19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Agrárközélet

Egy részeg furgonos mentése közben halt meg a traktoros

Agrofórum Online

Hollandiában meghalt egy traktoros, aki megpróbálta kimenteni részeg barátait egy árokból, ám járműve felborult.

Amint arról a De Telegraaf című holland újság beszámolt, tragikus baleset történt a Dél-Holland tartományban Noordeloosban. Egyik nap éjjel három óra körül halt meg egy 25 éves traktoros, miután barátai segítségére sietett. Ők egy furgonban ültek, ám lehajtottak az útról és egy vizes árokba kerültek a rendőrség információi szerint.

A rendőrség szóvivője közölte: valamit nem megfelelően hajtottak végre annak a manővernek a során, amikor a traktoros megpróbálta kihúzni az árokból az autót. A kisteherautó három utasa nem sérült meg. Az autó sofőrje ellen ittasság miatt indult eljárás. Senkit sem tartóztattak le.

Hollandia bő harmada a tengerszint alatt található. A sok vízfolyás és árok olykor kerítésül is szolgál a szántóföldek lehatárolásához. Beszámolók szerint Hollandiában speciális tanfolyamokat tartanak az autók és mezőgazdasági gépek vezetői számára, amelyeken megtanítják őket arra is, hogyan szálljanak ki a járműből, ha azzal vízbe kerülnek.

Kiemelt kép: Unsplash

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Felismeri alulról ezt a traktort? – 5 tipp a téli balesetek elkerülésére

2023. november 30. 15:40

A tél beálltával az utak veszélyesebbé válnak, különösen a mezőgazdasági vontatókkal közlekedők számára. Néhány tippet adunk a balesetek elkerülése érdekében.

Egy egyszerű lakat életet menthet

2024. november 2. 16:10

Amikor gépeket, berendezéseket kell javítani, tisztítani, az áramot le kell kapcsolni. Hogyan akadályozható meg, hogy valaki visszakapcsolja?

800 liter növényvédő szer szivárgott ki a pótkocsiból

2022. május 14. 09:16

Németországban súlyos baleset történt egy traktorszerelvénnyel.

Sosem lesz biztonságos a mezőgazdaság?

2019. február 19. 06:55

A fluktuáció a mezőgazdaságban igen magas, gondoljunk csak az idénymunkákra, ahol akár hetente is változhat a munkavállalói állomány összetétele. A munkahelyeken megjelenő újabb és újabb munkavállalók komoly nehézséget okoznak a megfelelő és biztonságos munkahelyi körülmények kialakításában.