Agrárgazdaság

Az ENSZ támogatja a gabonaszállítás 120 napos hosszabbítását

Agrofórum Online

Az ENSZ közölte, hogy támogatja Törökországot és Ukrajnát a gabonaszállítási megállapodás 120 napos meghosszabbítása kapcsán. Ez lehetővé tenné több ukrán fekete-tengeri kikötőből a gabona biztonságos exportját, miután Oroszország csak 60 napos hosszabbítást javasolt.

A szerződés szombaton lejár. Az Egyesült Nemzetek Szervezete és Törökország júliusban működött közre közvetítőként Oroszországgal és Ukrajnával a megállapodás létrehozásában. Ezt novemberben újították meg. Az egyeség a globális élelmiszerválság leküzdését szolgálja, amelyet részben Oroszország 2022. február 24-i inváziója, a szomszédos Ukrajna megszállása és Fekete-tengeri partszakaszának blokádja okozott a gabonaexportban.

Számunkra a megállapodás szövege egyértelmű, és 120 napos meghosszabbítást ír elő”

– mondta Stephane Dujarric, az ENSZ szóvivője a Reutersnek, amikor Törökország megjegyzéseiről kérdezték.

Törökország szerdán közölte, hogy folytatja a tárgyalásokat a megállapodás 120 napos meghosszabbításáról 60 nap helyett. Ukrajna azt is közölte, hogy a megállapodást 120 napra meg kell hosszabbítani.

A megállapodást 60 nappal hosszabbítják meg”

– mondta Maria Zakharova orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtökön újságíróknak, amikor arra kérték, hogy kommentálja Dujarric kijelentéseit. Az orosz és az ENSZ értelmezése közötti különbség a megállapodás időtartamát illetően „egyszerűen az ENSZ alkalmatlanságát jelzi” – tette hozzá. Dujarric később azt mondta, hogy „folynak a megbeszélések”. Az ENSZ és az orosz vezető tisztségviselők hétfőn Genfben találkoztak.

Bár Oroszország konkrétan nem mondta el, miért csak 60 napos megújítást akar, azt kifogásolta, hogy saját élelmiszer- és műtrágyaexportját akadályozzák a nyugati szankciók.

Annak érdekében, hogy Oroszországot rávegyék Ukrajna tavalyi fekete-tengeri gabonaexportjának újraindítására, júliusban három évre szóló megállapodást is kötöttek, amelyben az ENSZ hozzájárult az orosz élelmiszer- és műtrágyaexport megkönnyítéséhez. A nyugati hatalmak kemény szankciókkal sújtották Oroszországot Ukrajna inváziója miatt. Noha élelmiszer- és műtrágyaexportjára nem vonatkoznak szankciók, Moszkva szerint a fizetési, logisztikai és biztosítási ágazatok korlátozása akadályozza az ilyen szállításokat.

Érdemi előrelépés történt, de igaz, hogy továbbra is vannak akadályok, különösen a fizetési rendszerek tekintetében. Az ezen akadályok leküzdésére tett erőfeszítéseink továbbra is töretlenül folytatódnak”

– mondta Dujarric.

Az ENSZ szerint Ukrajna eddig közel 25 millió tonna kukoricát és búzát exportált a megállapodás keretében. A szállítmányok elsődleges célállomásai Kína, Olaszország, Spanyolország, Törökország és Hollandia voltak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Csökkent az orosz búza exportára

2021. február 17. 03:47

Az orosz búza exportárai a múlt héten már az egymást követő negyedik héten csökkentek.

Csökkenhet az orosz búzatermés

2022. október 21. 08:03

A teljes betakarítás előtti búzaterületet Oroszországban 2023-ban 29,1 millió hektárra becsülik, ami 400 ezer hektárral kevesebb, mint az idén.

Az ukrajnai háború nyertesei és vesztesei a mezőgazdaságban

2022. augusztus 21. 06:32

A háború teljes erővel sújtja az ukrajnai mezőgazdaságot.

Oroszország készen áll az exportadó visszavonására

2021. március 18. 05:02

Oroszország készen áll a beavatkozásra a gabonaexport szabályozásába, ennek az ideje akkor érkezhet el, amikor a piac stabilizálódik.