23℃ 14℃
július 11. Nóra, Lili, Nelli, Benedek
Agrárközélet

Folyamatosan zajlik a betakarítás a földeken

AM Sajtó

A száraz meleg időjárás és az aszály ellenére az ország kenyere biztosított – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az őszi árpa aratásával június közepén kezdődtek meg a betakarítási munkálatok a földeken, és a legtöbb helyen a hónap végére már végeztek is a növény begyűjtésével. A miniszter szerint félő, hogy a több hónapja tartó csapadékhiány miatt az elmúlt éveknél alacsonyabb terméshozam várható a kalászos gabonából. Az aszály legsúlyosabban hazánkban Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét érinti. A Dunántúlon a kritikus fázisokban a növények több esőt kaptak, ezért ezeken a területeken kedvezőbb a helyzet. A kárbejelentéssel érintett területek nagysága június végére elérte a 230 ezer hektárt. A kialakult helyzetben az agrárkár-enyhítési rendszer fontos segítséget jelent az ágazat szereplői számára. Az eddigi aszálybejelentések 80 százaléka az őszi vetésű kalászosokra vonatkozik. Az agrártárca útmutatója segíti az eligazodást a kárenyhítő juttatás igénylésében – hívta fel a figyelmet a tárcavezető.

Nagy István arról is beszélt, hogy az őszi búza betakarítását is elkezdték már a gazdálkodók, igaz országosan még csak 5%-os a készültség. Békés megyében haladtak eddig a legjobban a termelők a munkálatokkal. Emellett a szalma betakarítása is megkezdődött, a megnövekedett kereslet miatt. A búza mellett a repce aratása is zajlik, egyelőre azonban országosan mindössze 1,5 t/ha termésátlaggal. A miniszter hangsúlyozta, továbbra is óriási szükség van a csapadékra, mert ha két héten belül nem jön meg az eső, akkor kukorica- és napraforgótermés komoly veszélybe kerülhet. A tárcavezető köszönetét fejezte ki a gazdáknak, akik munkája révén friss és egészséges élelmiszer kerülhet minden nap a magyar családok asztalaira. A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar több mint 20 millió ember ellátására képes – emlékeztetett Nagy István.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Már a gabona 92 százalékát betakarították Ukrajnában

2020. november 16. 06:48

A kereskedők 3,4 millió tonna kukoricát adtak el külföldre november 13-ig, szemben az előző év azonos napjának 5,3 millió tonnájával.

NAK: az átlagostól elmaradó meggytermés várható idén

2020. június 13. 10:38

Az idei meggytermés, ha az időjárás a betakarítási szezonig nem szól közbe, nagyjából a tavalyi, szintén alacsony termésmennyiséggel egyezhet meg.

Folyamatosan romlik a francia kukoricatermés állapota

2022. augusztus 1. 09:42

Második egymást követő hete meredeken romlott a francia kukoricatermés állapota.

A betakarítás kezdetére csökkent a francia kukorica termésbesorolása

2023. szeptember 11. 08:10

A betakarítás körüli esőzések várhatóan jelentős hatást gyakorolnak a gabona minőségére, különösen a búzára.