Ha az állítás teljesen nem is fedi a valóságot, mert a nitrogén is javítja a minőséget (pl. búza fehérjetartalom stb.), és a kálium is limitálhatja a termésmennyiséget (pl. burgonya stb.), de kétségtelen, hogy számos élettani zavar és fejlődési rendellenesség megelőzése mellett, jelenléte egy határig(!) több minőségi mutatót is befolyásol a zöldségnövények esetében.

Az optimális káliumellátás javítja a növények hidegtűrését, növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességet, és fokozza a szárazságtűrést, ebből adódóan javítja a termésbiztonságot (pl. káposztafélék, gyökérzöldségek stb.).

Káliumtrágyázás hatására vastagabb, egyben ellenállóbb sejtfal képződik, amely megnehezíti a kórokozók megtelepedését. Továbbá nem állnak a kórokozók rendelkezésre a táplálásukhoz szükséges oldható amidok, aminosavak és kismolekulájú cukrok, mivel ezek egy kiegyensúlyozott N:K aránynál gyorsan átalakulnak nagyobb molekulájú vegyületekké.

A kálium legnagyobb mennyiségben a fiatal növényi részekben fordul elő ott, ahol az anyagcsere lejátszódik és ott, ahol a sejtosztódás intenzíven megy végbe. Mobilitása igen nagy, mivel a szerves anyagokba alig épül be, többnyire ionos formában van jelen a növényi sejtnedvben és a kolloidokon.

Abból adódóan, hogy a káliumot a vegetatív részek nagy mennyiségben halmozzák fel, a felvett mennyisége jelentős mértékben függ lombtömeg nagyságától, ebből adódóan a fejes és a kelkáposzta, valamint a levélzöldségek esetében közvetlenül a termésmennyiségétől.

Káliumhiányra visszavezethető levélsárgulási tünetek

A kálium hiánya kezdetben csak a növekedést, az új hajtások képződését gátolja, majd a növény vízgazdálkodásában is zavart okoz (hamarabb hervad a növény, a déli órákban jobban kókad).

A leveleken a káliumhiányt az ér közötti szövetek sárgulása jelzi, amely mindig a levélcsúcsnál kezdődik és a levél széle mentén halad a levélnyél irányába. Tekintettel arra, hogy a növény szervezetén belül – a nitrogénhez hasonlóan – a kálium is gyorsan átépül, és a fiatal részekhez (hajtáscsúcs, új, fiatal levelek) vándorol, a klorózis mindig az idősebb leveleken mutatkozik először.

A tünetek a nitrogénhiánytól könnyen megkülönböztethetők, mert a főerek mentén a szövetek élénk zöldek maradnak még akkor is, amikor a levélen már nagyobb kiterjedésű nekrotikus foltok képződnek (1. kép). A káliumhiány esetében jellegzetesen tarka lesz a levél, míg a nitrogénhiány következtében a levéllemez egyenletesen sárgul ki.

Súlyos káliumhiány esetén növény csúcsi növekedése leáll, az uborkán és a paradicsomon kevés oldalhajtás képződik, ami a támrendszeres termesztés esetén különösen feltűnő. A paprika, a padlizsán és a tökfélék az ültetést követően nem bokrosodnak, előfordul, hogy a tenyészőcsúcs teljesen elpusztul.

A növény érzékenyebb lesz a betegségekre, amit fokozhat az aránytalanul sok nitrogén adagolása is (N:K arány!). A káliummal bőségesen ellátott paradicsomnak jobb a színesedése, gyorsabb az érése, hiánya esetén a bogyó kirepedhet, zöldtalpasságra és a zöldfoltosságra hajlamos fajtákon kialakulnak a jellegzetes színanyag-betegségek (2. kép).

Könnyen összetéveszthető! A paprika, a paradicsom, az uborka, a fejes saláta és a káposztafélék levelein előforduló káliumhiány-tünet kissé emlékeztet néhány gyökéren keresztül felvett gyomirtó szer okozta színelváltozásra, mérgezésre is.

