Agrárgazdaság

AKI: nőtt a mezőgazdasági termékek kivitelének értéke

MTI

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitelének értéke 9,844 milliárd euróra, behozatala 6,878 milliárd euróra nőtt 2022 első háromnegyedévében az első félévi 6,519 milliárd eurónyi export, valamint 4,383 milliárd eurónyi importról - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítésében.

Az AKI összefoglalója szerint az agrár-külkereskedelem aktívuma 2,966 milliárd euró volt, 162,7 millió euróval több, mint 2021 első három negyedévében.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportértéke 25,4 százalékkal, importértéke 36,3 százalékkal nőtt 2022 első kilenc hónapjában, az egyenleg 5,8 százalékkal volt több a 2021 első háromnegyedévi értéknél, az exportvolumen 10,6 százalékkal mérséklődött, az import volumene 38,6 százalékkal bővült – közölték.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek részesedése a teljes nemzetgazdasági exportértékből az első háromnegyedévében 9,3 százalék, az importértékből 6,2 százalék volt – tették hozzá.

A felmérésből kiderül, hogy csaknem az összes termékcsoport kiviteli értéke nőtt, különösen a gabonaféléké és csak 2 árucsoport exportértéke csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb csökkenés a növényi termékeknél volt, főleg az egyéb élő növény, dugvány, oltvány, gombacsíra exportértékének esése miatt – ismertették.

Az importcsökkenés csak a dohánytermékeknél volt, elsősorban a fogyasztási dohány importértékének visszaesése miatt – tették hozzá.

A magyar agrárkivitel 95,4 százaléka európai országokba irányult. A legfontosabb export- és importpartnerek jórészt ugyanazok, Németország mindkét rangsorban az első – közölte az AKI.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Így lehet élelmiszert termelni a legmostohább körülmények között

2023. december 6. 10:10

A DANA Global a Temasek által támogatott nemzetközi öntözéssel és éghajlatváltozással foglalkozó vállalattal – a Rivulis-szal – együttműködve az Abu Dhabi Masdar Cityben egy demófarmot hozott létre, amely a fenntartható mezőgazdasági módszereket demonstrálja a lehető legmostohább körülmények között.

Kátyúk a digitális agrárgazdaság felé vezető úton

2022. augusztus 16. 11:34

Sikerül fenntartani az ütemet, vagy lendületet veszít az ágazat?

A mezőgazdasági műveleteket forradalmasító abroncs került piacra

2023. december 1. 12:40

A Yokohama Off-Highway Tires első alkalommal mutatta be az új Alliance Agriflex+ 373 gumiabroncsot az AGRITECHNICA kiállításon. Ez egy innovatív gumiabroncs, amelyet kifejezetten úgy fejlesztettek ki, hogy terepen és közúton egyaránt használható legyen szállításra.

Szinte mindegyik jelentős agrárcég árfolyama zuhant októberben

2023. november 6. 12:40

Az október alapvetően árfolyamcsökkenést hozott a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cégnél, hiszen 23 vállalat tőzsdei árfolyama mínuszban zárt saját devizában nézve, és csak 2 cégé emelkedett.