Agrárgazdaság
Agrárgazdaság

A Kecskeméti Konzerv kapacitásbővítő fejlesztéseit támogatta a kormány

A Kecskeméti Konzerv kapacitásbővítő fejlesztéseit támogatta a kormány

MTI

A zöldségfeldolgozással és tartósítással foglalkozó Kecskeméti Konzerv Kft. 3,3 milliárd forint összegű kapacitásbővítő fejlesztését a magyar kormány 1,2 milliárd forinttal segítette a nagyvállalati beruházási támogatási programban - közölte a pénzügyminiszter kedden Kecskeméten.

Varga Mihály az átadó ünnepségen kiemelte: Európában háborús gazdasági válság dúl, de a magyar élelmiszerágazat teljesítményét látva a kormány nem számít arra, hogy Magyarországon élelmiszerellátási gondok alakulhatnak ki.

A magyar élelmiszeripari vállalkozásoknak és a kormány határozott lépéseinek köszönhetően Magyarország még válságok idején is képes ellátni magát jó minőségű, és kellő mennyiségű élelmiszerrel

– mondta a pénzügyminiszter.

A tárcavezető hangsúlyozta: a kormány jól döntött, hogy kiemelt szerepbe helyezte az élelmiszerellátást, és stratégiai ágazatnak tekintette a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart. Az elmúlt 12 évben 30 százalékkal emelkedett a magyar élelmiszeripar kibocsátása – fogalmazott.

Emlékeztetett: 2004 és 2010 között a teljes mezőgazdaság igen jelentős, 20 százalékos teljesítménycsökkenést szenvedett el. Az élelmiszergazdaság zsugorodása akkor 16 százalékos volt. Jelenleg a kiskereskedelemben a hazai élelmiszerek aránya 70 százalék felett van, és folyamatosan növekszik. A cél az, hogy

a magyar termékek arányát tovább növelve az összes élelmiszeren belül legalább 80 százalék legyen a magyar termékek aránya

– tette hozzá.

Varga Mihály kiemelte: az ágazat teljesítménye az elmúlt években dinamikusan növekedett. A mezőgazdaságban az első negyedévben 19,7 százalékkal, az élelmiszeriparban pedig 9,4 százalékkal nőttek a beruházások. Ez mindenképpen biztató jelzés, hiszen „a beruházások növekedése alapozza meg a következő évek teljesítménynövekedését” – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy a nagyvállalati beruházási támogatási program a jövőben is folytatódik, hiszen

miközben a kormány a biztonságra törekszik, a lendületből sem szeretne túl sokat veszíteni.

Emlékeztetett: a programnak köszönhetően 2015 óta 241 támogatási szerződés révén a beruházások összértéke meghaladta az 510 milliárd forintot, és négyezer új munkahely jött létre.

Kovács János, a Kecskeméti Konzerv Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a konzervgyárat mai formájában 2005-ben hozták létre magyarországi termesztésű zöldborsó és csemegekukorica feldolgozására és értékesítésére. A kezdeti idők 5 milliárd forint összegű árbevétele a mai napra három és félszeresére nőtt, gyártókapacitásuk pedig az évi 80 millió doboz zöldségről indulva ma már megközelíti a 200 milliót – sorolta. Emlékeztetett: Magyarország a csemegekukorica-termesztésben a világ második-harmadik helyén áll, és Franciaországgal az európai gyártás mintegy 85-90 százalékát biztosítja.

A kecskeméti gyár termékeinek mintegy 98 százalékát külföldön értékesíti, évente háromezer kamion hagyja el a raktárcsarnokait jellemzően az Európai Unió országaiba: Németországba, Ausztriába, a visegrádi országokba és a Skandináviába. Az unión kívül pedig Izrael, Japán és Törökország a kiemelt piacok.

Az ügyvezető elmondta: mintegy 50 mezőgazdasági partnertől évente 90 ezer tonna csemegekukoricát szereznek be, amelyből naponta kétmillió doboz konzervet állítanak elő. Az évi 5-6 ezer tonna zöldborsóból pedig napi egymillió konzerv gördül le a szalagokról. Néhány éve, 2017-ben vezették be a száraz termékek a fehér- és vörösbab, illetve a csicseriborsó gyártását.

Kovács János emlékeztetett: az elmúlt öt évben csaknem 11 milliárd forintot fordítottak fejlesztésekre. A legutóbbi beruházásuk keretében az elmúlt másfél évben egyebek mellett megépült egy 9300 négyzetméteres raktárcsarnok, szükségessé vált egy harmadik kút fúrása, amely révén már 650 ezer köbméter ívóvízminőségű saját vízbázissal rendelkeznek, folytatták a vas- és arzéntalanító vízkezelőrendszer fejlesztését, tovább bővítették tíz eszközzel az automata csemegekukorica-morzsoló gépparkot, vásároltak töltő- és zárógépeket, valamint megteremtették egy új dobozméret bevezetésének feltételeit.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a tavaly mintegy 280 alkalmazottat foglalkoztató Kecskeméti Konzerv Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2020-ban 17,25 milliárd forint, míg az előző üzleti évben mintegy 17,23 milliárd forint volt. Az árbevétel nagyobb része exportból származik, ez 2021-ben 15,8 milliárd forintot tett ki.

A vállalat adózott eredménye az elmúlt évben 2,25 milliárd forint, míg 2020-ban 1,4 milliárd forint volt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Még mindig a cukor drágulása a legdrámaibb

2024. április 19. 09:10

2024. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Ukrajna 35 százalékkal kevesebb gabonát exportált Konstancán át

2024. április 18. 12:10

Az Ukrajnából a romániai Konstancán keresztül exportált gabona mennyisége 35,1 százalékkal 2,16 millió tonnára esett vissza az első negyedévben, közölte a kikötői hatóság a Reuters hírügynökséggel.

Tíz százalék felett bővült az élelmiszeripar

2024. április 18. 09:10

A feldolgozóiparból 12 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása – az alágak közül a legnagyobb mértékben – 10,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, mind a hazai, mind a külpiaci eladások bővülésének köszönhetően.

Mégsem jött létre az orosz–ukrán szállítási megállapodás

2024. április 18. 08:10

Oroszország és Ukrajna is megegyezett Törökországgal a források szerint, de Ukrajna az utolsó pillanatban kivonult az egyezségből.

Még június végén is vethető zöldségek

2023. június 28. 05:36

Ebben a cikkben összeszedtem pár növényt, amit még nyáron is ráérünk vetni.

Július végi zöldségpiaci helyzetkép a FruitVeB-től

2018. augusztus 4. 10:40

A FruitVeb szerint az időjárás az elmúlt évekhez viszonyítva átlagosnak mondható; a hőmérséklet nem volt szélsőséges, szerencsére kevés volt a hőségnap, ami pozitívan hatott a növények fejlődésére.

Milyen zöldségfajok alkalmasak másodvetésre?

2023. július 21. 04:39

Milyen zöldségfajok és hogyan nevelhetők másodvetéssel a kertben? Válaszukat előre is köszönöm!

A hibrid kukorica, a csemegekukorica és a cirok termésfokozása levélen keresztül

2020. június 29. 10:50

Egy gazdálkodóval folytatott beszélgetés késztetett arra, hogy foglalkozni kellene a hibrid kukorica, csemegekukorica és a cirok tápanyagellátási problémájával.