19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Agrárgazdaság

Jelentősen emelkedett a termőföld ára 2020-ban

MTI

A mező- és erdőgazdasági területek ára és bérleti díja a korábbi évekhez hasonlóan 2020-ban is jelentősen nőtt. Az eladott termőterületek átlagára 2019-hez képest 8,2 százalékkal 1,7 millió forintra emelkedett hektáronként, a bérléséért évi 64 400 forintot, a vételi ár 3,7 százalékának megfelelő éves díjat kellett fizetni - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Termőföldárak és bérleti díjak, 2020 című kiadványából.

A KSH közleménye szerint országosan 63 ezer hektár termőföldterületet értékesítettek 2020-ban, a teljes mező- és erdőgazdasági hasznosítású terület 1,0 százalékát. A forgalom 8,4 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2019-ben.

A magasabb árak ellenére a 2020-ban keletkezett forgalmi érték 1,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az összes értékesített terület 72 százaléka szántó, 13 százaléka erdő, 11 százaléka gyep, a fennmaradó 4 százalék szőlő és gyümölcsös volt. Szőlőből és gyümölcsösből 21, gyepből 7,3 százalékkal nagyobb, ugyanakkor szántóból és erdőből 11-11 százalékkal kisebb területet értékesítettek. A megyék többségében csökkent az értékesített terület nagysága, a legnagyobb mértékben Pest, Baranya és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Ezzel egyidőben Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala és Somogy megyében forgalomnövekedés volt tapasztalható.

A 2020-ban eladott mező- és erdőgazdasági területek hektáronkénti átlagára 8,2 százalékkal haladta meg a 2019. évit. Az áremelkedés minden művelési ágat érintett. A legnagyobb mértékben, 13 százalékkal a gyümölcsösök drágultak, amit a gyepterületek 12, a szántók 8,7, az erdők 6,5 és a szőlőterületek 4,3 százalékos áremelkedése követett. Továbbra is a szőlőért kellett a legmagasabb árat fizetni, átlagosan 2,4 millió forintot. A legjelentősebb művelési ág, a szántó hektárja országos átlagban 1,7 millió forintért cserélt gazdát.

A szántók hektáronkénti ára Hajdú-Bihar, Békés, Tolna, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében a 2 millió forintos szintet is elérte. Ezzel szemben Heves, Zala és Nógrád megyében 0,9-1,1 millió forint között alakult az átlagár. 2020-ban a szántó átlagára minden megyében emelkedett, a legkisebb mértékű drágulás Bács-Kiskun (4,0 százalék), a legnagyobb pedig Vas megyét (16 százalék) jellemezte.

„A termőföld árát több tényező befolyásolja, például a természeti adottságok és az éghajlat, a lokális termelési tényezők, mint a talajminőség, a földfelszín, a csatornázás, a nemzeti szabályozás, valamint a kereslet és kínálat. Emiatt az Európai Unió tagállamaiban nagyon eltérőek a termőföldárak” – emelte ki Tóth Péter, a KSH szakmai tanácsadója a közlemény szerint.

Míg Észtországban 4 ezer, addig Hollandiában 70 ezer euró/hektár volt a szántók átlagára 2019-ben. A rendelkezésre álló adatok alapján 2011 és 2019 között a legnagyobb mértékben Csehországban (négy és félszeresére), Romániában, Litvániában, Észtországban (több mint háromszorosára), Bulgáriában, Magyarországon és Lengyelországban (több mint kétszeresére) nőtt a szántó ára. A többi tagállamban ennél kisebb mértékű drágulás volt – ismertette.

Az Agrárcenzus 2020 teljes körű mezőgazdasági összeírás adatai alapján a használt mező- és erdőgazdasági területek 40 százalékát bérleményként művelték a gazdák. A művelési ágak között a szántó esetében volt a legmagasabb a bérelt területek aránya (53 százalék). A gyep 40, a szőlő 21, a gyümölcsösök 22 százalékát használták bérlők. A termőföldárakhoz hasonlóan a földbérleti díjak emelkedése sem állt meg 2020-ban. A szántó művelési ágba tartozó földterületek éves bérleti díja átlagosan 7,3 százalékkal volt magasabb a 2019. évinél. Így egy hektár szántó éves bérleti díja 64 400 forint volt országosan, amely megyénként 41 200 forint/ hektár (Nógrád megye) és 85 000 forint/hektár (Tolna, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) között mozgott. Minden megyében emelkedett a szántó éves bérleti díja: Békés és Somogy megye kivételével legalább 5 százalékos volt a növekedés, miközben Baranya, Fejér és Komárom-Esztergom megyében a 10 százalékot is meghaladta – áll a közleményben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Ökogazdálkodás: hódítás előtt a tájfajta gabonák?

2019. március 7. 09:18

2021 januárjától lép hatályba az új ökogazdálkodási rendelet, amelyet az Európai Unió már elfogadott. Ennek egyik lényeges eleme, hogy lehetővé teszi, hogy az ökogazdálkodást folytató termelők heterogén szaporítóanyagokat állítsanak elő, és ezeket kereskedelmi forgalomba hozzák.

Teleki Zsigmond nyomdokain - szőlőalanyok nemesítése világszínvonalon

2021. május 3. 09:38

Teleki Zsigmond szőlőalany-nemesítésben végzett munkája kimagasló jelentőségű. Fajtái elkerültek a világ szőlőtermesztő országaiba, termesztésbe vonták, több kutatóintézetben tovább szelektálták.

Támadnak a gombabetegségek, rajzanak a kártevő rovarok

2018. április 25. 08:24

Az Alföldön és a Dunántúlon egyaránt egyre gyakoribb őszi árpában és búzában a sárgarozsda. Védekezni kell a repcében és a gyümölcsösökben is!

A magyar fehérbor történetének rendkívüli sikere

2025. szeptember 11. 15:10

A 2021-es évjáratú SomlAI Cuvée a Concours Mondial de Bruxelles 2025 borvilágversenyen aranyérmes lett a fehérborok között.

Szőlő-Bor Képgaléria