Agrárgazdaság

Problémák az első Ukrajnából indult hajóval

Agrofórum Online

A Refinitiv adatai szerint 11 tengeren töltött nap után csütörtökön Törökországban kötött ki az ENSZ közvetítésével létrejött megállapodás értelmében Ukrajnából elindult első gabonaszállító hajó.

A hajó törökországi ügynöke közölte, hogy tovább közlekedik Egyiptomba és ott rakományának egy részét kirakodja, miután nem fogadták eredeti célállomásán.

A Razoni augusztus 1-jén indult útnak Ukrajna Odessza kikötőjéből az ENSZ, valamint Törökország által Oroszország és Ukrajna között létrejött megállapodás értelmében. Azóta további tizenegy hajó távozott. Míg a Razoni kezdetben a libanoni Tripoliba tartott, Ukrajna nagykövetsége azt közölte, hogy a vevő öt hónapos késés miatt megtagadta a szállítást, és a hajó rakományának új vevőt keres.

A Refinitiv hajókövető adatai szerint az azóta Törökország déli partjainál horgonyzó hajó csütörtök délután lépett be a mersini kikötőbe.

Kadir Soyer, a mersini székhelyű Toros hajózási ügynökség igazgatója elmondta, hogy a hajóról 1500 tonna kukoricát rakodnak ki Törökországban, majd később Egyiptomba folytatja útját 26 527 tonnás rakományának maradékával. „1500 tonnát Mersinben raknak ki, a többit pedig Egyiptomban” – mondta a Reutersnek telefonon. Toros csak a dokkolást és a kirakodást intézte Törökországban, és nem vesz részt a hajó egyiptomi útjának szerevezésében- tette hozzá.

A török védelmi minisztérium közölte, hogy a rossz időjárási körülmények miatt nem tudott elindulni egy gabonaszállító hajó csornomorszki kikötőjéből. A török tárca közleményében azt is közölte, hogy szerdán Isztambulban ellenőriztek két gabonaszállító hajót, amelyek Ukrajna felé tartottak, de további részleteket nem közöltek. Ahogy arról sem, hogy az ukrán kikötőkben hajókat rakodnak be.

Ukrajnából pénteken várhatóan egy hajó megérkezik Etiópiába, hogy gabonát rakodjon ki – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva. „A fekete-tengeri kezdeményezésnek köszönhetően készek vagyunk több mint 23 000 tonna gabonát Etiópiába exportálni” – mondta Olekszandr Kubrakov Ukrajna infrastrukturális minisztere.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

A tavaszi vetések 96 százalékával végeztek Ukrajnában

2020. május 28. 08:47

A szaktárca várakozásai szerint Ukrajna 2020-as gabonatermése a 65-68 millió tonna közötti értékre eshet vissza, a 2019-es rekordot jelentő 75,1 millió tonnáról.

Ukrajna agrárpotenciálja: ennyivel nőhet a kibocsátásuk a háború után

2026. július 14. 16:10

A határzár rövid ideig való kinyílása ismét ráirányította a figyelmet Ukrajna agrárpotenciáljára. Nem érkezett ez idő alatt semmi érdemi piacbefolyásoló tétel, de az ország EU-csatlakozási folyamatának esetleges felgyorsulására mindenképpen fel kell készülnünk.

Korlátlanul áramlik Európába az ukrán baromfihús és tojás

2023. augusztus 18. 09:10

Meg kell állítani az ukrán baromfihús- és tojásimportot, az Európai Unióba korlátlan mennyiségben érkező termékek ugyanis nemcsak az uniós termelés jövőjét, így hosszútávon Európa önellátóképességét veszélyeztetik, hanem élelmiszerbiztonsági szempontból is aggályosak – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Baromfi Termék Tanács.

Tíz millió tonnához közelít az ukrán gabonaexport

2021. szeptember 10. 06:26

A világ legnagyobb kukoricatermesztői közé tartozó Ukrajna megkezdte a 2021-es betakarítást az első 25 800 tonnás tétellel.