Agrárközélet

Aláírásgyűjtésbe kezdenek az uniós források megőrzéséért

MTI

Aláírásgyűjtésbe kezd a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azért, hogy az uniós agrárforrásokból ne lehessen átcsoportosítani a migráció kezelésére.

Jakab István, a Magosz elnöke szerdán, Budapesten a két szervezet sajtótájékoztatóján az M1 aktuális csatorna felvétele szerint elmondta: nem elfogadható a magyar gazdatársadalom, a magyar agrárgazdaság szereplői számára az Európai Bizottság azon javaslata, amely számottevően csökkentené a Közös Agrárpolitika (KAP) forrásait. Az ágazat jövedelmi helyzete „közelről sem rózsás”, az uniós átlag alatt van, ezért mindenképpen fontos, hogy megmaradjanak a rendelkezésre álló források – mondta.

Hozzátette, ez azért is fontos, mert az EU egyre több feladatot ad a gazdálkodóknak, a környezettudatos gazdálkodás, a klímaváltozás hatásainak csökkentése érdekében egyre nagyobb terhet raknak majd rájuk. Fontos, hogy a gazdák a növekvő kötelezettségek mellett ne kevesebb támogatást kapjanak. A forráselvonás veszélyeztetné a gazdák versenyképességét, a szektorban dolgozók megélhetését – mondta.

A Magosz elnöke kifejtette: látszik, hogy a májusban leköszönő Európai Parlament már nem hoz döntést a 2021 utáni közös agrárpolitikáról, még az agrárpolitika költségvetéséről sincs döntés. Kifejtette: abban bíznak, hogy az európai uniós választások után egy bevándorlás ellenes parlamenti többség fogja majd a közös agrárpolitika következő hétéves időszakának alapjait lerakni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megvan a terv, az évtized végére megszüntethető az éhezés

2024. december 18. 16:10

Az éhezés elleni harcban világszerte kulcsszerepet kaphat a mesterséges intelligencia.

Uniós vetőmagrendelet: több jogot akarnak a gazdálkodók

2024. december 18. 13:10

Az uniós vetőmagrendelet módosítása miatt 139 szervezet nyílt levélben követel több jogot a gazdáknak a nemesítésben és forgalmazásban.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

NAK-MAGOSZ: a zöld szervezetek is lobbizzanak a kétes eredetű ukrán gabona behozatala ellen!

2023. február 8. 13:26

Ellehetetleníti a magyar gazdákat a silány minőségű, kétes eredetű ukrán gabona, mely hazánkba érkezik.

Díszvendég volt a NAK Bulgáriában

2018. december 2. 11:38

A gabonatermesztők a cseh és a magyar agrárgazdasági kamara működéséről, felépítéséről is hallhattak előadásokat. Kiemelt téma volt a Közös Agrárpolitika, a Visegrádi Négyek együttműködése és a Copa–Cogeca-tagság.

Sikeresen indult az egységes kérelmek beadása

2020. április 10. 10:17

A kérelembeadás során 43 támogatási jogcímre, intézkedésre lehet igényelni támogatást, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni.

Stabil a kereslet iránta, érdemes termeszteni: a zeller

2024. január 13. 10:10

A gyökérzöldségek királynője a gumós zeller, amelyet rendkívül változatos módon illeszthetünk be az étrendünkbe.