Agrárközélet
Agrárközélet

8500-zal többen dolgoznak a mezőgazdaságban

8500-zal többen dolgoznak a mezőgazdaságban

Agrofórum Online

A 2022-es esztendő második negyedévében 200,4 ezren dolgoztak a mezőgazdaságban Magyarországon, ez 8500 fővel több mint 2022 első negyedévében. A 2021-es második negyedéves 198,9 ezres adattól 1,5 ezer fővel magasabb a friss adat – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Foglalkoztatottság című gyorstájékoztatójából.

Az idei első negyedéves adat így 4,4 százalékos negyedéves alapú csökkenést jelent a foglalkoztatottak számában az eredeti idősor alapján.

A KSH szezonálisan kiigazított idősora szerint a mezőgazdaságban 199 ezer volt a második negyedéves foglalkoztatotti szám, ami 1,3 százalékos plusz negyedéves alapon. A tavalyi második negyedévben 197,4 ezer volt a foglalkoztatottak száma.

Az összes nemzetgazdasági ágban 2022 júliusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 714 ezer fő volt. 2022. május-júliusban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 699 ezer főt tett ki, 52 ezerrel többet, mint az előző év azonos időszakában. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 57 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 6 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 11 ezerrel csökkent.

A 15-64 évesek közül 4 millió 589 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,4 százalék volt. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma – 14 ezer fős növekedéssel – 2 millió 438 ezer főt ért el, foglalkoztatási rátájuk 0,8 százalékponttal, 79,0 százalékra nőtt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 27 ezerrel, 2 millió 151 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal, 69,7 százalékra emelkedett.

A fiatalok (15-24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 267 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk nem változott, 27,2 százalék volt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 1,1 százalékponttal, 88,4 százalékra, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 2,1 százalékponttal, 65,0 százalékra emelkedett.

Az összes nemzetgazdasági ágban munkanélküliek száma 2022 júliusában 173 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt. 2022. május-júliusban a munkanélküliek átlagos létszáma 160 ezer főt, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalékot tett ki.

Kiemelt kép: Unsplash

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Áll a bál a glifozát miatt

2024. május 4. 10:10

A Bayer glifozát gyomirtó szere emberi jogi aktivisták szerint egészségügyi és környezeti kockázatot jelent, ezért fordultak az OECD-hez.

Megbukott egy pulykapárizsi, túl magas volt a kalciumtartalma

2024. május 3. 16:10

Az alapélelmiszerekre fókuszáló első célellenőrzés során 5 élelmiszercsoport 3-3 termékét vizsgálták a szakemberek.

Sok az idős és kevés a nő a magyar mezőgazdaságban

2024. május 2. 14:10

2020 és 2023 között folytatódott a gazdaságok irányítóinak idősödése.

Korrupcióval vádolják az ukrán mezőgazdasági minisztert

2024. április 29. 15:10

Ukrajnában korrupció miatt letartóztatták Mikola Szolszkij mezőgazdasági minisztert, aki törvénytelenül szerezhetett állami földterületeket.

Enyhén nőtt a mezőgazdaságban dolgozók száma

2020. november 10. 06:17

A 2020. július–szeptemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 208 ezer fő volt hazánkban, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalékon állt.

Az élelmiszeriparban a termelőiár-index hét százalékkal nőtt

2021. augusztus 5. 06:35

2021 júniusában az ipari termelői árak összességében átlagosan 11,6 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban.

Csaknem négyezer forinttal csökkent az átlagbér az agráriumban

2020. augusztus 7. 15:52

A 2020. január-május időszakra kumulált átlagbér 300 815 forint volt a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában.

A mezőgazdasági import és az export is emelkedett

2020. július 27. 12:47

A növényi termékek exporttöbblete nőtt az előző évhez mérten, 726 milliárd forint volt 2019-ben. Gabonából a kivitelünk és a behozatalunk is ötödével emelkedett, 349 milliárd forint aktívum keletkezett.