Agrárközélet
Agrárközélet

Aratási Konferencia 2015. – Össztűz a terményszárító tűzre, sikeres a mobil applikáció

Aratási Konferencia 2015. – Össztűz a terményszárító tűzre, sikeres a mobil applikáció

Agrofórum Online

Aratási konferenciát rendezett az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2015. december 9-én.

Aratási konferenciát rendezett az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2015. december 9-én. A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság épületének Szent Flórián termében a konferenciát Dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy nyitotta meg.

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár összegezte a 2015. évi agrárgazdasági eredményeket, majd a tűzkárokra is kitért. Elmondta, hogy a mezőgazdaságban pusztító tűzesetek számához képest arányaiban csekély számú a szárítótűz – 2013. évben 34, 2014. évben 55, idén pedig 20 szárítóban csaptak fel a lángok –ám kárérték tekintetében meghaladja az összes többi tűz által okozott kárt, a lábon álló gabonákban keletkezett tűzkárokat is beleértve.

Érces Ferenc tűzoltó ezredes az országos tűzvédelmi szabályzat aratásra vonatkozó szabályait mutatta be. Előadásában hangsúlyozta, hogy a hatósági munka mellett szívesen szolgáltat a tűzvédelmi hatóság, tehát ha a gazdálkodó kéri, akkor a tűzesetek elkerülése érdekében az aratási előkészületek során tájékoztatják az előírásokról.

Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok az Országos Tűzmegelőzési Bizottság munkájáról szólva a megelőző munka hatékonyságát és fontosságát emelte ki. Közelebb kerültek a gazdálkodókhoz, az országszerte megrendezett tájékoztatókon több mint ezer gazdálkodó érdeklődött személyesen.

„A szárítótűz megelőzhető” címmel Speiser Ferenc a Videokontroll egyik fejlesztője előadásában rámutatott, hogy könnyebb a megelőzés, ha a tűz keletkezésének valódi okára fény derül, mert ha a fokozott tűzveszélyt jelentő okot megszüntetjük nő a biztonság. A Földművelésügyi Minisztériumtól az idei OMÉK-on I. díjat nyert megoldással a szárítási folyamat szoros kontrollja mellett a szárítók diagnosztizálása is elvégezhető, így a fokozott tűzveszélyt okozó helyzetek kiküszöbölésére valóban mód nyílik. A katasztrófavédelem magas rangú központi és regionális vezető munkatársai, eddig rejtett típusjellemzőket is megismerhettek az előadásból, melyek a jövőben az oltási munkában is hatékonyan használhatóak. Fontos kiemelni, hogy idén is, csak úgy, mint tavaly 6 esetben avatkoztak be gyorsan és szakszerűen a szárítókezelők, a szárítóra szerelt Videokontroll jelzése alapján, és nagy kárral járó tűzeseteket akadályoztak meg. Elkészült a Videokontroll mobil applikációja is, így már távjelzésre is alkalmassá vált a berendezés.

Miért decemberben rendezték meg az aratási konferenciát? A betakarítási szezon néhány napja zárult, még frissek az élmények, frissek az adatok. Az elmúlt év tapasztalatait célszerű időben összefoglalni és összegezni, felkészülve a következő évre. Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő zárszavából idézünk:„A bajt megelőzni mindig olcsóbb, mint utána helyreállítani”.

(www.termenyszaritas.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új vezetők a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál

2024. június 14. 13:10

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a legutóbbi országos küldöttgyűlésén két új tisztségviselőt is választott.

Növényvédelmi szakmérnöki képzés a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán

2024. június 12. 16:40

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézete posztgraduális képzés keretében lehetőséget nyújt agrárszakemberek számára növényvédelmi szakmérnöki szakon.

Így fogd meg a pókokat – és ments meg egy hasznos életet!

2024. június 8. 16:10

A pókok, bár nem mindig látjuk őket szépnek, nagyon hasznos rovarok mind az ökoszisztéma, mind az emberek mindennapi élete szempontjából.

Kiderült, miért kerülik a gazdálkodók a digitális megoldásokat

2024. június 7. 07:10

A német termelők 79%-a nagy lehetőséget lát a digitális megoldásokban. Ám a technológiák ára, a képzés hiánya, a bürokrácia elbizonytalanítja őket.

Beruházás infravörös gabonaelemzőkbe – Megéri?

2023. július 22. 09:10

Mint minden beruházás esetén, így a gabonaelemző műszer vásárlásakor is felmerül a kérdés, hogy megtérül-e a beruházás és mennyi idő alatt.

Precíziós szárítással a százmilliós tűzkárok is megelőzhetők

2018. június 28. 09:53

Ha csapadékos a nyár, a statisztikák szerint megszaporodnak a szárítótüzek. Mindez azonban precíziós szárítással nagy eséllyel megelőzhető.

Raktározásnál fontos a rágcsálók távoltartása

2019. szeptember 23. 12:03

A rágcsálók komoly egészségügyi kockázatot jelentenek (ürülékük, tetemük veszélyes idegen anyag), ezért tárolás során a terménytől mindenképpen távol kell őket tartani.

A biztonságosabb szárításért!

2020. június 16. 14:59

A terményszárítás a növénytermesztés befejező művelete, mely nélkül a terményeink java néhány nap alatt tönkremenne. Célja a szemesterményben zajló élettani folyamatok oly mértékű lassítása, hogy az a betakarítástól a felhasználásig jó minőségben tárolható legyen.