Agrárközélet
Agrárközélet

Az év agrár duális képzőhelye lett az AXIÁL

Az év agrár duális képzőhelye lett az AXIÁL

NAK / AXIÁL Kft.

Az AXIÁL Kft. pályázati anyagát választotta győztesnek 2024-ben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „Az év agrár duális képzőhelye” cím elnyerésére kiírt felhívás nagyvállalati kategóriájában.

A neves kitüntetést április 24-én vették át a vállalat képviselői Magyarország miniszterelnökétől, a Szakma Sztár Fesztivál programjának keretében.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is meghirdette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) „Az év agrár duális képzőhelye” című pályázatát, melynek célja az agrárszakképzésben részt vevő duális képzőhelyek kiemelkedő munkájának elismerése.

A pályázatra három kategóriában lehetett nevezni:

  • mikrovállalkozás vagy egyéni vállalkozó,
  • kis- és középvállalkozás,
  • nagyvállalat.

További feltétel volt, hogy csak olyan szervezet indulhatott a pályázaton, melyet előzetesen jelöltek, valamint szerepel a NAK nyilvántartásában és a szakirányú oktatás folytatásához érvényes határozattal rendelkezik.

Jelölést szakképző intézmény, valamint 18. életévét betöltött tanuló, kiskorú tanuló esetében törvényes képviselő, NAK vármegyei igazgatóságon dolgozó szakképzési referens, illetve az agráriumban érintett más természetes személy, vállalkozás, szervezet vagy intézmény tehetett.

Az AXIÁL Kft. nemcsak arról értesült nagy örömmel, hogy jelölték a pályázaton való induláshoz, hanem arról is, hogy győztesnek választották a megmérettetésen. A kezdetektől családi tulajdonban működő magyar cégcsoport elkötelezett a mezőgazdaságba érkező új generációk lehetőségeinek fejlesztésének és az agrárgépész szakmák népszerűsítésének terén, melyet a cég vezetősége kulcsfontosságúnak tart a szektor fenntartható jövőjének szempontjából.

A duális képzésekben való aktív részvétel mellett különböző társadalmi felelősségvállalási projektek keretében is támogatják az oktatás fejlesztését, illetve a legújabb technológiák és szakmai trendek eljuttatását a fiatalokhoz.

A nagyvállalati kategóriában kapott első díjat a Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ helyszínén adták át az AXIÁL Kft. képviselőinek, Harsányiné Dr. Fodor Gyöngyinek és Harsányi Zsoltnak, a vállalat tulajdonos-ügyvezetőinek.

A díjat Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Győrffy Balázs, a NAK elnöke és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke adta át.

(Kép: nak.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Áll a bál a glifozát miatt

2024. május 4. 10:10

A Bayer glifozát gyomirtó szere emberi jogi aktivisták szerint egészségügyi és környezeti kockázatot jelent, ezért fordultak az OECD-hez.

Megbukott egy pulykapárizsi, túl magas volt a kalciumtartalma

2024. május 3. 16:10

Az alapélelmiszerekre fókuszáló első célellenőrzés során 5 élelmiszercsoport 3-3 termékét vizsgálták a szakemberek.

Sok az idős és kevés a nő a magyar mezőgazdaságban

2024. május 2. 14:10

2020 és 2023 között folytatódott a gazdaságok irányítóinak idősödése.

Korrupcióval vádolják az ukrán mezőgazdasági minisztert

2024. április 29. 15:10

Ukrajnában korrupció miatt letartóztatták Mikola Szolszkij mezőgazdasági minisztert, aki törvénytelenül szerezhetett állami földterületeket.

Új világcsúccsal ünnepelte 25. születésnapját a CLAAS hibrid technológia

2021. január 14. 04:36

A szabadalmaztatott APS HYBRID SYSTEM, mely az APS cséplőszerkezet és a ROTO PLUS másodlagos leválasztórendszer kombinációja, az 1995-ös Agritechnica kiállításon jelent meg először.

Az AXIÁL Kft. nem hiányozhat az állattenyésztési napokról!

2019. május 6. 04:47

Magyarország egyik legsikeresebb mezőgazdaságigép-forgalmazója 2019-ben is 1500 négyzetméteren várja partnereit Hódmezővásárhelyen, hogy bemutathassa számukra legújabb és legnépszerűbb modelljeit.

Az AXIÁL termékei újabb elismeréseket kaptak

2023. december 14. 16:40

Kihirdették a budapesti HUNGEXPO-n 2024. január 24-27. között megrendezésre kerülő AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállítás termékfejlesztési pályázatainak győzteseit, melyek között az AXIÁL termékei is megtalálhatók.

Jól szerepelt az EuroSkills versenyen az AXIÁL Kft. szervizszerelője - interjú Szerletics Mátéval

2018. október 3. 14:01

Az AXIÁL Kft. szervizszerelője, Szerletics Máté a Budapesten megrendezett EuroSkills versenyen, nehézgépszerelő szakmában a 9. helyezést szerezte meg az erős nemzetközi mezőnyben.