Agrárgazdaság

Egyre közelebb kerülnek a duplázáshoz a románok

Agrofórum Online

Az infrastrukturális projektek előrehaladtával egyre közelebb kerül Románia azon célkitűzéséhez, hogy az ukrán gabona havi szállítási kapacitását négymillió tonnára növelje a fekete-tengeri konstancai kikötőjén keresztül – mondta a román közlekedési miniszter.

A Románián áthaladó tranzit csak októberben rekord szintet, 3 millió tonnát ért el – mondta Sorin Grindeanu miniszter, miután Ukrajna, Moldova, az Európai Bizottság és az Egyesült Államok tisztviselőivel tárgyalt Ukrajna legnagyobb alternatív gabonakiviteli útvonaláról.

„Ez azt mutatja, hogy van lehetőség a 4 millió tonna eléréséhez” – mondta. Hozzátette, befejeződött az Európai Unió által finanszírozott, éjjel-nappali hajózást lehetővé tévő projekt a Duna Sulina-csatornáján, amely Konstancáig tart, és a személyzet továbbképzésével működő képessé válik.

A Romániával és Ukrajnával határos Moldova szintén korszerűsítette az ellenőrző pontokat és a vasúti infrastruktúrát a tranzit elősegítése érdekében.

Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy 2023 eleje óta átlagosan több mint 3 millió tonnát exportáltak Románián keresztül, aminek a fele gabona volt, a közúti ellenőrző pontok sokat javultak, miközben a meglévő vasúti infrastruktúrán még nincs kihasználva a kapacitáslehetőség.

Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre, Konstanca pedig Ukrajna legnagyobb alternatív exportkikötőjévé vált Oroszország 2022 februári támadása óta. A gabona közúton, vasúton vagy uszályon érkezik ide a Dunán keresztül.

Január-október folyamán Ukrajna 11,7 millió tonna gabonát szállított át Konstancán – közölte a kikötői hatóság a Reuters hírügynökséggel, szemben a szeptember végi 10,5 millióval és a 2022-es összesített 8,6 millióval.

„A Duna-folyosó a leghatékonyabb azon szolidaritási sávok közül, amelyeket az Európai Bizottság Oroszország Ukrajna elleni támadása után vezetett be” – mondta Magda Kopczynska, a Bizottság mobilitásért és közlekedésért felelős főigazgatója.

„Nemcsak most, a háború alatt van ez így, de fontos összekötő elemnek kell maradnia Ukrajna és Moldova Európai Unióval való közlekedési integrációjában is” – fűzte hozzá.

(Fotó: Canva)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Fél év börtön feketevágásért – az ötvenes évek Magyarországa sejlett fel

2025. november 29. 09:10

A második világháborút követő évtized nem volt könnyű Magyarországon, a Rákosi-rendszer túlkapásai pedig külön nehezítettek a helyzeten.

Kína jót nevet a németeken, a sertéstartók bánják a kormányzat ügyetlenkedését

2025. november 27. 09:10

A kínai piac bezárulása érzékenyen érinti a német sertéstenyésztőket, miközben a spanyolok és franciák okos kiskapukat találtak.

Kijev garanciákat kér az orosz ammóniaszállítás engedélyezéséért

2023. május 31. 07:36

Ukrajna garanciákat kér Moszkvától és az ENSZ-től arra vonatkozóan, hogy a fekete-tengeri gabona biztonságos exportjáról szóló megállapodás megfelelően működni fog, ha Kijev engedélyezi az orosz ammónia áthaladását Ukrajnán.

Ukrajna gabonaexportja csaknem hatvanmillió tonnára emelkedhet

2021. augusztus 21. 13:14

Ukrajna 2021-es gabonatermése elérheti a 76,97 millió tonnát, beleértve 28,79 millió tonna búzát, 37,76 millió tonna kukoricát és 8,34 millió tonna árpát.

ENSZ: csökkenteni kell a lemaradást az ukrajnai gabonaexportban

2023. január 19. 07:36

Az Egyesült Nemzetek Szervezete az Ukrajna fekete-tengeri gabonaexportját lehetővé tévő megállapodás működésének elégtelenségére hívta fel a figyelmet.

Oroszország valamire készül, új gabonapiacok után is kutat

2024. október 20. 16:10

Az ország, amely a 2023/24-es szezonban legalább 72 millió tonna gabonát exportált, új piacokat keres Latin-Amerikában és Afrikában.