Zöldség-Gyümölcs

A hamis banán lehet az új szuperélelmiszer

MTI

A tudósok szerint az enset, egy Etiópiában termő banánféle lehet az új szuperélelmiszer, és életmentő választ adhat az éghajlatváltozásra is - írta a BBC News.

Az Environmental Research Letters című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint a banánhoz hasonló növény akár százmilliónál is több embert lenne képes táplálni a globális felmelegedés korában.

Az enset (Ensete ventricosum) növény, amelyet etióp banánként vagy „hamis banánként” is emlegetnek, Etiópián kívül szinte ismeretlen, de az afrikai országban húszmillió ember tápláléka. A növény banánszerű termése nem ehető, de a keményítőtartalmú szárak és gyökerek erjeszthetők, kása, kenyér készítésére használhatók.

A kutatók úgy vélik: a növény sokkal nagyobb területen termeszthető Afrikában, hiszen az enset vadon élő rokonai, amelyeket emberi fogyasztásra nem tartanak alkalmasnak, egészen a kontinens déli részéig elterjedtek.

A kutatók modellezés és mezőgazdasági felmérések segítségével vetítették előre, hogy az enset a következő negyven évben potenciálisan akár százmillió embert táplálhatna. Egyúttal az élelmezésbiztonságot is növelné olyan afrikai országokban, mint Kenya, Uganda és Ruanda.

James Borrell, a Kew-i Királyi Botanikus Kertek kutatója egyetértett abban, hogy az enset jól jöhet szűkös időkben az élelmezésbiztonság növelésében. Hozzátette, a növényt néhány szokatlan tulajdonsága teszi különlegessé. „Bármikor elültethető, bármikor betakarítható és évelő. Ezért hívják az éhezés elleni fának” – magyarázta.

Az előrejelzések szerint a klímaváltozás komolyan befolyásolja az alapvető élelmiszernövények terméshozamát és eloszlását Afrikában és más kontinenseken. Ezért egyre nő az érdeklődés a táplálékot nyújtó új növények iránt, mivel az emberiség néhány alapvető növénytől függ. Az elfogyasztott kalóriák közel fele három növényhez köthető: a rizshez, a búzához és a kukoricához.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kivit szüretelni tudni kell!

2025. november 4. 07:10

Nem mindegy, mikor vágjuk le a kivit: a helyes érettségmérés és a gondos szüret a minőség és a jövedelmezőség kulcsa.

Rászólhatok a járókelőkre, ha az utcán álló fámról csipegetik a gyümölcsöt? A válasz kiábrándító

2025. október 28. 13:10

Kié a gyümölcs, ha közterületen lévő fán termett? A kérdésre adott válasz sokkal meglepőbb, mint azt bárki is gondolná.

Hosszú kórházi kezelés után fogott agrárvállalkozásba egy férfi, és megtalálta magának az aranytojást tojó tyúkot

2025. október 28. 09:10

Háborús sebesültként került kórházba egy ukrán férfi, aki hosszú felépülést követően az agráriumban kötött ki. Igencsak jövedelmező vállalkozásba fogott.

Alma a fagyasztóban? Így lesz tökéletes a végeredmény

2025. október 27. 11:10

Ősszel gyakran több almánk van, mint amit el tudunk fogyasztani – de a fagyasztással megőrizhetjük a termés ízét a télre is.

Támogatják a MATE kutatóit az innovációs ötletek megvalósításában

2022. november 30. 11:42

Az innováció-finanszírozási program az egyetemen folyó innovációs tevékenységeket támogatja.

Fitoftóra - végre áttörés a védelemben?

2021. július 11. 04:36

A felfedezés a kórokozóval szembeni védekezés hatékonyságának fokozására és fenntarthatóbbá tételére vonatkozóan is megfogalmaz javaslatokat.

A fotoszintézis még mindig tartogat titkokat

2023. május 4. 15:26

Egy úttörő felfedezés során a kutatók sikeresen „feltörték” a fotoszintézis kezdeti fázisait – azt a természetes folyamatot, amely a földi élővilág többségének működéséhez szükséges. Azáltal, hogy az ebből a folyamatból történő energia-kinyerés új módszerét felfedezték, az eredmények a jövőben utat nyithatnak a tiszta üzemanyagok és a megújuló energiaforrások előállítása előtt.

Mesterséges intelligencia a méhkaptárakban is

2022. május 24. 05:32

Egy izraeli székhelyű cég a robotikára és mesterséges intelligenciára támaszkodva keresi a megoldást a krízisre.