Agrárközélet

Együttműködik a Déli Agrárszakképzési Centrum és a győri Széchenyi István Egyetem

MTI

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a győri Széchenyi István Egyetem a Déli Agrárszakképzési Centrummal annak érdekében, hogy a centrumhoz tartozó iskolák diákjai megismerhessék az egyetem által kínált lehetőségeket - közölte a felsőoktatási intézmény.

A centrumhoz tartozó középiskolákban közösen népszerűsítik a fiataloknak kínált szakokat.

A közlemény idézi Szalka Évát, az egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánját, aki szerint a mosonmagyaróvári karon tanulók gyakorlatorientált képzését közel hetven mintagazdaság és számos vállalati partner segíti.

Kifejtette, a Széchenyi-egyetemen a fiatalokat magyar és angol nyelvű képzések, kulturális és sport programlehetőségek várják, emellett ösztöndíjakkal is segítik a hallgatókat.

Simonné Szerdai Zsuzsanna, az agrárszakképzési centrum főigazgatója elmondta, hogy Baranya, Tolna, Somogy és Bács-Kiskun megyékben 12 iskolával és egy agrárvizsgaközponttal rendelkezik a centrum.

Nappali képzésben mintegy 3300 tanuló vesz részt és egyre nagyobb teret hódít a felnőtt szakmai képzés is – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az elmúlt két év globális nehézségei bizonyították, mekkora szükség van a korszerű agráriumra, így a képzések is felértékelődtek, a két intézmény közti együttműködés jelentősége ezért is kiemelkedő.

A szándéknyilatkozatot az egyetem részéről Kovács Zsolt kancellár, az agrárszakképzési centrum részéről pedig Simonné Szerdai Zsuzsanna főigazgató és Bálint Zoltán kancellár látta el kézjegyével.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mit hozhat az új KAP ciklus? + podcast

2025. július 15. 16:10

A KAP átalakítása számos kérdést vet fel, ugyanakkor nehéz konkrétumokról beszélni. A BASF és NAK olyan platformot hoztak létre, ahol a témával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a meghívottak.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

AM: képzéssel a fenntartható fejlődésért 

2023. március 2. 10:36

Hazánk a hétköznapokban jól hasznosítható mezőgazdasági ismereteket ad át a fejlődő országok leendő élelmezéssel és élelmiszerrel foglalkozó szakembereinek.

Környezettudatosság az iskolákban: zöld követet választanak

2022. november 10. 13:07

„Zöld követek hálózatával a fenntartható fejlődésért" – Országos iskolai együttműködés és módszertan elsőként Magyarországon.

Virtuális séta: a Wageningen Egyetem új kutatóbázisa

2021. október 24. 08:36

A Serre Red egy teljes egészében elektromos működtetésű üvegházrendszer, melynek a növényi vírusok, patogén gombák és baktériumok, a genetikailag módosított növények biztonságos kutatása a funkciója, valamint oktatási szempontból tölt be alapvető szerepet.

A MATE egyre feljebb lépked az agrártudományi ranglistán

2023. március 24. 11:37

Újabb 50 helyet javított és ezzel a 151-200. helyet érte el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a világ egyik legelismertebb felsőoktatási rangsorán, a Quacquarelli Symonds (QS) 2023-as agrártudományi ranglistáján.