A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével együttműködésben – megrendezi a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow–Mezőfalva szabadtéri agrárszakmai kiállítást. A rendezvény 2021. június 9-10-én lesz, azt az aktuális járványvédelmi előírásoknak megfelelően tartják meg.
Az ország rendre legnagyobb területen, több mint 400 000 négyzetméteren megrendezett szántóföldi rendezvényének ezúttal is a Fejér megyei Mezőfalva melletti szántóföldek adnak otthont. Amennyiben a jelenlegi szabályozás nem változik: az eseményen védettségi igazolvány (illetve a védőoltást igazoló mobilapplikáció) bemutatásával lehet részt venni.
A NAK Szántóföldi Napok immáron több éve az ország egyetlen olyan álló- és mozgógépes szabadtéri kiállítása, ahol a mezőgazdasági gépek legszélesebb kínálata tekinthető meg, szántóföldi környezetben. Az állógépes kiállításon – közel 10 000 négyzetméteres területen – a hazai mezőgazdaságigép-forgalmazás 80 százalékát képviselő cégek mutatják be gépeiket, eszközeiket. Másfél hektáros demópályán próbálhatók ki a gépek, illetve gépkapcsolatok. Emellett a rendezvény középpontjába az évszaknak megfelelő fajtabemutatók, mikroparcellás és demóparcellás növénytermesztési bemutatók kerülnek.
A rendezvény mindkét napján bemutatkoznak a legújabb nemesítési és kutatási eredmények a gyakorlatban, nagy és biztonságos termést ígérő fajták, hibridek; továbbá munkaeszközöket, gépeket, gépkapcsolatokat hétköznapi, szántóföldi körülmények között, akcióban lehet megtekinteni.
A gazdálkodók időt, energiát és pénzt megtakarítva, egy szabadtéri helyszínen tekinthetik meg a széles kínálatot és az elmúlt két év fejlesztéseit. A kétnapos rendezvény – melyre ingyenes a belépés – évről évre széles körű tájékozódási pont a gazdálkodóknak, és a gépbemutatók mellett a közel 100 000 négyzetméteres növény fajtabemutatókon és mikroparcellákon termesztéstechnológiai újdonságokkal is készülnek a szervezők. Az eseményen a gazdálkodók közvetlenül szerezhetnek olyan releváns és naprakész információkat, amelyek segítik őket a fejlődést, hatékonyságjavulást biztosító döntések meghozatalában.
A rendezvénnyel kapcsolatban a kiállítók a szantofoldinapok@nak.hu e-mail címen, valamint a +36 70 528 5682-es telefonszámon tudnak érdeklődni. További információk: www.szantofoldinapok.hu.