8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

Együttműködési megállapodást írt alá a kamara és a Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetsége

NAK

Az idei OMÉK nyitónapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke együttműködési megállapodást írt alá.

Magyarországon a légi növényvédelemnek nagy hagyománya van, fontos technológiai eszköz a növénytermesztésben. Már 66 éve közreműködnek az agráriumban a merevszárnyú repülőgépek, és a helikopteres permetezéseknek is már több mint 35 éves múltja van. Bár a korábbiakhoz képest a légi úton kezelt terület nagysága jelentősen csökkent, még mindig 800 ezer hektáron végeznek munkát légi járművek.

– Az Európai Bizottság környezetvédelmi szempontokra hivatkozva a repülőgépes védekezések megszüntetésére törekszik. Újabb intézkedéssel előírták a repülőgépek permetező berendezéseinek időszakos felülvizsgálatát is. Hazánkban ugyanakkor a légi védekezések hagyományosan szigorú, megfelelően szabályozott keretek között folynak, ezért továbbra is fent kell tartani ennek lehetőségét – mondta az együttműködési megállapodás aláírása előtt Győrffy Balázs, a NAK elnöke. – Már csak azért is, mert a versenyképes mezőgazdasági termelésben a mezőgazdasági repülés és a légi permetezés jelentős szerepet játszik. A magyar mezőgazdaság szerkezetét, a hazai domborzati és időjárási viszonyokat, valamint az időről-időre jelentkező rendkívüli növény-egészségügyi helyzet kialakulásának veszélyét figyelembe véve elengedhetetlen a légi növényvédelmi tevékenység. A gazdálkodók is ragaszkodnak ehhez a lehetőséghez, hiszen sok esetben csak ezzel a megoldással védhető meg hatékonyan az adott kultúra.

Mint mondta, a Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetségével (MERÉSZ) létrejött megállapodás egyik legfontosabb célja, hogy légi védekezés továbbra is rendelkezésre álljon a gazdálkodók számára.

– Ennek elérése érdekében minden lehetséges eszközünkkel támogatjuk a mezőgazdasági repülés fenntartását. A megállapodásban vállaltuk, hogy információt nyújtunk a gazdálkodók eredményességét nehezítő problémákról, legyenek azok jogi előírások, piaci változások, új termelési célok, műszaki igények stb. Rögzítettük továbbá, hogy részt veszünk a MERÉSZ-tagvállalatok innovációs programjaiban a technológiafejlesztés területén, elősegítve ezzel a megfelelő fejlesztést. Mindezeken túl vállalást tettünk arra is, hogy részvételi lehetőséget biztosítunk egymásnak az általuk szervezett szakmai-tudományos rendezvényeken, és népszerűsítjük egymás szakmai-tudományos kezdeményezéseit, programjait.

Kovács András, a MERÉSZ elnöke annyival egészítette a kamara elnökének gondolatait, hogy a múltjuk ugyan szép és eredményes, ám a jövő – az EB szándéka miatt – kétséges.
– Mi azonban bármikor, bármely pillanatban készenlétben állunk, hogy segítsük a mezőgazdasági termelőket – jegyezte meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Gyümölcsfák védelme nem termő évben

2021. június 17. 05:15

Sajnos vannak évek, amikor az időjárás nem kegyes a gyümölcsöseinkhez és már tavasszal megtizedelődik a termésünk. Idén kora tavasszal sem volt ez másképpen, az április eleji fagykárok a legtöbb gyümölcs fajnál nagymértékű terméskiesést okoztak. A fagykárbejelentéseket természetesen meg kell tenni, és ott, ahol semmi nem maradt, várni a jövő évet.

Egységes kérelem: eddig több mint 160 ezer dokumentum érkezett be

2022. május 19. 11:09

A 2022. május 16-i szankciómentes benyújtási határidőig 160 851 kérelem érkezett be a Magyar Államkincstárhoz.

Mennyire bio, amelyet annak tartanak?

2022. január 21. 12:37

A növényvédelem óhatatlanul jelent némi veszélyt a környezetben élő egyéb szervezetekre, nem csak a kezelés során megcélzott károsítóra. Felismerve ezt mindenképpen helyes és követendő az a trend, gyakorlat, hogy a növényvédelem minél inkább szelektív legyen és a környezet „non target” résztvevőit minél kevésbé károsítsa. Ezen okok miatt pl. a növényvédő szerek és hatóanyagok engedélyezése napjainkban már rettenetesen drága és hosszú, több éves folyamat, hiszen egy leendő növényvédő szernek egyre újabb és újabb szempontoknak kell megfelelnie.

Gyomirtás: hatékonyan és kíméletesen a vonalakban is

2019. április 26. 06:16

Baranyában a bólyi gazdaság vetőmagtermesztés és -termeszttetés ágazatában viszonylag kis területen termesztett vetőmagok hatalmas értéket képviseltek, a bennük okozott esetleges kár nagyon nagy értékű lehetett. Az anya és apa vonalak fokozott, az árukukoricákat jelentősen meghaladó mértékű érzékenysége vizsgálatokat indokolt.