Agrárközélet

Budapest Afrika Fórum: bővülő mezőgazdasági kapcsolatok Afrikával

MTI

A kutatási és üzleti együttműködések, valamint a tudásátadás már működő formái szilárd támaszt biztosíthatnak a magyar-afrikai agrárkapcsolatok további fejlődéséhez - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára szerdán a fővárosban, a Budapest Afrika Fórumon.

A szaktárca tájékoztatása szerint az államtitkár az 55 tagú Afrikai Unió számos országából érkezett magas rangú vendégek előtt tartott beszédében hangsúlyozta: a keleti és déli nyitás politikája lehetővé teszi, hogy Magyarország felelevenítse korábbi gazdasági kapcsolatait. Többek között ennek eredménye az immár harmadik alkalommal megrendezett Budapest Afrika Fórum, amelynek ezúttal a mezőgazdaság a témája.

Magyarország kiváló természeti adottságokkal rendelkezik a jó minőségű, ízletes élelmiszerek előállításához, amihez hozzájárul az agrárium sok évszázados termelési tradíciója és a gazdák szakértelme. Számos mezőgazdasági és élelmiszeripari termékből jelentős exportkapacitásokkal is rendelkezik az ország, valamint tudását és technológiáját is készen áll megosztani partnereivel – fejtette ki az államtitkár.

Farkas Sándor az agrártárca, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium által szervezett fórumon utalt arra, hogy a XX. század második felében rohamosan nőtt a magyar jelenlét az afrikai kontinensen, számos afrikai országban épültek magyar részvétellel feldolgozóüzemek, mintatelepek. Az ország több évszázados agrárkutatása és oktatása is nyitott volt az afrikai hallgatók befogadására – tette hozzá.

Felidézte, hogy a 2010-ben megválasztott kormány célul tűzte ki keleti és déli kapcsolatainak a felelevenítését. Magyarország az elmúlt években rengeteget dolgozott azon, hogy innovációit az afrikai kontinensen is minél szélesebb körben megismerjék. Az államtitkár szerint a kapcsolatok bővítésére a kutatás-fejlesztés, a beruházások, az ehhez kapcsolódó tudástranszfer terén még számos lehetőség kínálkozik.

Kitért arra is: bár Magyarország természeti és így mezőgazdasági viszonyai is gyökeresen eltérőek Tunéziáétól, Ugandáétól vagy a Dél-afrikai Köztársaságétól, vannak olyan globális kihívások, amelyekre leginkább együttesen lehet megtalálni a helyes választ. Ilyen például a klímaváltozás hatásainak mérséklése a mezőgazdasági haszonnövények és -állatok hő- és szárazságtűrő fajtaváltozatainak nemesítésével, az újonnan megjelent vagy terjedőben levő kártevők elleni fellépés, a talaj fenntartható tápanyag-utánpótlásának biztosítása, vagy az öntözés kérdésének megoldása.

Farkas Sándor felhívta figyelmet arra, hogy Magyarországon számos kutatóintézet működik, közülük szerinte kiemelendő a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, amelynek kutatói az elmúlt években számos afrikai országban létesítettek kapcsolatokat, kezdeményeztek közös projekteket és együttműködést a gabonakutatástól az akvakultúráig.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Összedől a mezőgazdaság méhészek nélkül!

2020. január 22. 12:33

A méhészek szeretnék felhívni az európai lakosság figyelmét az unióban termelt méz fogyasztására, mert ezzel életben tartják a méhészeket, ezáltal pedig biztosított lesz a növények méhes megporzása.

Tájépítész szemmel a Felvidéken – hogyan látjuk a tájat?

2019. december 5. 04:36

A következőkben egy rövid kitekintést kaphat az Olvasó a felvidéki tájról – tájépítész szemmel.

Továbbra sincs ember mezőgazdasági feladatokra

2020. április 24. 13:39

Csak részben jelenthet megoldást a mezőgazdaság akut munkaerő-igényére a más ágazatok nehézségei miatt felszabaduló munkaerő. Az elbocsátott dolgozók közül főként azok mehetnek majd idénymunkákra, akiknek már van tapasztalatuk ebben és közel élnek a termelés helyszíneihez – véli Malatinszki György. A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint a mezőgazdasági szereplők számára hosszabb távon kifizetődőbb a technológiai fejlesztésre, a professzionális árutermelés feltételeinek megvalósítására koncentrálni.

A hús iránti igény globális növekedéséből a kereskedőcégek is profitálnak

2020. január 15. 07:42

A Cargill, más globális gabonakereskedőkhöz hasonlóan, a rosszul teljesítő eszközök leépítését tervezik és olyan üzletágakba akarnak fektetni, amelyek nagyobb haszonkulccsal kecsegtetnek. Ide tartozhat a húsipar területe.