31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Agrárközélet

A NAK termékkeresőjével csökkenhet a fogyasztó közötti „távolság”

NAK – Sajtóközlemény

Hamarosan elindul a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Termékkereső szolgáltatása, amelybe már jelentkezhetnek a gazdálkodók, élelmiszer-előállítók, piacszervezők és piacüzemeltetők. A szolgáltatással jelentősen csökkenhet a termelés, a feldolgozás és az értékesítés, valamint a fogyasztó közötti „távolság”.

A NAK Termékkereső a kamara internetes portálján lesz majd elérhető, a termékek, gazdaságok, piacok, események népszerűsítésére szolgál, és ezen a keresőfelületen tudnak majd termékekre, szolgáltatásokra keresni a potenciális vásárlók, partnerek. A felületen a termelő és a fogyasztó is egymásra találhat, de ugyanígy termelők és feldolgozók közötti kapcsolatok is kialakulhatnak.

A kamara az élelmiszerlánc minden szereplőjét segíteni kívánja, a mezőgazdasági termelőktől egészen a fogyasztóig, valamint, hogy – a NAK Termékkereső használatával is – minél szélesebb körben hazai eredetű élelmiszer kerüljön az asztalokra, ráirányítva a fogyasztók figyelmét a hazai termékek választásának fontosságára. Célunk, hogy a rövid ellátási lánccal és annak értékesítési formáival csökkenthető legyen az élelmiszerek szállítási útja, és ezáltal a termelés, a feldolgozás és az értékesítés, valamint a fogyasztó a lehető legközelebb kerüljenek egymáshoz.

A NAK Termékkeresőre elindult az előregisztráció.

Ennek kitöltésével a jelentkezők már a – tervezetten néhány hónap múlva elinduló – NAK Termékkereső megnyitásakor elérhetik majd célközönségüket, ezen közösség részévé válnak, a későbbiekben pedig maguk tölthetik fel termékeiket, módosíthatják adataikat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Egészségvédő tejtermékeket fejlesztettek ki

2023. január 21. 06:34

Egészségvédő sajtot, sajtkrémet és joghurtot is kifejlesztettek a MATE Kaposvári Campusa és a Fino Food Kft. közös projektje keretében.

Íme a világ legnagyobb tejipari cégei

2020. június 15. 04:36

Az Almarai nevű szaúd-arábiai társaság nemcsak Ázsiában, hanem az egész globális tejipari piacon is az első számú szereplőnek számít

Együttműködésbe kezd a Bonafarm és a PTE az élelmiszeripar területén

2019. július 5. 08:34

Az egyik legfontosabb kérdés, sikerül-e a lakosságot az egészségesebb és kiegyensúlyozottabb táplálkozás irányába terelni, arra ösztönözni.

A sivatagokban és a sarkvidékeken is termelnének élelmiszereket

2024. április 8. 12:40

Ha el tudjuk érni, hogy egységnyi területen maximalizájuk a megtermelt élelmiszer mennyiségét, akkor eljön az idő, hogy a sivatag sem jelenthet akadályt.