Agrárgazdaság

Megvétózták az olaszok egy vetőmagtermelő kínai kézbe kerülését

Kép: verisemseeds.com

Olaszország megakadályozta, hogy a kínai tulajdonú Syngenta csoport megvásárolja a Verisem zöldségvetőmag-termelőt – közölték kormánytisztviselők, hangsúlyozva Mario Draghi miniszterelnök elkötelezettségét, hogy megvédje az ország kulcsfontosságú eszközeit a nem kívánt külföldi felvásárlásoktól.

Az október 19-i kormányülésen született meg a döntés, de eddig még nem hozták nyilvánosságra, hogy Olaszország megvétózta az agrár-élelmiszeripari szektorban a felvásárlást – mondta el a Reutersnek két, az ügyben közvetlenül érintett tisztviselő. Róma egy speciális szabályozását használ a nem kívánt ajánlatok blokkolására a stratégiai jelentőségű iparágakban, például a távközlésben, a bankszektorban és az egészségügyben.

A svájci székhelyű Syngenta csoportot 2017-ben 43 milliárd dollárért vásárolta meg a ChemChina, amely az év elején a Sinochem Holdings Corp-ba került. Egy harmadik forrás szerint körülbelül 200 millió eurót ajánlottak fel a Verisem megvásárlására.

A Verisem, amelyet a Paine Schwarts and Partners amerikai alap bocsátott forgalomba, weboldalán globális vetőmag-termelőként jellemezte magát, amelynek feldolgozó létesítményei Olaszországban, Franciaországban és Észak-Amerikában találhatók.

A Coldiretti mezőgazdasági lobbicsoport felszólította Draghit, hogy akadályozza meg a Syngenta felvásárlását, azzal érvelve, hogy az Ázsiába mozdította volna el a világ stratégiai egyensúlyát a zöldség- és fűszernövény-termesztésben használt vetőmagok piacának ellenőrzésében.

A Syngenta csoport szóvivője nem kívánta kommentálni az általa „pletykáknak és találgatásoknak” nevezetteket.

Róma 2012 óta eddig négyszer használta fel speciális eszközeit arra, hogy megakadályozza a külföldi érdekeltségű cégek terjeszkedését Olaszországban.

Draghi nemzeti egységkormánya áprilisban megakadályozta, hogy a Shenzhen Invenland Holdings Co. Ltd. kínai vállalat irányító részesedést vásároljon egy milánói székhelyű, félvezető berendezéseket gyártó cégben. A kormány jelenleg is vizsgálja a fegyveres erők számára csúcstechnológiás drónokat gyártó cég kínai állami befektetőknek történő eladását.

Olaszország ezt az speciális eszközt használja fel számtalan egyesülési ügylet alapos vizsgálatára, amelyeket a legtöbb esetben a nemzeti érdekek védelmét szolgáló ajánlásokkal hagynak jóvá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

1300 embert küldenek el: nagy bajban a bajor agrárcég

2024. december 16. 12:40

A mezőgazdasági és építőanyagokkal foglalkozó BayWa mezőgazdasági csoport 1300 állás megszüntetését tervezi a következő három évben.

Rekordmagasra emelkedett egyes európai műtrágyák ára

2024. december 16. 11:10

A műtrágyagyártók a magas gázárak miatt kényszerülnek a pétisó árának emelésére. A karbamid és az UAN-oldat árai egyelőre nem változtak.

Emelkedhetnek a közeljövőben a sertéshúsárak az EU-ban

2024. december 9. 12:10

A termelési költségek nőnek, és betegségek is terhelik a sertéságazatot. Emiatt várhatóan csökken az állatlétszám és nő a hús ára.

Novemberben kilőtt a Deere & Company árfolyama

2024. december 6. 15:40

A három legjobban teljesítő papír közé került 10,1 százalékos drágulással a Case, Steyr és New Holland márkákkal fémjelzett globális traktorgyártó CNH Industrial NV.

Megújult stratégia a fenntartható mezőgazdaság érdekében

2020. december 11. 08:48

Két agrárszakember, több évtizednyi tapasztalat, egy cél. Összesen mintegy 50 éve erősíti a Syngenta csapatát Kalmár Ferenc és Tóth Bertalan. Magyarországon új szervezeti struktúrában kezdte meg a 2020-as szezont a Syngenta, amely nemcsak folyamatos fejlődéséről és fenntartható mezőgazdasági megoldásairól ismert, hanem arról is, hogy hosszú évtizedekre előre gondolkodik. Mi áll a döntés háttérében? Hogyan látja a jövőt a Syngenta? Erről kérdeztük a két szakembert.

A napraforgó jó indítása már fél siker

2022. március 31. 08:47

Ezt a mondatot sok esetben használjuk az élet számtalan területén. A mezőgazdaságban ennek még nagyobb jelentősége van, hiszen, ha valami nem jó az elején az alapoktól, az később már nehezen korrigálható. Hasonlatos a házépítéshez, ahol egy rossz alapozást igen nehéz helyrehozni, amikor rajta van már a tető.

Rovarszkenner technológiát tesztel a Syngenta

2021. november 13. 06:36

A Syngenta és a Faunabit egy intelligens rovarszkenner technológia mezőgazdasági alkalmazását vizsgálja Hollandiában.

Hosszú hatástartamú, felszívódó hatású gombaölő szer a napraforgó legfontosabb szár és levélbetegségei ellen - Amistar Sun

2021. június 9. 10:12

2020-ban a napraforgó termesztését a rendkívül szélsőséges időjárás befolyásolta. Az április-május rendkívüli szárazságát a nyár rendkívüli csapadékossága követte. Ezek a tényezők nagyban befolyásolták a kórokozók dominancia viszonyait, a fertőzés mértékét illetve a védekezések lehetőségét.