Agrárközélet

A magyar agrárium jövője az agrárszakképzésben rejlik

MTI

A gazdálkodás nem csupán egy munka, hanem egy életforma - jelentette ki Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, a 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napok keretén belül megrendezett Agrárszakképző Intézmények III. Országos Gazdászversenyén, Hódmezővásárhelyen a tárca MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy amikor az új szakképzési törvény elfogadásra került, már akkor is egyértelmű volt, hogy az agráriumban mennyire fontos a jól felkészült, szakmailag és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező fiatalok szerepvállalása, akik a jelenlegi gazdáktól átveszik majd azt a stafétabotot, amire szüksége van ennek az országnak.

Farkas Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt 30-40 évben gyors fejlődésen ment át az oktatás, mert régen még papíralapon dolgoztak és tanultak a gazdák, ma pedig már a digitalizáció minden formáját használják. Ezért is szükséges az, hogy a mostani tanulók minél felkészültebbek legyenek. Fontos, hogy ez nem csak egy szakma, ez egy életforma, mert aki ezt a szakmát érti nagyon sok mindenhez ért, például a számítástechnikához, a talajműveléshez, a kémiához, a biológiához, lesznek gazdasági és műszaki ismeretei – tette hozzá az államtitkár.

Az államtitkár kiemelte, hogy a mostani gazdászverseny résztvevői 10-20 év múlva lesznek azok, akik az agráriumban előállítják azt az egészséges és biztonságos élelmiszert, amelyre majd az akkori kornak szüksége lesz, és remélhetőleg nemcsak a magyarok asztalára, hanem a világ számtalan országába eljutnak majd az exporttermékek.

Ti lesztek azok akik a legújabb technikákat, technológiákat fogjátok alkalmazni a gyakorlatban

– jelentette ki.

A 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napok keretén belül, idén, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége kapta az Agárminisztérium miniszteri nagydíját, melyet Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese adott át – olvasható a tárca közleményében.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Gazdaságátadás, nemzedékváltás – az AGRYA és az AgroStratéga közös kutatása

2018. július 17. 13:44

Az agrár-nemzedékváltással, gazdaságátadással kapcsolatos probléma évek óta ismert az ágazat szereplői számára, ám a megoldáshoz nem készültek megfelelő tervek és csak részben történtek érdemi intézkedések.

Kigyulladt munka közben egy kombájn Békés megyében (+KÉPEK)

2022. október 5. 11:04

Kigyulladt egy betakarítási munkálatokat végző kombájn hétfő délután Telekgerendás mellett, a 44-es út közelében – hívja fel a figyelmet a katasztrófavédelem.

Kátyúk a digitális agrárgazdaság felé vezető úton

2022. augusztus 16. 11:34

Sikerül fenntartani az ütemet, vagy lendületet veszít az ágazat?

Kitekintés: a magyar agrárágazat helyzete

2019. március 2. 09:15

A magyar élelmiszergazdaság belső problémái évtizedekre nyúlnak vissza. A kilencvenes évektől kezdődően az is elmondható, hogy Magyarország messze nem használja ki az agrárgazdaságában rejlő lehetőségeit – véli Benedek Fülöp, az OTP Agrárigazgatóság ügyvezető igazgatója egy vele készült interjúban.