Abban különböztethető meg, hogy a kálium-klorózis mindig az alsó leveleken jelenik meg először, szemben a herbicidek okozta kórképpel, amely rendszerint a fiatalabb növényi részeken figyelhető meg korábban, márványozottsághoz hasonló tünet formájában.

A kálium-túladagolás elsősorban sókártétel formájában nyilvánul meg, de az is előfordulhat, hogy konkurens ionok – magnézium, kalcium, bór, cink, mangán – hiánytünetét váltja ki (ionantagonizmus). Ilyen esetben a növény ízközei rövidek, szára vékony, a levél haragos zöld, szélsőséges esetben a levél peremén jól elhatárolódó, élénksárga csík is kialakulhat.

Kálium a talajban

Az alkáli és alkáli-földfém elemek, így a kálium is, a talajokban főként ásványi formában van jelen. Legnagyobb mennyiségben az ásványok kristályrácsában, kisebb mennyiségben a különböző mértékben oldódó sók, agyagszemcséken kötődve, illetve ionos formában a talajoldatban található meg.

Felvehetőségét az oldódási, és tömegáramlási folyamatok befolyásolják, ami azt jelenti, hogy minél kötöttebb, agyagosabb egy talaj, annál lassabb a Ca/Mg/K-szolgáltató képessége. A kimosódási veszteségek miatt savas kémhatású, laza szerkezetű (homok) talajokban gyakoribb a hiánya.

Három tápelem, a kálium, a magnézium és a kalcium, egy határon túl egymással antagonista kapcsolatba lép, vagyis ha valamelyik elem túlzott mennyiségben van a többihez képest jelen, akkor azok felvételét háttérbe szorítja.

Ebből adódóan túltrágyázás esetén sokszor a jellegzetes kalciumhiány tünetek mutatkoznak (pl. salátánál levélszél elhalás, a Solanaceae növények családjában csúcsrothadás betegség).

Klorózis megszüntetése

A káliumot a növények aktív ioncsere keretében veszik fel K-ion (K⁺) formájában, a gyökér légzésekor felszabaduló H⁺ leadása ellenében. Minél nagyobb a talaj kálium kínálata és minél intenzívebb a gyökér működése, annál nagyobb lehet a felvétel, ami a talajhőmérséklet emelkedésével fokozódik.

A talajoldatból elfogyó kálium az agyagásványok felületéről ioncsere útján folyamatosan pótlódik abban az esetben, ha a talaj elegendő káliumot tartalmaz.

Természetes körülmények között az agyagásványokban gazdag talajok több káliumot tartalmaznak, mint a homoktalajok, ezeknél a talajoldat feltöltődése gyorsabban végbemegy, de még így sem elegendő a nagy kálium-igényű zöldségfajok tápanyagfelvételének fedezésére, a káliumot mesterséges úton is kell pótolni!

Eltérő káliumigény

A zöldségfajok káliumigénye nagyon eltérő. A levélzöldségfélék, a pillangósok (például fejes saláta, spenót, borsó, bab) keveset ~50 kg/ha mennyiséget igényelnek, ugyanakkor a paradicsom, a dinnye vagy a káposztafélék ennek többszörösét (300-400 kg/ha).

Intenzív tápanyagellátás esetében az alaptrágya mellett, indító- és fejtrágya formájában is, a tenyészidő előtt, illetve a tenyészidő folyamán is adunk káliumot. Alapvetően háromféle összetételű káliumtrágya (káliumsó) használatos a kertészeti üzemekben:

• káliumklorid (pl. kálisó 40 és 60%-os),
• káliumszulfát (pl. kénsavas káli 50%-os) és
• káliumnitrát (pl. kálisalétrom 46%), illetve
• összetett és komplex műtrágyák.

