos sor- és tőtávolság), nőtt a szőlőtermesztés gépesítése, rendszeressé vált a növényvédelem. A kórokozók behurcolása (lisztharmat, peronoszpóra) fokozta a direkttermők elterjedését.

Milyen fajták tűntek el, vagy koptak ki az ültetvényekből?

Jellemző volt a szőlőültetvényekre a kevert fajtaállomány, általában pontusi fajták uralkodtak (Dinka, Gohér, Piros szlankamenka, Mézesfehér, Szerémi zöld, Furmint, Sárfehér, Kadarka stb). A filoxéravész előtt étkezési szőlőtermesztés kis jelentőséggel bírt, csupán a házikertekben volt kevés belőle. A szőlőt a helyi piacokra vitték eladni a szállítási nehézségek miatt. A filoxéravész után kezdtek elterjedni a nyugati borszőlőfajták (Olasz rizling, Szürkebarát, Chasselas stb.). Mathiász János, Kocsis Pál és más nemesítők munkájának eredményeként új csemegeszőlő fajták kerültek termesztésbe. Korábban is ismerték a nyugati fajtákat, de ezeket nem termesztették, mert az akkori termesztéstechnológia gazdaságos termesztésüket nem tette lehetővé.

Mi a szerepe Teleki Zsigmondnak a szőlészet, borászat újjászületésben?

Teleki Zsigmond Villányban született, de fiatalkorát Bécsben töltötte. Még harminc éves sem volt, mikor hazatért. Külföldi tapasztalatai alapján ismerte az európai szőlőtermesztést és borászatot, tudott az Európa szőlőtermesztését veszélyeztető kártevő megjelenéséről, pusztításáról. Hazatértét követően, borkereskedelemmel kezdett foglalkozni. Villányban szőlő-bor gazdaságot hozott létre. Hamar felismerte, hogy a filoxéra elleni küzdelemben, a kötött talajú borvidékeink megmentésében az igazán sikerre vezető út az alanyok használata lesz. A külföldről behozott szőlőalanyok (Riparia portalis, Rupestri du Lot stb.) nem voltak sikeresek, mert a rájuk oltott nemes fajták gyengén fejlődtek, klorotikus tüneteket mutattak.

Harcolt a kiszolgáltatott termelők becsapása ellen, ugyanis gyakran ismeretlen és kevert alanyokra oltott oltványokat értékesítettek. Főként a Riparia, a Rupestris és a Solonis típusú alanyokon lévő oltványok hoztak kudarcot. Megállapította, hogy az általuk nemesített Berlandieri x Riparia hibridek a leguniverzálisabb alanyok és sok termesztési szempontból a legalkalmasabbak a magyar talajokra. És igaza lett.                                                                                                                       

Újabb fajtákat szeretett volna behozni, de a szőlővesszőimportot megtiltották. Elhatározta, hogy magról állít elő alanyfajtákat. Szőlőtermesztésből és borászatból keletkezett jövedelmét az új alanyfajták előállítására fordította. Alanyfajtákból anyatelepet hozott létre, szőlőszaporító üzem létrehozásával lefektette a modern oltványtermesztés alapjait. A filoxéra elleni védekezésben elért eredményeinek köszönhetően Magyarország szőlőtermesztése „új lábakra” állhatott.

Milyen alanyokat használt nemesítése során, miért ezekre esett a választása?

A szőlő esetében nem volt gyakorlat az oltás, saját gyökéren termesztették. A szörnyű járvány hazánkat sem kímélve kipusztította Magyarország ültetvényének kb. 60-70%-át. A filoxéra (szőlőgyökértetű) elleni védekezés egyetlen lehetséges megoldása a mai napig a szőlőgyökértetű gyökérlakó alakjával szemben ellenálló genotípusra (alanyra) oltani a termesztett (nemes) fajtát.

A szőlőgyökértetű ellen folytatott küzdelem az 1860-as években indult. A filoxéra ellenálló alanyok használata a XX. század elején indult nemesítés eredményeként vált lehetségessé. Teleki Zsigmond (1854-1910) a Taussig család sarja, 1881-ben kezdett hozzá a filoxérának ellenálló szőlőfajták kutatásához. A kutatók a Vitis riparia változatait nem találták tökéletesnek a filoxéra elleni küzdelemben. Később próbálták a Vitis monticola vadfajokat, de egyik sem hozta a hozzá fűzött reményeket.

