19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Agrárközélet

1,4 millió forint a termőföld átlagára hektáronként

OTP

Tavaly 7%-kal kevesebb tranzakció keretében 14%-kal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2018-ban. Az árak emelkedése ugyanakkor továbbra is töretlen. A tavalyi 7%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföldnek 2019-re összességében már átlagosan bő két és félszeresére nőtt az ára. Az még nem egyértelmű, hogy hogyan befolyásolja a koronavírus-járvány a földpiacot, a hamarosan induló új uniós támogatási ciklus azonban negatív hatásokkal járhat – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.    

A 2018. évi 1,312 millió forintról tavaly 1,402 millió forintra, 7%-kal nőtt az eladott termőföldek átlagára hektáronként a NAV – egyelőre nem teljes körű – adatai alapján. A legnagyobb mértékben (16%-kal) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében emelkedtek az árak. Békés és Csongrád megyékben is 10%-ot meghaladó mértékű volt a drágulás. Négy megyében látunk termőföldár csökkenést, a legnagyobb arányút (-12%) Pest megyében.

 „A legdrágább megye tavaly immár hagyományosan Békés lett, elsőként átlépve a 2 millió forintos hektárárat (2,028 millió forint), emellett Tolna, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Csongrád megye haladja még meg a másfél milliós szintet. 2019-ben csak három megye hektárára maradt egymillió forint alatt: Nógrád, Zala és Heves. Tavaly a legjobban, 16%-kal Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nőtt a termőföldek átlagára hektáronként; csak a szántóföldeket vizsgálva viszont Nógrádé az elsőség, egy év alatt 14%-os drágulással – mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.

Művelési áganként vizsgálva az árak alakulását, 2019-ben legnagyobb mértékben, 7% körül a kert-gyümölcsös és a szántóterületek drágultak. A gyep művelési ág 6%-át a szőlő-, valamint az erdő-fásított területek 2-3%-os árnövekedése követi.

Bár az árak nőttek, a forgalom csökkent

A termőföld-piac – a 2017-es látványos visszaesés, majd a 2018-as élénkülés után – tavaly érezhetően megtorpant. A megelőző évi 44 ezerről 2019-ben 41 ezerre, 7%-kal csökkent az adásvételek száma. A tranzakciószám csak négy megyében nőtt, legnagyobb mértékben, 22%-kal Borsod-Abaúj-Zemplénben. A másik végletet ugyancsak négy megye (Zala, Bács-Kiskun, Baranya és Somogy) adja, ahol 20%-ot meghaladta a forgalom visszaesése.

A forgalmat az adásvételekben érintett teljes földterület mérete alapján vizsgálva is 14%-os csökkenést látunk 2019-ben. Átlagosan tehát jóval kisebb földterületeket értékesítettek tavaly, ez már harmadik éve tartó folyamat. Az OTP Termőföld Értéktérképe szerint 2019-ben nagyjából 42,2 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost adásvétel keretében.

 Míg 2016-ban még hét megyében meghaladta a forgalom a tízezer hektárt, azóta egyetlen megye sem volt ekkora eladási volumen közelében. A legnagyobb területet, mintegy 4,7 ezer hektárt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében értékesítettek 2019-ben. A másik véglet Komárom-Esztergom, Nógrád és Pest megyék, ahol ezer hektár alatt maradt a forgalom. Az eladott termőföld-terület hat megyében nőtt az elmúlt évben, a legnagyobb arányban, 39%-kal Vas megyében. Zala megyében viszont majdnem ugyanilyen mértékű, 40%-os volt a visszaesés.

 Az országos forgalom 74%-át adó szántó művelési ágat külön vizsgálva 13%-kal csökkent tavaly a forgalom; a NAV szűrt adatbázisa szerint nagyjából 31,1 ezer ha volt az eladott szántóterület mérete 2019-ben. Ezt is meghaladó (egyenként 14-20% közötti) az erdő-fásított, a szőlő- és gyepterületeknél mérhető visszaesés, míg a kert-gyümölcsös művelési ág forgalma 6%-kal csökkent.

Tíz éves távlatban még látványosabb a változás

A termőföld évtizedes múltra visszatekintve stabilan növeli árát. Az évtized végén érdemes megvizsgálni, hogy a termőföld-forgalom háromnegyedét adó szántóföldeknél hogyan változtak az árak 2010 és 2019 között. Országosan 189%-os volt a drágulás mértéke (azaz közel megháromszorozódott az árszint). Nem meglepő, hogy a lista élén alföldi megyék állnak. A legnagyobb ütemű, 240%-os áremelkedés Bács-Kiskunban ment végbe, emellett Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben nőtt legalább háromszorosára az átlagár. A másik véglet 108%-kal Komárom-Esztergom megye.  

 „A jelenleg a gazdaság minden szegmensét érintő koronavírus-járvány hatása a termőföld-piacon egyelőre nem egyértelmű. Míg ugyanis a vevők általános elbizonytalanodása és a hotelek, vendéglátóhelyek felvevőpiacának szűkülése kisebb keresletet feltételez, a mezőgazdaság várható általános erősödése élénkítheti a forgalmat. A gazdálkodók ugyanakkor hagyományosan hosszú távra terveznek, így nehéz a hirtelen megmutatkozó hatásokat mérlegelni. A termőföld-piacra meghatározóbb – és a gazdálkodók számára várhatóan kedvezőtlenebb feltételek miatt vélhetően összességében negatív – hatása a 2022-2023-tól új szabályok szerint induló EU-s támogatási ciklusnak lehet majd” – mutatott rá Szabó István, az OTP Agrárágazati Igazgatóságának ügyvezető igazgatója. Egyelőre azonban nincsen arra utaló egyértelmű jel, hogy a közeli jövőben megállna a termőföld árak emelkedése, ami így a vásárlásra jogosult gazdálkodók számára továbbra is biztos befektetés maradhat.

Az OTP Jelzálogbank legfrissebb Termőföld Értéktérkép elemzése itt érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Megindultak a tavaszi szántóföldi munkák

2020. április 15. 08:35

A talajhőmérséklet az ország jelentős részén már megfelelő a kukorica vetéséhez, a tavaszi munkákat egyedül a továbbra is rendkívül száraz időjárás lassíthatja.

6,5 tonna árpát termeltek önműködő gépek egy angliai szántóföldön

2023. augusztus 18. 17:10

Hét éve folyik egy izgalmas kísérlet Angliában, ahol közvetlen emberi beavatkozás nélkül, önműködő gépekkel művelnek földet. Az eredmények minden várakozást felülmúlnak.

Bajnok és kihívója. Ön melyik árpára voksolna?

2020. augusztus 19. 11:46

Nincs rossz döntés, a SAATEN-UNION mindkét őszi fajtájára biztosan számíthat.

Lapozza át a 2020-as HySEED hibridkalászos-termékkatalógust!

2020. augusztus 10. 12:45

Tegyen Ön is egy lépést előre a SAATEN-UNION portfóliójából választott hibridekkel.