A háromféle alap-káliumtrágyának a kísérő elemek (kén és klór, illetve nitrogén) miatt eltérő az élettani hatása. A kén és a nitrogén fontos növényi tápelem, a klór is, de mérgezést is okozhat.

Klór toxicitás a klorid tartalmú műtrágyák (kálisó) túlzott mértékű alkalmazása esetén, illetve magas klorid szintű öntözővíz használatakor jelentkezhet. A növények számára a klór esszenciális (mikro) elemnek tekinthető, hiszen ozmotikusan aktív anyagként fontos szerepet játszik az ozmoregulációban és a turgor szabályozásában, valamint számos enzim aktivitására is hatással van, de a fotoszintézisben is ismert a szerepe.

Hasznos mennyiség és túladagolás

Esszenciális volta ellenére a gyakorlatban inkább káros hatásai miatt esik róla szó, mivel a növényeknek csak egészen kis mennyiségben igénylik. Mennyiségét illetően a hasznos érték gyorsan átcsap mérgezésbe (túladagolásba).

Klórmérgezésre a levélszélek és csúcsok megbarnulása és bronzos elszíneződése, a levelek sárgulása jellemző, ezt megelőzően haragos zöld a levélszín.

Bizonyos elemek hiánya vagy éppen túlzott mennyisége csak abban az esetben okoz látható tüneteket, ha más környezeti tényezők is kedvezőtlenül alakulnak a növény számára. Klórmérgezés szabadföldi körülmények között, a tavaszi és nyári időszakban igen ritkán alakul ki, azonban hajtatásban, téli fényszegény periódusban gyakrabban találkozhatunk vele. 

A szakirodalom a zöldségféléket klórérzékenységük alapján négy főbb csoportba sorolja be:

• klórérzékenyek (uborka, dinnye-félék, paprika, vöröshagyma, bab, burgonya)
• kismértékben klórérzékenyek (paradicsom, borsó, káposzta, saláta)
• klorid-toleránsok (sárgarépa, fokhagyma, póréhagyma, cékla, cikória)
• klórt kedvelők (zeller, spárga, mángold)

A harmonikus tápanyagellátás, azaz a tápanyagok egymáshoz viszonyított aránya meghatározó a tápanyag-utánpótlásban. A káliumnak a nitrogénhez, a kalciumhoz vagy a magnéziumhoz viszonyított mennyisége szintén kihat a minőségre.

Ha a káliumhoz képest a nitrogén tartalom magas, rosszabb a termés tárolhatóság (pl. hagyma, sárgarépa, káposztafélék), fokozódik a termések repedési hajlama a paradicsomnál (3. kép) vagy a fejes káposztánál.

A kalciumhoz viszonyított magas káliumtartalom azzal a veszéllyel jár, hogy a kálium lassítja a kalcium felvételét, melynek következtében mészhiány tünetek mutatkozhatnak, például bogyófoltosodás alakulhat ki.

A kálium a talajszerkezetét is javítja

Van egy másik, a talaj szerkezetével összefüggő magyarázata is a vízhiánytünetek mérséklődésének, illetve elmaradásának a káliumtrágyázás hatására. Vízhasznosítás szempontjából döntő a talaj pórusösszetétele.

A növény kizárólag csak azt a vizet tudja felvenni, amely a közepes nagyságú talaj-pórusokból származik. A nagyméretű pórusok nem képesek a gravitációval szemben a vizet megtartani, ezért az a növény számára elvész.

Az egészen kis pórusok vízkészlete olyan erősen kötődik a talajhoz, hogy az a növénynek gyakorlatilag hozzáférhetetlen. A növekvő káliumadagok hatására a talaj szerkezeti tulajdonságai javulnak, a talajban „hidakat” képez a kálium, amely megosztja a nagytérfogatú pólusokat, ezáltal a talaj a vizet jobban megtartja, de az még a növény számára felvehető formában marad.