Agrárgazdaság

A műtrágyagyártó-óriás növeli hamuzsírtermelését

Agrofórum Online

A Nutrien Ltd, a világ legnagyobb műtrágyagyártója bejelentette, hogy 20 százalékkal, évi 18 millió tonnára növeli kanadai kálium-karbonát, azaz hamuzsírtermelését 2025-ig, segítve a szűkös ellátás kezelését, amely hozzájárult a globális élelmiszerhiányhoz.

A hamuzsír ára megugrott, amióta a Nyugat szankciókat vezetett be Oroszország ellen Moszkva ukrajnai inváziója miatt, ami az amúgy is szűk műtrágyapiacot is erősen érintette. Oroszország és a mellette szintén szankciókkal sújtott Fehéroroszország a világ második és harmadik legnagyobb növénytápanyag-termelője, Kanada pedig az első számú termelő.

„A világnak szüksége van ezekre a mennyiségekre, hogy megfelelően elláthassa tápanyaggal a földeket és a megtermelt élelmiszer elegendő legyen az emberek számára” – mondta Ken Seitz, a Nutrien megbízott vezérigazgatója egy, a befektetőkkel tartott találkozón.

Ken Seitz azt mondta, hogy legalább néhány évnek kell eltelnie a globális terménykészletek feltöltéséhez, valamint ahhoz, hogy az orosz és a fehérorosz hamuzsírkereskedelmi volumen visszatérjen a normál szintre.

A Nutrien terjeszkedése jóval elmarad a kelet-európai termelés teljes kiváltásától. A világpiacon a számítások szerint 10 millió tonna hiányzik ettől a régiótól, és a Nutrien évi 3 millió tonnás többletkibocsátását 2025-re gyorsan felveszi majd várhatóan a piac – emelte ki Andrew Wong, az RBC Capital Markets elemzője. A hamuzsírtermelés felfuttatására a Nutrien a Saskatchewan tartományban található bányáit fogja használni.

Andrew Wong a bővítés költségét 300-900 millió dollárra becsülte. A vállalat bejelentette, hogy 2025 végéig évi 500 000 tonnával növeli nitrogénműtrágya-kapacitását, és további bővítést fontolgat – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva. A Nutrien azt is hangoztatta, hogy további 2 milliárd dollár értékű részvény visszavásárlását tervezi a részvénypiacon.

A Nutrien növényi inputanyagokat állít elő és ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat nyújt. Hamuzsír-, nitrogén-, foszfát- és szulfáttermékeket kínál; és pénzügyi megoldásokkal is foglalkozik. A vállalat ezenkívül növénytápanyagokat, növényvédő szereket, vetőmagokat és egyéb árucikkeket is forgalmaz az Egyesült Államokban, Kanadában, Dél-Amerikában és Ausztráliában található körülbelül 2000 kiskereskedelmi egységben. Ezenkívül közvetlenül a termelőknek nyújt szolgáltatásokat észak-amerikai, dél-amerikai és ausztráliai mezőgazdasági központok hálózatán keresztül. Termékeik egy részét Európában is forgalmazzák. A céget 2017-ben alapították.

Kiemelt kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Oroszország, Ukrajna, Törökország és az ENSZ pénteken tárgyal a gabonatermékekről

2023. május 5. 07:36

Törökország, Oroszország, Ukrajna és az ENSZ technikai személyzete pénteken találkozik, hogy megvitassák az ukrán gabona fekete-tengeri exportját lehetővé tevő megállapodást.

Moszkva aggódik az erős élelmiszer-export miatt

2021. május 15. 05:47

Oroszország áprilisban továbbra is exportált élelmiszereket, annak ellenére, hogy "jelentősen megemelték" az exportvámokat.

Az EU júliustól vámot vet ki az orosz és fehérorosz gabonára

2024. június 2. 16:10

Július 1-től az Európai Unió vámot vet ki az Orosz- és Fehéroroszországból származó gabonafélékre, olajos magvakra, hogy leállítsa a behozatalukat.

A Louis Dreyfus terménykereskedő is felfüggeszti orosz tevékenységét

2022. március 8. 06:36

A Louis Dreyfus Company (LDC), a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági árucikk-kereskedője felfüggesztette tevékenységét Oroszországban.