Növénytermesztés

Agrometeorológia: országos áztató eső nem valószínű – terméskiesés lehet a következmény

OMSZ

Péntekig meleg, záporos, zivataros időre számíthatunk, ugyanis délies áramlással viszonylag nedves, labilis rétegződésű léghullámok érkeznek fölénk, de országos áztató eső nem valószínű.

Az elmúlt hét második felében már csak elszórtan alakultak ki záporok, zivatarok, számottevő csapadék csak kisebb körzetekben hullott. A napi maximumok többnyire 20 és 25 fok között alakultak.

A talaj fölső 20 cm-es rétege a Tiszántúlon és az Alpokalján nedves, miközben a középső országrészben még mindig sokfelé száraznak mondható. Főleg ezeken a területeken lenne nagy szükség csapadékra.

A déli országrészben az elmúlt 30 nap során helyenként alig 10-15 mm csapadék hullott, ez nagyon kevés, így ezeken a területeken a tavaszi vetések nem tudnak optimálisan fejlődni, de pl. az őszi búzában és a repcében is terméskiesés várható. Az Alpokalján ugyanakkor 100 mm fölötti érték is előfordult. 50-100 cm-es mélységben továbbra is országszerte van nedvesség a talajokban. Folyó és állóvizeink (a fölső 1-2 m) hőmérséklete 20 fok körül alakul.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképen a zöld tömeg aránya országszerte magas. Ugyanakkor a változást mutató térkép szerint a növekedés sokfelé leállt, pl. az őszi búza és a repce zöld tömege sem növekszik már, azon a fenológiai fázison már túl járnak. Az anomália térkép alapján a sokéves átlag fölötti, vagyis az ilyenkor megszokottnál jóval fejlettebb a vegetáció, a hetek óta tartó nyári idő miatt előrébb tart a fejlődésben.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek országosan többnyire 300 és 370 foknap között járnak. A magasabb értékek a délkeleti országrészben jellemzőek. Ezek szerint jóval az átlag és a tavalyi értékek fölött járnak a hőösszegek, a hőösszeg növekedése pedig a következő 10 nap során is intenzív marad.

Az országban a szántóföldi növényeink közül a repce a magképződés, az őszi búza a virágzás, a kukorica 5-7 leveles, a napraforgó pedig 6-8 leveles fenológiai állapotban van többnyire, a szőlő virágzása megkezdődött. Az elmúlt heti csapadék hatására az állományok általában jól fejlődnek, de ezzel együtt a gyomok is. Ugyanakkor a középső területeken további csapadékra lenne szükség.

Az előttünk álló héten péntekig alig változik majd az időjárás: minden nap, az ország bármely részén várhatók záporok, zivatarok. Területi átlagban a vasárnap estig várható összcsapadék 5 és 15 mm között valószínű, de nagy területi különbségek alakulnak majd ki.

Míg egyes körzetek szinte teljesen ki is maradhatnak a csapadékból, egyes helyeken akár felhőszakadás is előfordulhat. Szombattól aztán szárazra fordul az idő. A hőmérséklet nyáriasan alakul majd, szerdától már 24 és 29 fok között várhatók a csúcsértékek. Csütörtöktől napközben gyakran megélénkül majd a keleti, északkeleti szél.

Zivatarok környezetében azonban átmenetileg viharossá fokozódik a légmozgás. A levegő nedvességtartalma a majd minden napos csapadékos időszakokban és az éjszakai órában is 80% fölé emelkedik majd, így a gombás betegségeknek kedvező körülmények alakulhatnak ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rémisztő eset kukoricasilózás közben, a kezelő alig hitt a szemének

2026. október 16. 13:10

Kukoricasilózás közben történt rémisztő eset, ám szerencsére az ijedelem végül nagyobb volt, és sikerült megelőzni a Claas Jaguar 1200-as kombájn sérülését.

Miért maradhat egész télen a földben a csicsóka?

2026. október 15. 14:10

A csicsókát ősszel nem muszáj egyszerre felszedni: gumói a földben áttelelhetnek, így akár télen is frissen kerülhetnek az asztalra.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

Így készüljünk a tavaszra repcében!

2023. március 6. 06:36

Az időjárás, a repce fejlődése és a károsítók megjelenése még hozhat olyan helyzetet, amelyben csak akkor van esély a repce hatékony védelmére, ha a védekezés eszközeit idejében és megfelelően előkészítették.

Drágult a kukorica és a szójabab

2021. július 14. 09:03

Európában mind a négy fontos agrártermék, így a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is több került záráskor, mint előző nap.

Kártevők az őszi repcetáblákon, II. rész

2023. szeptember 22. 15:10

Az őszi káposztarepce a kártevők körében olyannyira kedvelt növény, hogy egyetlen cikkben fel sem lehetett sorolni mindannyiukat. Következzenek most az első részből kimaradó fajok.

Készítsük fel repcénket az áttelelésre!

2023. október 2. 14:10

Az őszikáposztarepce-termesztés eredményességét nagyban befolyásolja az, hogy az állomány milyen tőszámmal, fejlettségi és egészségi állapotban telel át. Az elmúlt évtizedben a növekedésszabályozás a jövedelmező repcetermesztés elengedhetetlen technológiai elemévé vált.