Növényvédelem

Senki ne vegyen permetező drónt!

NAK

A rendezetlen jogszabályi környezet miatt permetezési célra jelenleg tilos drónokat használni. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a társszervezetekkel egyetértésben – sürgeti a szükséges szabályozás megteremtését.

A precíziós mezőgazdaság térhódítása következtében egyre több vállalkozás kínál mind több eszközt azoknak a gazdálkodóknak, akik technológiájukat korszerűsíteni, fejleszteni kívánják. Rendelkezésre állnak pontos földrajzi helymeghatározásra szolgáló (GPS, DGPS) eszközök, amelyek munka- és erőgépekre felszerelhetők. Ugyancsak elérhetőek a precíziós tápanyag-kijuttató, vető- és permetezőgépek, illetve a szintén permetezésre alkalmas drónok.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara azonban felhívja azon gazdálkodók figyelmét, akik utóbbiak beszerzését és használatát tervezik – már csak az időszerű növényvédelmi teendők miatt is –, hogy kellő körültekintéssel járjanak el, tekintettel az egyelőre rendezetlen uniós és magyarországi jogszabályi helyzetre.

Ahogy az a köztestület portalján megjelent összeállításban is olvasható, az Európai Bizottság állásfoglalása alapján a drónok is légi járműnek minősülnek, ennek alapján az általuk végzett növényvédelem pedig légi növényvédelemnek. Magyarországon a mező- és erdőgazdasági légi munkavégzésről szóló 44/2005. (V.6.) FVM-GKM-KvVM együttes rendelet alapján lehet légi növényvédelmi tevékenységet végezni. Azonban a pilóta nélküli légi járművekre sem fizikailag, sem jogilag nem alkalmazhatóak a rendeletben foglalt feltételek.

Ezen kívül a hatályos jogszabályi előírás szerint a Magyarországon forgalmazott növényvédelmi gépeket típusminősítési eljárásnak kell alávetni – amely a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézetének (NAIK-MGI) feladata –, és ennek során ellenőrzik, hogy a permetezőgép megfelelően működik-e, szórásképe egyenletes-e, és használata nem okoz-e elfogadhatatlan környezeti terhelést. Viszont a drónokra – egy jogszabályi hiányosság miatt – jelenleg nincs elérhető típusminősítési szabvány. A helyzet rendezésén a NAIK-MGI és a növényvédelem hatósági felelőse, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) közösen dolgozik.

Az intézethez és a NÉBIH-hez hasonlóan a NAK is azon az állásponton van, hogy ezek alapján típusminősítés nélküli, növényvédő szer kijuttatására szolgáló eszközt forgalomba hozni tilos, így a megvásárlásuk is kockázatos.

Mivel a jelenleg engedélyezett növényvédő szerek alapvetően földi kijuttatásra engedélyezettek, csak külön rendelkezés szerint van lehetőség légi (repülőgépes vagy helikopteres) kijuttatásra. Viszont drónos kijuttatásra semmilyen minőségtanúsított vizsgálatot sem nyújtottak be a növényvédőszer-engedélyezési hatósághoz, annak hatásáról, eredményességéről nem állnak rendelkezésre vizsgálati adatok. Azaz Magyarországon jelenleg egy növényvédő szernek sincs olyan engedélye, amely alapján drónnal kijuttatható lenne. A NÉBIH jelzése szerint a növényvédőszer-engedélyezési okiratokat a növényvédőszer-gyártók kezdeményezésére lehet megváltoztatni, és a drónos kijuttatást engedélyokiratba foglalni.

Továbbá a hivatkozott összeállításban az is szerepel, hogy a drónok használatára – a hatályos hazai rendelkezések szerint – eseti légtérhasználati engedélyt kell kérni, viszont permetezési célra így nem érdemes ezt igényelni. Ám az Európai Bizottság egységes uniós szabályozást tervez, amely közös előírásokkal rendezi majd a pilóta nélküli légi járművek üzemeltetésének kérdéseit. Az előrehaladott uniós jogalkotási eljárás miatt a magyar jogszabályi környezet jelenleg érdemben nem változtatható meg. A korszerűbb közösségi rendelkezések hatályba lépése az év második felében várható, ezt követően a NAK sürgetni fogja a mihamarabbi jogharmonizációt.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is felhívja a precíziós gazdálkodást folytatók vagy az azt bevezetni szándékozók figyelmét, hogy az MGI és a NÉBIH állásfoglalása alapján a drónnal történő permetezés jelenleg illegális tevékenység, ezért kérünk mindenkit, hogy az eszközbeszerzéssel és a tevékenységgel várják meg az ehhez szükséges uniós és hazai szabályozás hatályba lépését.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új Uniós zárlati károsító jelent meg hazánkban, a pöttyös lámpahordó-kabóca

2026. szeptember 27. 16:10

Idén nyáron, az Unióban először nálunk jelent meg a pöttyös lámpahordó-kabóca. A kártevő komoly veszélyt jelent, főként a szőlő- és gyümölcsültetvényekre.

Meglepő gép érkezik a földekre: kiszívja a kártevőket a növények közül

2026. szeptember 10. 07:10

Tripszek, poloskák és muslicák ellen vetnék be a VENTURO rovarszívót. A módszernek már tudományosan vizsgált előzményei is vannak.

Gyanúsan olcsó növényvédő szert talált a neten? Erre figyelmeztet a Nébih

2026. szeptember 8. 07:10

Egyre több kétes növényvédő szer jelenik meg az interneten. Az olcsó ajánlat mögött hatástalan vagy veszélyes készítmény is állhat.

Szabályos félkörök hiányoznak a levelekből? Ez a méh lehet a tettes

2026. szeptember 2. 14:10

A levelek széléről kivágott szabályos darabok a szabóméh jelenlétéről árulkodhatnak. De miért van szüksége rájuk, és mely növényeket választja?

Drónokban rejlő lehetőségek: alkalmazások és azok feltételei az agráriumban

2024. április 9. 05:40

Ma már elmondható, hogy a jogi, hatósági szabályozás beérte a gyors technológiai fejlődést, így lehetővé vált nemcsak a szabályozott és biztonságos civil-, illetve hobbifelhasználás, hanem a jogszerű munkavégzés, szolgáltatás is ezekkel az eszközökkel.

Idén is folytatódik az őzgidamentés

2026. június 22. 05:40

A sikeres mentés kulcsa az együttműködés a gazdálkodók, a vadászatra jogosultak, az önkéntesek és a hivatásos drónpilóták között.

Az "okos" eszközök gyorsan átalakítják a mezőgazdaságot

2019. május 24. 06:37

A gazdaságok ma már olyan kifinomult eszközöket is használhatnak, mint a műholdak és a drónok, amelyek nagy felbontású fotói azonnal megjelennek a farmerek okostelefonján vagy táblagépén. A képek feldolgozása pedig segíti a gazdálkodókat abban, hogy megfelelő döntéseket hozzanak.

Segítenek a mezőgazdaságnak az agrárinfluenszerek?

2024. november 28. 14:10

Prutsch és Burchhart a „farmfluencer_at” projektben is részt vesznek, ezt két éve indított el egy egyesület.