11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Agrárközélet

Fontos a dísznövényágazat stratégiai céljainak támogatása

MTI

A magyar díszkertészeti termékek versenyképes minőséget képviselnek mind a hazai, mind az európai piacokon - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Hungaro Green 2020 szakmai napon, kedden, Szigetszentmiklóson az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

Az agrárminiszter beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon mintegy 2000 hektár szabadföldi és 315 hektár növényházi felületen folyik főként faiskolai- és rózsatőtermesztés, növényházi cserepes dísznövény- és vágottvirág-termesztés, szabadföldi évelő növény-, szárazvirág-, valamint virágmagtermesztés. Az ágazat csaknem 500 milliárd forintos árbevételt termel, 14 ezer gazdasági egységet tömörít és 120 ezer munkavállalónak biztosít megélhetést.

Nagy István kiemelte, a koronavírus-járvány miatt a kormány azonnali segítségként, első lépésben terjesztette ki a dísznövény ágazatra is a jelentős mértékű járulékkedvezményt. Emellett a valamennyi gazdasági szereplő számára elérhető hiteltörlesztési moratórium, illetve a kisadózók számára bevezetett adófizetési könnyítés is nagymértékben javította a vállalkozások helyzetét. Az egyszerűsített foglalkoztatásban pedig további könnyítés történt, amely érintette a szektort. A növénytermesztési ágazatban megvalósuló alkalmi és idénymunka esetében a törvény által meghatározott éves időkorlát 120 napról 180 napra növekedett. Ezen túlmenően az alkalmi munka időtartama a legfeljebb havi 15 napról 20 napra emelkedett.

A tárcavezető kifejtette: a Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programból az egyes kertészeti tevékenységet végző vállalkozások részére a kormány további 1,4 milliárd forint összértékű támogatást nyújt. A dísznövénytermesztők foglalkoztatottanként 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kapnak, melynek felső korlátja 100 ezer euró. A támogatási program második szakasza jelenleg is nyitva áll, szeptember 14-ig lehet pályázni. Az idei évben a Vidékfejlesztési Programban pedig további 30 milliárd forintnyi beruházási forrás lesz elérhető.

A miniszter szerint az intézkedések segítségével, a kertésztársadalom áldozatos munkájának és a szakmaközi szervezet hatékony tevékenységének köszönhetően az ágazat helyzete mostanra stabilizálódott.

Nagy István köszönetet mondott azért, hogy ezekben a nehéz hónapokban is a kertészek áldozatos munkájukkal járultak és járulnak hozzá környezetünk, lakóhelyünk színesítéséhez, szépítéséhez, lelki egészségünk megőrzéséhez – írta az AM.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

A kártevők a dísznövényeinket sem kímélik

2018. május 4. 05:30

Dísznövényeink közül a buxuson ismét tarol a selyemfényű puszpángmoly hernyója.

Tönkremennek az elefántláb növényeim! Mit tehetek velük?

2023. november 5. 04:38

Több elefántláb virágom is van, nyáron mindig kint vannak a kertben, ahol jól érzik magukat. Az idei nyáron többnél is valami kirágta a törzsüket üregesre, benne számos meztelencsigát találtam. Van, amelyiknek a gyökerei elbarnultak. A leveleket is megrágták, és az alsó levelek is sárgulnak. Mit tehetek velük?

Házipatika – dísznövények gyógyhatásai

2020. szeptember 29. 09:32

Dupla öröm olyan növényeket nevelni a kertünkben, amelyek nemcsak díszítenek, hanem bizonyos növényi részeikből készített gyógyteájukkal enyhíthetik is a panaszainkat egyes egészségügyi problémáinknál.

Miért csavarodnak össze a rózsa levelei?

2020. június 11. 09:05

Futórózsáim levelei hosszirányban összecsavarodtak. Az összesodrott leveleken nem láttam sem szín elváltozást sem foltokat. Mi okozhatja ezt az elváltozást és mivel lehet védekezni ellene?