Agrárközélet

Belvíz: már 10 ezer hektár van víz alatt, sőt, árvízre is számítani kell

Agrofórum Online

Már csaknem 600 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség, és további szakaszokon kell védekezni a belvíz miatt is; több mint 10 ezer hektárnyi terület van víz alatt - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

Mint írták, a Felső-Tisza kárpátaljai vízgyűjtő területén jelentős mennyiségű csapadék hullott az elmúlt napokban, s ezt tovább növelte a magasabb hegyekben lévő hó olvadása és lefolyása. Az Országos Vízjelző Szolgálat számításai szerint – az elmúlt heti olvadás ellenére – az időszakos átlaghoz képest továbbra is „jelentős nagyságú a hóvízkészlet” a Tisza Tokaj feletti vízgyűjtőjén, és a következő 6 napban ennek fokozatos gyarapodására számítanak – tették hozzá.

Az OVF közleménye szerint az országban jelenleg három vízügyi igazgatóság területén 592 kilométeren rendeltek el árvízvédelmi készültséget, ez 362 kilométeren elsőfokú, 230 kilométeren már másodfokú. A készültség az alábbi vízfolyásokat érinti: Bodrog, Tisza, Túr, Szamos, Kraszna, Fekete-Körös, Batár-patak, Lónyay-főcsatorna, Palád-patak, Ronyva-patak, Sár-Éger-főcsatorna.

A Bodrogon hosszan tartó áradás várható, elnyúló tetőzése Felsőbereckinél kevéssel a harmadfokú árvízvédelmi készültségi szint felett várható a hét közepén, Sárospataknál várhatóan csütörtök-pénteken tetőzik a folyó, szintén megközelítve a harmadfokú készültségi szintet.

A Tiszán érkező árhullám Tiszabecsnél a másodfok feletti vízállással tetőzött vasárnap este, Tivadarnál hétfőn várható a tetőzés, a vízállás megközelíti majd a harmadfokú készültségi szintet.

A Tisza és a Bodrog együttes áradásának hatására Tokajnál a tetőzés szintén másodfokú készültségi szint felett várható, míg a Tisza középső szakaszán az elsőfokú készültségi szint környékén, azt kevéssel meghaladó tetőzések várhatók a jövő hét első felében.

A Túron levonuló árhullám Garbolcnál vasárnap este tetőzött, ezt lassú apadás követi.

A Szamoson csak kisebb vízszintemelkedések jelentkeztek, Csengernél vasárnap délelőtt tetőzött a folyó, jóval a készültségi szintek alatt.

A Kraszna árhulláma várhatóan hétfőn tetőzik Ágerdőmajornál, az elsőfokú készültségi szintet megközelítő vízállással.

Kiemelték továbbá, hogy a lehullott csapadék hatására a Körösök vízrendszerén is árhullámok indultak meg. Jelentősebb vízszint-emelkedést észleltek a Fekete-Körösön, amelynek tetőzése Antnál az elsőfokú készültségi szintet meghaladó vízállással várható hétfőn. A Tiszán levonuló árhullám visszaduzzasztó hatása miatt a Hármas-Körös alsó szakaszán is meghaladhatja a vízszint az elsőfokú készültségi szintet.

Az OVF azt írta: a készültség által érintett védvonalak mentén fokozott figyelőszolgálatot látnak el a vízügyi dolgozók, különös tekintettel a fejlesztés alatt álló védelmi szakaszra. A Tiszán levonuló árhullám indokolttá teszi a töltéskeresztező műtárgyak, zsilipek folyamatos zárását – tették hozzá.

A belvíz miatt jelenleg 7 vízügyi igazgatóság területén 34 szakaszon van elrendelve készültség: 19 szakaszon elsőfokú, 15 szakaszon pedig másodfokú. A belvízzel elöntött területek nagysága már a 10 900 hektárt is meghaladja, ebből 5040 hektár vetés, illetve szántó.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Három gazda tesztelte a drónos vetést – és meglepődtek!

2023. augusztus 11. 11:10

A talajkontaktus hiánya, a vetőmagok területi eloszlásának egyenetlensége, a magas költségek, no és az előre a nem látható ráfordítások – a mezőgazdasági drónokkal végzett vetés számos előítéletet szül.

Szakmázzunk a Bayer-rel! - A repce keléséhez kedvező időjárás a kártevőknek is kedvez

2019. november 4. 10:23

A kelő és a fiatal repceállományoknál kiemelt figyelmet kell fordítani a kártevők elleni védelemre.

Őszi vetés felkészült vetőgéppel - ne bízza a véletlenre! 

2023. augusztus 19. 09:40

A nyári betakarítási szezon lassan az ország egész területén a végéhez közeledik, így elérkezett az idő, hogy felkészüljünk az őszi káposztarepce, illetve az őszi kalászosok vetésére.

Ismét hibridbúzák végeztek az élen

2020. szeptember 2. 13:44

Itt vannak a GOSZ–VSZT–NAK Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet friss eredményei.