Agrárközélet

Bemutatták az unió biodiverzitással kapcsolatos stratégiáit

MTI

Az Európai Bizottság szerdán Brüsszelben bemutatta a környezetbarátabb mezőgazdasági termeléssel, és a biológiai sokféleséggel, az úgynevezett biodiverzitással kapcsolatos stratégiáit.

A környezetbarát mezőgazdasági , „termelőtől a fogyasztóig” stratégia célja az unió élelmiszerrendszerének átalakítása, többek között a növényvédő szerek használatának 50 százalékos, a műtrágyahasználat legalább 20 százalékos, illetve a haszonállatok és az akvakultúra esetében alkalmazott antibiotikumok használatának ugyancsak 50 százalékos csökkentése. Emellett, cél a biogazdálkodás kiterjesztése a mezőgazdasági területek 25 százalékéra.

„Becsléseink szerint – globális szinten -, a fenntartható élelmezési rendszer gazdasági értéke több mint 1800 milliárd euró lesz” – jelentette ki Frans Timmermans az Európai Bizottság alelnöke a stratégiákkal kapcsolatos sajtókonferencián. Hozzátette: az ökogazdálkodás fejlesztése hektáronként 10-22 százalékkal több munkahelyet hozhat létre, mint a hagyományos gazdálkodás.

A Közös Agrárpolitika és halászati politika új finanszírozási csatornákon keresztül fogja támogatni a termelőket a fenntartható gyakorlatokra való átállásban.

A biodiverzitási stratégia konkrét célkitűzése Európa szárazföldi és tengeri területei legalább 30 százalékának védetté nyilvánítása, valamint a mezőgazdasági területek legalább 10 százalékának magas biodiverzitású tájelemmé való visszaállítása.

A biológiai sokféleség előmozdítására különböző forrásokból – többek között uniós forrásokból, nemzeti és magánforrásokból – évente 20 milliárd eurót szabadítanak majd fel.

A bizottság szerint a koronavírus-járvány alatt bemutatott stratégiák az uniós gazdaságélénkítési terv központi elemei, amelyek kulcsfontosságúak a jövőbeli járványok megelőzéséhez és az azokkal szembeni ellenállóképesség kiépítéséhez.

Mindkét stratégia része az úgynevezett Zöld megállapodás kiemelt szakpolitikának, amelynek célja, hogy 2050-re az EU elérje a klímasemlegességet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Áldás vagy átok a szomszéd elvadult kertje?

2024. december 27. 05:40

Fontos kiemelni, hogy nem összekeverendő egy ökokert őskáosza az elhagyott parlagfűtengeres kerttel vagy földterülettel!

Vadászkamara: „nem feltétlenül a zöldítés eszköztárával volt a gond”

2021. április 12. 07:38

A zöldítés eddigi tapasztalatairól, a vadgazdálkodók törekvéseiről, a versenyképességről és a biodiverzitás megőrzésének lehetőségeiről, az agrártáj értékeinek megmentéséről Hajdu Márkkal, az Országos Magyar Vadászkamara vadgazdálkodási főmunkatársával beszélgettünk.

Házikert Képgaléria Videó

“Zöldre hangolt” kertek, sűrű növényzettel - a legújabb trend

2025. szeptember 9. 05:40

Ha zöldre hangolná kertjét, érdemes bátran engedni a természetességnek. A sűrű növényzettel beültetett, biodiverz kertek szépek és praktikusak.

Katasztrófához vezethet, ha tovább csökken a biodiverzitás

2019. május 24. 07:36

A növényi vegetáció produktivitásának csökkenése mellett ami igazán rémisztő, az a beporzásért felelős rovarok számának drasztikus csökkenése. Mellettük a kártevőket pusztító madarak és az óceánok és tengerek táplálékláncának alapját képező halfajok száma is drámai csökkenést mutat.