Agrárgazdaság

Az élelmiszerek kivitele nőtt, behozatala csökkent júniusban

Agrofórum Online

Júniusban az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoportban a behozatal 276,9 milliárd forintot, míg a kivitel 356 milliárd forintot tett ki folyó áron. Az egyenleg így 79,1 milliárd forint volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Külkereskedelmi termékforgalmi gyorstájékoztatójából.

Utóbbi adat a legalacsonyabb idén, februárban 101,7 milliárd, márciusban 100,5 milliárd, áprilisban 99,47 milliárd, májusban pedig 94,6 milliárd forint volt az egyenleg.

Nagyobb export, kisebb import

Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 8,2%-kal nagyobb, a behozatalé 4,0%-kal kisebb lett. Az exportban bekövetkezett volumennövekedést a gabona és gabonakészítmény, az import csökkenését a zöldségféle és gyümölcs forgalomalakulása befolyásolta. Az árufőcsoport által realizált volumenváltozás a teljes exportforgalom csökkenését 0,5 százalékponttal lassította, az importét 0,2 százalékponttal fokozta.

4837 milliárd forintos kivitel

2024. júniusban összességében a kivitel értéke 12,3 milliárd euró (4837 milliárd forint), a behozatalé 11,1 milliárd euró (4394 milliárd forint) volt. 2024. júniusban az egy évvel korábbihoz képest euróban kifejezve az export értéke 9,9, az importé 7,8%-kal csökkent. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 1,4%-kal mérséklődött, a behozatalé 1,3%-kal nőtt.

Romló egyenleg

A termék-külkereskedelmi egyenleg 411 millió euróval romlott. Az egyenleg 28 millió euróval nagyobb többletet mutatott az első becslésben közöltnél.

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 4,3, a behozatalban 3,5%-kal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. A cserearány 0,8%-kal javult. A forint árfolyama az euróhoz mérten 6,4, a dollárral szemben 7,2%-kal gyengült.

Az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 10, az onnan érkező behozatalé 4,0%-kal csökkent. A termék-külkereskedelmi mérleg 685 millió euróval romlott, 1,3 milliárd eurós többlet keletkezett. Az export 76, az import 72%-át bonyolítottuk le ebben a viszonylatban.

Fotó: Pexels

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Óriási katasztrófa lesz, ha összekötik a Dunát és a Tiszát a félsivatagos Homokhátságon

2025. november 7. 13:10

Két évtizede nyilvánították félsivatagos övezetté a Homokhátságot, amelyet a politikusok folyton a Duna–Tisza-csatornával akarnak megmenteni.

Kína valami hatalmas építésébe fogott, a NASA műholdképe leplezte le

2025. november 2. 09:10

Az ázsiai szuperhatalom megint nagyot álmodott, és megpróbál csodát tenni egy mezőgazdasági szempontból értéktelen területen.

40 milliós támogatást kapnának a fiatal gazdák, de máris óriási a felzúdulás

2025. október 31. 13:10

A fiatal gazdákat akarja helyzetbe hozni az Európai Unió az új Közös Agrárpolitika (KAP) révén, de ezt a „régi motorosok” nem nézik jó szemmel.

Putyin elnök kiadta a kemény parancsot, de ebbe beleroppan az orosz mezőgazdaság

2025. október 29. 16:10

Hogyan hat az évek óta tartó háború az orosz mezőgazdaságra? A szektor nem olyan rendíthetetlen, amilyennek mutatni akarják.

Sikeresek a hazai agrárcégek az orosz piacon

2019. április 24. 10:16

Nemrég orosz sajtóhírek szerint felmerült az orosz embargó esetleges szigorításának lehetősége is, ami igen érzékenyen érintené Magyarország és az uniós országok eddig még nem korlátozott tenyésztési célú szarvasmarha kivitelét is.

Elárasztja az uniót az ukrán tojás

2019. március 9. 15:03

Az import több mint fele – 51 százaléka – Ukrajnából érkezett, összesen csaknem 14 ezer tonna, ami több mint négyszerese volt a 2017-ben beszállított mennyiségnek.

Oroszország rekordméretű búzaexportra számít a háború fojtogató szorításában is

2023. augusztus 28. 13:10

A gabona terén is bősz háború zajlik Oroszország és Ukrajna között. Az előbbi tavaly után ismét rekordközeli termést vár búzából, míg utóbbinak néhány kelet-európai állam behozatali tilalmával is meg kell küzdenie.

Az állati takarmányok az agrárexportunk meghatározó termékei

2021. április 3. 10:15

Az elkészített állati takarmány és hobbiállat-eledel a második legnagyobb kiviteli értékű termék volt, exportja 698,3 millió eurót tett ki tavaly, 3,2 százalékkal haladta meg a 2019. évit.