27℃ 14℃
június 20. Rafael, Dina
Agrárgazdaság

Ukrán gabonával akarnak afrikai támogatókat szerezni a háborúhoz

Agrofórum Online

Ukrajna külügyminisztere Afrikába indult, hogy támogatást nyerjen az Oroszország elleni háborúban az országa számára. Dmitro Kuleba körútja során egyik fő érve az lehet, hogy az adott országot ukrán gabonával látják el, és Ukrajna újjáépítésében is ígérhetnek szerepet a helyi vállalatoknak.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter három afrikai országba látogat ezen a héten, hogy megerősítse Kijev álláspontját és pozícióit az Oroszországgal folytatott háborúban – közölte a kijevi minisztérium.

Negyedik afrikai út

Dmitro Kuleba az elmúlt két évben negyedik afrikai diplomáciai körútján augusztusban Malawiba, Zambiába és Mauritiusra látogat – szerepelt a minisztérium közleményében.

Globális erőfeszítések

„Minden találkozó a kölcsönös tiszteleten és érdekeken alapuló kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére fog összpontosítani. A legfontosabb témák között szerepel az afrikai államok részvétele az Ukrajna és a világ igazságos békéjének helyreállítására irányuló globális erőfeszítésekben” – áll a közleményben.

Vonakodás Svájcban

Számos afrikai ország vett részt a júniusban Svájc által rendezett Ukrajnáról szóló konferencián, de többnyire vonakodtak csatlakozni a nyugati erőfeszítésekhez, hogy elszigeteljék Oroszországot, amely fontos energia- és nyersanyagszállító – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Gabonaellátás

A kijevi külügyminisztérium közölte, Dmitro Kuleba körútja során tárgyalni fog a térség ukrán gabonával való ellátásáról és az afrikai cégek részvételéről is Ukrajna újjáépítésében.

Export

Ukrajna gabonaexportja a 2024/25-ös július–júniusi gazdálkodási szezonban csaknem 2 millió tonnára nőtt július közepéig az egy évvel korábbi 1,3 millió tonnáról.

A termelők elmondása szerint a gabona és az olajos magvak együttes exportja 2024/2025-ben körülbelül 60 millió tonna lehet, ami majdnem annyi, mint amennyit az ország 2023/24-ben exportált.

Az Ukrán Agrártanács mezőgazdasági termelői csoportja közölte, hogy az idei kukoricatermés 30-35 százalékkal csökkenhet a rendkívüli hőség és aszály miatt.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

ENSZ: csökkenteni kell a lemaradást az ukrajnai gabonaexportban

2023. január 19. 07:36

Az Egyesült Nemzetek Szervezete az Ukrajna fekete-tengeri gabonaexportját lehetővé tévő megállapodás működésének elégtelenségére hívta fel a figyelmet.

Pengeváltás: az EU lazított, Magyarország szigorított az Ukrajnából érkező termékek kapcsán

2023. szeptember 16. 17:40

Lejárt a szeptember 15-i határidő, és az Európai Bizottság nem hosszabbította meg az Ukrajnából érkező gabonára és olajos magvakra korábban bevezetett korlátozó intézkedéseket. Életbe lépett a magyar „fenyegetés”, hazánk saját hatáskörben meghosszabbítja, sőt kiterjeszti a tilalmat.

Az ukrán gabonaexport 21,5 százalékkal csökkent eddig

2021. március 12. 04:02

Ukrajna gabonaexportja körülbelül 21,5 százalékkal, 32,9 millió tonnára esett vissza ebben a gazdálkodási szezonban.

Az orosz gabonaexport 2023/24-ben visszaeshet a 2022/23-as rekordszintről

2023. július 10. 08:03

A most véget ért szezonban a legnagyobb orosz gabonaimportőr Egyiptom volt 11,92 millió tonnával és Törökország 10,25 millió tonnával.