13℃ 2℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Agrárközélet

Feketefoglalkoztatás: csökkenés tapasztalható a mezőgazdaságban

PM/NAK

A Pénzügyminisztérium jelentése szerint, 2018 januárja és szeptembere között a mezőgazdaságban is csökkent a feketefoglalkoztatás aránya.

Az összes gazdasági ágazat tekintetében munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 13 316 munkáltató 70 százalékánál, az ellenőrzött több mint 54 ezer munkavállalónak pedig a 68 százalékánál a 2018 első kilenc hónapjában tartott ellenőrzéseken, a legtöbb jogsértés a feketefoglalkoztatásból adódott – ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya.

Az ellenőrzési tapasztalatok szerint továbbra is meghatározó a feketefoglalkoztatás, mely a vizsgálatokkal érintett munkavállalók 13,62%-át tette ki (7462 fő). A 2017. évi adatokkal összevetve – a feketefoglalkoztatás az ellenőrzésbe vont munkavállalókra figyelemmel – csökkent, a 2017. szeptember 30-ig 9591 feketén foglalkoztatott munkavállaló volt a vizsgálatokkal érintett 60 331 főből (15,90%).

Árnyalja azonban a képet, hogy 2018-ban az ellenőrzéssel érintett munkavállalókhoz viszonyítva a feketefoglalkoztatással érintett munkavállalók aránya 2011-től kezdve – a tavalyi első háromnegyed év után – most volt a legmagasabb.

A mezőgazdasági vállalkozások az összes feketén foglalkoztatott munkavállaló 6%-át (466 fő) alkalmazták, amely a 2017-es hasonló időszak 9%-ához (859 fő) képest csökkenést mutat. Még kiemelkedőbb a csökkenés az ágazatban ellenőrzéssel érintett munkavállalókhoz viszonyítva (2018. szeptember 30-ig 12,99%, 2017. szeptember 30-ig 29,21%), ami a mezőgazdaság 2018-as csökkenő feketefoglalkoztatási tendenciáját jól láttatja.

A feldolgozóiparban az ellenőrzéssel érintett munkavállalók 6,45%-a (434 fő) volt feketén foglalkoztatott, mely a 2017 hasonló időszakához képest nem változott (6,59 %, 568 fő).

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Új célok a klímaváltozást csökkentő innovációért - jelentős összeget fordít a Syngenta a fenntartható mezőgazdaságra

2019. október 23. 12:33

A Syngenta két milliárd dollárt fektet be az elkövetkezendő öt évben fenntartható mezőgazdasági innovációkba.

Ezek voltak az amerikai agrárium legnagyobb kihívásai 2020-ban

2020. december 31. 05:47

A 2020-as év egyedülálló kihívásokat hozott a mezőgazdaságban. A koronavírus-járvány érzékenyen érintette a gazdákat, de az időjárási események is problémákat okoztak a különböző régiókban.

Latolgató

2018. április 29. 05:54

A kökénybokrok menyasszonyi dísze már hervadóban van, és az idő is egyre melegebbre fordul. Egy ember megy az úton...

Karrier a mezőgazdaságban: alakítsuk a hobbinkat megélhetéssé!

2023. július 27. 05:40

Akár a pálinkakészítés, akár a zöldség- és gyümölcstermesztés vagy épp a méhészet tűnik vonzónak, a DEKRA Akademie számos kertészeti és mezőgazdasági képzést kínál azok számára, akik most vágnának bele valami újba, és azoknak is, akik meglévő ismereteiket szeretnék gyarapítani.