Miután sok év alatt megismerték az amerikai alanyok filoxéra ellenállását, és az alacsony mésztűrését, hozzáfogtak az alanynemesítéshez. Legelőször az 1800-as évek végén Horváth Géza, a Filoxéra Intézet igazgatója, próbálkozott az alanyok nemesítésével. A ’ Solonis x Riparia Pécs ’ elnevezésű hibridet nemesítette, ami napjainkra már eltűnt. Teleki rövid idő alatt felismerte, hogy a külföldről behozott alanyok nem megfelelőek a magyar éghajlat- és talajadottságoknak, ezért újabb fajtákat kell kipróbálni. Úgy gondolta, hogy a meszes talajokra a Berlandieri eredetű alanyok felelnek meg. Elhatározta, ilyen alanyokat hozat be. A karantén intézkedések miatt (feketerothadás) tiltották a vesszőbehozatalt az országba, ezért vesszők helyett 10 kg hibridmagot vásárolt Franciaországból, Euryale Résséguiertől, aki a Vitis berlandieri nemesítéséről volt ismert. A pontos keresztezési kombinációt azonban nem ismerte. 

Milyen módszerrel dolgozott?

A magokat 1886-ban melegágyba elvetette, a kikelt magoncokat Pécsett, nagy mésztartalmú talajba ültette. Az alanyok nemesítéséhez a szelekciót használta.

A közel 40 000 kikelt magoncot 1898-ban szelektálta, közülük kiválasztotta a meszes talajon is zöld lombozatú, vitálisan növőket. A kislevelű formákat a gyenge gyökeresedésük miatt kiselejtezte.

A jellemző morfológiai bélyegek alapján csoportosította a magoncokat: az 1-es, 2-es és 3-as számon futó tiszta Berlandieri típusokra. A 10-es csoportba sorolt Berlandieri x Rupestris jellegűek közül a ’Teleki 10A’ típust emelte ki és szaporította. A Berlandieri x Riparia típusokat két csoportra osztotta:

1. Riparia típusúak – csupasz vesszőjűek (csoportszámai: 4. 5. 6.), jelzésük „A”, közülük kiemelt az ’5A’ csoport, amelyből 1924-ben szelektálta a Teleki 5C alanyt. De ebből a csoportból került ki a Teleki – Kober 5BB is.

2. Berlandieri típusúak – molyhos és szőrös szártagúak (csoportjelei: 7. 8. 9.) jelzésük: „B”, kiemelt csoportja a ’8 B’.

Teleki a pécsi meszes dűlőben elvetett magokból kikelő egyedeket csoportokba sorolta morfológiai jellemzőik alapján. A meszet jól tűrő alanyok iránti kereslet kielégítése miatt azonban nem egy-egy egyed vesszőit szaporította tovább, hanem az azonos csoportba sorolt tőkék vesszőit.

Kutatóként, miben látja Teleki munkásságának a jelentőségét?

A filoxéra megjelenése után Magyarországon is a tiszta amerikai fajokat, és azok szelekcióit használták alanyként, de ezek nem váltak be. Jó alanyok hiányában lehetetlennek tűnt a kötött talajokon a hatékony védekezés. Teleki Zsigmond és fia Teleki Sándor elévülhetetlen munkáját fémjelzi az a nemesítési anyag, ami megoldotta hazánkban és még sok országban a filoxérakérdést, és amire épült a további alanynemesítés hazánkban és külföldön. Alanyhasználat nélkül ma már nem lenne szőlőtermesztés. Mivel a Teleki-féle alanyok igen jól szerepeltek a hazai szőlőtermesztésben, a magyar nemesítők nagyon sokáig nem foglalkoztak már intenzíven az alanyok nemesítésével. Csak az 1970-es évektől kezdődően Keszthelyen, Bakonyi Károly vezetésével indult újra a hazai alanynemesítés.

Teleki Zsigmond szőlőalany-nemesítésben végzett munkája kimagasló jelentőségű. Fajtái elkerültek a világ szőlőtermesztő országaiba, termesztésbe vonták, több kutatóintézetben tovább szelektálták. A fajtacsoportokból fajtákat, értékesebb klónokat választottak ki. Ez a több évtizedes szelekciós munka is hozzájárult ahhoz, hogy a Teleki alanyok a világ sok szőlőtermesztő országában meghatározóvá váljanak. A Teleki hibridek 100 év múltán is az egész világon vezető alanyok. A világ kötött talajú területeinek 50-60%-a Teleki-féle alanyokon él. Ő eddig a világ legeredményesebb alanynemesítője. Öt fajtája terjedt el legnagyobb mértékben: Teleki-Fuhr S.O.4, Teleki-Kober 5BB, Teleki 5C, Teleki-Kober 125AA, Teleki 8B. Fajtái világfajtákká váltak. Korai halála (54 éves volt) miatt, sajnos azonban ezt nem érhette meg.