Agrárközélet

40 ezer hektárnyi vizes élőhely újult meg

MTI

A 2014-2020-as uniós ciklusban több mint 20 milliárd forintból - 34 projekt keretében - 40 ezer hektárnyi vizes élőhely rekonstrukcióját végezték Magyarországon - mondta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára pénteken Ócsán.

Rácz András a vizes élőhelyek világnapja alkalmából tartott rendezvény megnyitóján emlékeztetett rá, 1971. február 2-án az indiai Ramsar városában írták alá az egyezményt, amelyben a kormányok felelősséget vállalnak a vizes élőhelyek védelméért.

Az egyezmény ekkor még csak a vízimadarak védelméről szólt, de mára már nemcsak a fajokat védi, hanem a komplett ökoszisztémát. Az egyezményben 171 ország vesz részt, Magyarország 1979 óta, és azóta 29 területet jelölt a ramsari listára, amelyben a Kárpát-medence összes jellemző vizes élőhelye megtalálható – fűzte hozzá az államtitkár.

Beszélt arról is, hogy a világnap alkalmából a ramsari titkárság minden évben más tematikát választ, idén ez a biológiai sokszínűség, a biodiverzitás.

Megjegyezte, hogy 2020-ban lejár a nemzetközi, az uniós és a magyar biodiverzitási stratégia is, ezért számot kell adni az elvégzett munkáról, és meg kell határozni a további célokat. Rácz András méltatta az agrárminisztérium erőfeszítését a biodiverzitás fenntartásáért, és elmondta, hogy ezért indította tavaly többek között az ország fásítási programját, amelynek a célja, hogy Magyarország erdőterületeinek arányát 21 százalékról 24 százalékra emelje.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Ezért fontosabbak télen az örökzöldek, mint hinnénk

A városi tél ökológiai stabilitását az örökzöldek biztosítják, de csak akkor, ha tudatos fajválasztással telepítjük őket.

Víz körforgása a kertben: locsoljunk vagy ne locsoljunk?

2023. augusztus 11. 08:40

Nézzük mit érdemes tudni a házikerti öntözés kérdéséről szakmai szemmel!

Zöld küllő - Az agrártájak biodiverzitására is hatással van a 2022-es év madara

2021. december 30. 07:40

Hangja jellegzetes, színezete összetéveszthetetlen, viszonylag gyakori, és zöldes tollazatával, piros "sapkájával" egyértelműen a legszebb magyarországi fajok közé tartozik.

Fehérjenövények jövője az EU-ban

2022. július 4. 15:22

Felkérik az Európai Bizottságot arra, hogy vállaljon vezető szerepet a növényi alapú fehérjék előállításának előremozdításában.