31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Agrárgazdaság

Varsó véglegesíti a gazdálkodók gabonatámogatását

Agrofórum Online

Az alacsony gabonaárak miatt szorulnak a lengyel termelők a kormány segítségére.

A támogatási csomag véglegesítéséről egy mezőgazdasági miniszterhelyettes beszélt. Azt is hozzátette, hogy a segítséget a gazdálkodóknak szánják, de a kereskedelmi cégek nem kaphatják meg. Közben Szlovákia oroszbarát miniszterelnöke elmélyíti az energia- és közlekedési kapcsolatokat Ukrajnával. Ebbe a gabonaszállítás is beletartozik.

A kormány mintegy 2 milliárd zlotyt (mintegy 184 milliárd forint) akar elkülöníteni, hogy felvásárolhassa a gazdáitól a felesleges gabonát – közölte a mezőgazdasági minisztérium egy másik miniszterhelyettese.

A búza-, rozs- és tritikálétermesztőket segítik

A gazdák tiltakoztak az alacsony árak miatt, amiért az Ukrajnából érkező importot teszik felelőssé, valamint az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása által rájuk rótt korlátozások miatt.

„Az irányelv a végső szakaszában van – mondta Michal Kolodziejczak mezőgazdasági miniszterhelyettes a varsói parlamentben. – Segélyt biztosít a búza-, rozs-, tritikálé- és árpatermelőknek. Azokra vonatkozik, akik január 1-től május 31-ig értékesítenek.” Közölte, nem terveznek segítséget nyújtani a „vásárolni vagy kereskedni vágyó cégeknek”.

165 000 kukoricatermelő kapott támogatást

„A nagy probléma eddig az alacsony ár volt, és nem lep meg, hogy a gazdák nem akarták ilyen áron eladni a gabonát” – mondta Kolodziejczak. Elmondta, hogy már 165 000 kukoricatermelő gazdaság kapott összesen 691 millió zloty (63,6 milliárd forint) támogatást, és Lengyelország uniós forrásokból gabonatároló silókat épít.

Elmondta, hogy a lengyel hajókkal lebonyolított gabonakivitel márciusban éves szinten 26 százalékkal nőtt, áprilisban pedig körülbelül 1 millió tonnát kellene tengeren exportálni.

Szlovákia elmélyíti kapcsolatait Ukrajnával

Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki oroszbarát nézeteiről ismert, az energetikai, a vasúti összeköttetések és a gabonaszállítás terén folytatott együttműködés elmélyítésére törekedik a háború sújtotta szomszédos Ukrajnával.

Fico a szlovák és az ukrán kormány közös ülése után kijelentette, hogy Szlovákia „jó, baráti” szomszédja szeretne lenni Ukrajnának.

Fico elmondta, hogy Szlovákia továbbra is szállítási folyosót biztosít az ukrán mezőgazdasági termékek exportjához. Megállapodtak abban, hogy feloldják az ukrán termékekre vonatkozó korlátozásokat, amelyeket Szlovákia és más országok a belföldi piacok védelme érdekében vezettek be.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Terménypiac: lassú erősödés a világban, itthon még ne várjunk sokat tőle

2018. február 13. 18:13

Az év 6. hete kicsit derűsebben telt, köszönhetően a korábbi sok eladásnak és a korábbi eladók döntésének, miszerint fedezik az eladásokat és így vásárolni kezdtek.

Kukorica gyomirtása: kerüljük el a gyakori hibákat!

2019. március 16. 05:36

A tavalyi év időjárása a kukorica gyomirtásban is kihívások elé állította a termelőket. A szokatlan márciusi tél és a jelentős csapadék hatására a szántóföldi munkák később kezdődtek, majd az áprilisi szárazság hatására a gyomok kelése elhúzódó volt, a preemergens és korai posztemergens kezelések hatékonysága nem volt megfelelő. Ezért most még fontosabb, hogy jó döntést hozzunk a növényvédő szer választás során.

Az amerikai szárazság miatt drágult a búza

2023. április 11. 08:36

Vegyes hangulatban indult a kereskedés a chicagói árutőzsdén a terményekkel.

Lehúzta a szójabab árát a pálmaolaj zuhanása

2024. november 23. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce olcsóbb lett, ám a takarmánybúza kurzusa pluszban zárt.