A diplomaátadó ünnepséget követően a Növénytermesztési Intézet folyósólyán Győrffy Béla emléktáblája mellé egy újabb emléktábla került.
A diplomaátadó ünnepséget követően a Növénytermesztési Intézet folyósólyán Győrffy Béla emléktáblája mellé egy újabb emléktábla került.
Gödöllőn, a Szent István Egyetemen emléktáblát avattak a közelmúltban elhunyt Antal professzor úr emlékére. Az emlékezés valójában mindig kettős: egyrészt egy közösség tiszteletét és köszönetét igyekszik kifejezni az eltávozottnak, másrészt a visszamaradottak önvizsgálatára is alkalmat ad. Szembesülve azzal, hogy mit jelentett számukra a vele való együttélés, és hiányát hogyan élik meg a visszamaradottak. Minden közösség, minden család életét meghatározza elődeinek munkája, cselekedetei, példái. Távozásakor mérleget vonunk – ha akarjuk, ha nem. Mit nyertünk általa, és mit veszítettünk azzal, hogy már nincs velünk. És persze felmerül a kérdés, hogyan tovább?
Macchiavelli megállapítása szerint „a köz boldogulásának záloga a földműves szorgalma és a vezető bölcsessége”. Kissé frivol megállapítás, hiszen a történelemkönyvek lapjain vitéz katonák, győztes és vesztes királyok, hódítások és küzdelmek, zseniális találmányok leírásával találkozunk. Maga az alkotó ember, és a józan ész, a konszenzusteremtő képesség mintha kimaradna belőle.
Antal József hosszú és kalandos életútja során sok mindent megélt, de bárhova is vetette a sors, bármilyen feladatot is kapott, azt mindig pragmatikusan oldotta meg. Szorgalommal, tehetséggel, eredményesen és minden esetben a közösség hasznára. Ő maga így vallott erről „…egyik oldalról a tudományos kutatás és a termesztési gyakorlat, a másik oldalról pedig az oktatás vezette végig, és határozta meg az életemet. Ez az életpálya is visszaigazolta azt a tapasztalatot, hogy ez az ország főleg a mezőgazdaságra kell, hogy támaszkodjon.” Valójában Antal professzor úr megtestesítette a macchiavelliánus közösségi embert: ő volt a szorgalmas földműves, a tudós tanár, aki kutatási eredményeivel, empatikus oktatási tevékenységével, valamint vezetői bölcsességével a magyar mezőgazdaság meghatározó egyénisége volt.
Antal professzor Kolozsváron
Három tudományterület művelt életében, amelyek mindegyikén jelentőset alkotott. Az első a homok. Évtizedeken keresztül gazdája volt Szegeden az intézet zsombói telepén a homoki kutatásoknak. Homokvédelmi, zöldtrágyázási, talajművelési és vetésforgó kísérleteivel már korán kivívta a hazai és a nemzetközi növénytermesztő szakma elismerését. A másik meghatározó terület a krumpli. Maradandó eredményeket ért el a burgonyatermesztés technológiai fejlesztésében. Nevéhez fűződik egyebek között homoktalajon a másodvetésű tarlóburgonya termesztés vetőgumó szaporításra való alkalmasságának bevezetése az alföldi gazdaságokban. A harmadik terület az ún. „kis növények” agrotechnikai kutatása volt. Továbbfejlesztette több abrakhüvelyes, az őszi árpa, a lucerna, az olajretek valamint számos egynyári és áttelelő takarmánynövény termesztéstechnológiáját. E mellett még nemesítési-honosítási tevékenységet is folytatott. „Leveles olajretek” nevű fajtája Magyarországon és külföldön is elismerést kapott zöldtakarmány, juhlegelő, illetve zöldtrágyázás céljára. Tudományos munkásságának csúcsát azonban minden bizonnyal a termőhely- és tápanyagkutatásai jelentették. Kidolgozta máig élő rendszerét a termesztett növények termőhely- és tápanyagigényének, amely egyrészt alapját képezi a tápanyag-ellátási szaktanácsadási rendszereknek, valamint hozzájárult csaknem az összes gazdasági szántóföldi növényünk termesztéstechnológiájához. Számos tankönyv, kézikönyv, szakkönyv szerzője, szerkesztője. Mindközött a legismertebb az „antal”, vagyis a Növénytermesztők zsebkönyve, a szakma vedemecuma, amely számos kiadást megért, és amely ott van minden agronómus kocsijának a kesztyűtartójában.
Az emléktáblát munkahelye, az egyetem Növénytermesztési Intézete állította, az intézet bejáratánál lévő folyosói apszisban. Az avatáson részt vett az egyetem és a kar vezetése, a tanári kar számos tagja, a társintézmények, kutatóintézetek vezetői, kutatói, a volt tanítványok, barátai, tisztelői.
Az emléktáblát Tőzsér János professzor, az egyetem rektora és Kassai Katalin docens asszony, a Növénytermesztési Intézet igazgatója leplezte le. Ezt követően Posta Katalin professzor asszony, az egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának dékánja és Jolánkai Márton professor emeritus tartott rövid megemlékezést.
(Jolánkai Márton – Agrofórum Online)
