11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

Belvíz: már 65 ezer hektár víz alatt – képgalériával

Kép és szöveg: MTI

Az elmúlt napokban 65 ezer hektárra nőtt és várhatóan tovább növekszik Magyarországon a belvízzel elöntött terület nagysága - közölte Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője.

Siklós Gabriella elmondta: a korábbi enyhe időben megindult az olvadás, majd nagyon sok csapadék esett, így gyakorlatilag mindenhol gondot okoz a víz. Ráadásul várható, hogy tovább romlik a helyzet, mivel – elsősorban az észak-keleti tájakon – még sok hó van, és ezt már nem lesz képes befogadni a föld.

Kitér arra: a Székesfehérvári és a Szolnoki Igazgatóság területén már harmadfokú a készültség a belvíz miatt.

A Székesfehérvári Igazgatósághoz tartozó Balaton környékén az átlagosnál jóval több csapadék esett februárban, a márciusi átlagnak pedig már most, 20-áig a kétszerese hullott a Balaton vízgyűjtőterületére és a tó felületére.

A Sió-zsilipen a maximális vízmennyiséget – 60 köbmétert – engednek le másodpercenként, ugyanakkor a Balatonba 70 köbméter/másodperc, tehát jóval több víz érkezik a vízgyűjtő területről, illetve csapadékból. Ezért várhatóan még sokáig nyitva marad a zsilip – tette hozzá a szóvivő.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Közeledik a tavaszi szántóföldi munkák vége

2023. május 21. 11:36

Jó ütemben folynak a tavaszi szántóföldi munkálatok hazánkban, rövidesen végeznek a gazdák a vetéssel.

Csökkent a mezőgazdaság hozzáadott értéke

2022. augusztus 24. 05:33

2021-ben a hazai GDP 7,1 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 3,6, az ipar 1,9, az építőipar 0,7 százalékponttal járult hozzá.

Kigyulladt munka közben egy kombájn Békés megyében (+KÉPEK)

2022. október 5. 11:04

Kigyulladt egy betakarítási munkálatokat végző kombájn hétfő délután Telekgerendás mellett, a 44-es út közelében – hívja fel a figyelmet a katasztrófavédelem.

Nőtt a mezőgazdaságban dolgozók bére

2019. január 22. 15:16

Tavaly novemberben a bruttó és a nettó keresetek 10,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a bruttó átlagkereset 355 100 forint volt.