19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Agrárgazdaság

A következő évek agrárpolitikai feladata a hazai tulajdonú élelmiszeripar megerősítése

AM Sajtóiroda

A húsipar fontos szerepet tölt be a magyar gazdaságban, és a kormány is kiemelt figyelmet fordít az ágazat támogatására és fejlesztésére- jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Húsipari Szövetség sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár elmondta, az agrártárca kiemelt célja, hogy tovább javítsa az élelmiszeripar versenyképességét, ami így hatványozottan járulhat hozzá az ország gazdasági növekedéséhez. Kifejtette, 2014 óta az ágazatba áramlott támogatások nagysága elérte a 730 milliárd forintot.  A húsfeldolgozás, tartósítás, és húskészítmény gyártása tekintetében pedig ez az összeg meghaladja a 162 milliárd forintot, ami a teljes élelmiszeripari támogatások 22 százaléka. A 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban több mint 468 milliárd forintot különítettek el hazai és EU-s forrásból a terület fejlesztésére. A mostani 2021-2027-es támogatási időszakban pedig még ennél is több forrásra lehet számítani, csak a Vidékfejlesztési Programból 750 milliárd forint áll az élelmiszeripari fejlesztések rendelkezésére – tette hozzá.

Dr. Nobilis Márton kiemelte, a cél egy olyan élelmiszeripar létrehozása, ami növekedésképes, a világpiacon is megállja a helyét, exportképes és magabíró állam szellemében képes ellátni biztonsángos, friss és egészséges hazai élelmiszerrel a magyar lakosságot. Ezért a következő évek nagy agrárpolitikai feladata a hazai tulajdonú élelmiszeripar és az ellátási láncok megerősítése. Így a jövőbeni támogatások és szakpolitikai tervek összhangban lesznek a már elfogadott Digitális Élelmiszeripari Stratégiával, amelynek fő gondolata, hogy a digitalizáció erősítésével lehet megteremteni az élelmiszeripar hatékonyabb működését – húzta alá az államtitkár.

Hangsúlyozta, a közeljövőben várhatóan a Magyar Élelmiszerkönyv több előírása is módosulni fog. Ezek között szerepel a húskészítményekről és egyes előkészített húsokról szóló előírás. Pontosabbá válik a téliszalámi meghatározása; kolbászok esetében létrejön a félszáraz és száraz kategória és a változások érintik a formában vagy bélben hőkezelt sonkákat is. Dr. Nobilis Márton kitért arra is, hogy a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyrendszer Magyarországon elsőként, és eddig egyedüliként nyert nemzeti minőségrendszerként való elismerést. Az államtitkár fontosnak tartja azt is, hogy a kiemelkedően magas minőségű élelmiszerek megkülönböztethetőek legyenek a piaci kínálatban szereplő más termékektől.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

A New Holland bemutatta Alacsony Emissziós Traktor projektjét a basildoni gyárban

2021. november 26. 05:36

Az eseményre abból az alkalomból került sor, hogy befejeződött a New Holland Methane Power Tractor projektje, amelynek eredményeként 2021 júniusában a basildoni gyárban elindult a sorozatgyártás.

Új traktorkoncepciók az EIMA Show 2021 kiállításon

2021. november 16. 04:47

A két év utáni első nemzetközi kiállításon számos érdekes, új traktorfejlesztés volt megtekinthető valós körülmények között.

Demeter Chocolate, a Csokimennyország

2022. március 28. 04:36

A Demeter család neve jól ismert Kiskunlacházán, hiszen a kilencvenes évektől kezdődően működtettek cukrászdát a településen. A Demeter Chocolate gyökerei így igen régre nyúlnak vissza.

Bioinnovációs kutatási projekt zárult a MATE Georgikon Campusán

2022. november 16. 11:51

Több mint egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatásból valósult meg egy öt éven át tartó bioinnovációs kutatási projekt Keszthelyen, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Georgikon Campusán.