8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

Aszálykár: hiába várják a gazdák a segélyt

Syngenta Blog

Az idei kivételes hőhullám és az aszály nagy károkat okozott a német gazdáknak. A központi kormány segélyeket igért, de december közepéig egyetlen igénylő sem kapta meg a támogatást.

Augusztusban ígérte meg a kormány a rászoruló farmerek támogatását, de máig senki sem kapott egy petákot sem – mondta el a Deutsche Welle tudósítójának Axel Finkenwirth, a német farmerszövetség, a Deutscher Bauernverband (DBV) szóvivője.

Összesen 8 ezer gazdálkodó kérte a sürgősségi segélyt az után, hogy augusztusban felmérték a termésveszteségek és a károk mértékét. Akkoriban a legsúlyosabban érintett mezőgazdasági termelők számára 340 millió eurós vészhelyzeti támogatást ígértek a helyi önkormányzatok, valamint a központi költségvetés. A DBV azonban 1 milliárd eurós támogatást kért, ám Julia Klöckner mezőgazdasági miniszter nem hagyta jóvá az összeget.

Az ország több tartományában 25 százalékkal is csökkent a gabonatermés, mint például az északnyugati Alsó-Szászországban, ahol több mint 4 ezer támogatási kérelmet nyújtottak be.

Az alsó-szászországi határidő egyébként november 30-án járt le, és egyelőre hiába várják a gazdák a tartományi mezőgazdasági miniszter, Barbara Otte-Kinast által kalkulált átlagosan 21 ezer eurós segélyt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Nagy veszteségekről számoltak be a méhészek

2022. május 13. 08:04

Egy felmérés szerint Németországban több mint minden ötödik méhcsalád nem élte túl a 2021/22-es telet. Az időjárás, a növényvédő szerek vagy a rettegett Varroa atka volt a hibás?

Miért tüntetnek a gazdák egész Európában?

2024. január 29. 12:40

Lezárt autópályák, traktoroszlopok és dühös gazdák: egyre több országban fejezik ki jelenleg hangosan a gazdák csalódottságukat.

A biogázüzemek a német áramtermelés 46 százalékát fedezhetik

2022. augusztus 11. 08:02

Szakértők azt feltételezik, hogy középtávon Németország gázszükségletének mintegy három százaléka fedezhető biometánnal.

Hiányozhatnak a mezőgazdasági idénymunkások Németországban

2020. március 19. 10:47

A német mezőgazdasági ágazatban évente mintegy 286 ezer idénymunkás dolgozik, ők elsősorban a kelet-európai országokból, főleg Lengyelországból, Ukrajnából és Romániából mennek oda.