Agrárközélet

A hazai halfogyasztás megduplázása a cél

AM sajtóiroda

Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogy a jelenlegi egy főre jutó éves átlag 5, 7 kilogrammos halfogyasztás minél előbb megduplázódjon- mondta Nagy István agrárminiszter Mohácson, a II. Dunamenti Halfesztiválon.

A szaktárca évek óta törekszik a halfogyasztás növelésére – hangsúlyozta a miniszter. Emlékeztetett arra, hogy a fogyasztási célú hal ÁFA tartalma 27 százalékról 5 százalékra mérséklődött. Elmondta, hogy a 2014-2020-as Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) megvalósításához az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból Magyarországnak megállapított tagállami kerettel és a nemzeti önrésszel együtt mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez az összeg a halgazdálkodás fejlesztését, a hazai haltermelés és halfeldolgozás bővítését, valamint a halfogyasztást ösztönző marketing tevékenységet segíti. Hozzátette, hogy megszületett az „Állami halgazdálkodási feladatok támogatása” fejezeti kezelésű előirányzat, melynek kerete idén 500 millió forint.

Az étkezési célra szánt hal mennyisége hazánkban az elmúlt években folyamatosan emelkedett, többek között köszönhetően az intenzív módon történő afrikaiharcsa-termelés növekedésének, amely tavaly közel 3200 tonna étkezési halat adott a piacnak. Ezzel a mennyiséggel az elsők között vagyunk Európában.

A miniszter örvendetesnek nevezte, hogy egyre több rendezvény népszerűsíti a halfogyasztást, valamint a Duna menti halételek sokszínűségét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Drágább lesz a hal az áfacsökkentés után?

2018. február 20. 15:05

Alig több mint öt százalékkal csökkent a hal ára idén, pedig a januártól érvényes áfacsökkentés miatt 17 százalékkal kisebb rajta az adó – számolt be az RTL Klub híradója a KSH adatai alapján.

Lezárult a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző projekt

2023. július 30. 14:40

Míg korábban alig került hal a magyarok tányérjára, a hét éves ciklus végén csaknem húsz százalékkal többet fogyasztanak belőle.

Ingyenes lett a horgászvizsga!

2019. február 14. 04:49

A horgászat, mint rekreációs tevékenység a járulékos szolgáltatások igénybevételével együtt, összességében 100 milliárd forintos nagyságrenddel járul hozzá a bruttó hazai termék (GDP) összegéhez - mondta Nagy István agrárminiszter a VI. Nemzeti horgászsport gála és támogatói banketten.

Ha péntek, akkor halas recept: pontyfalatka

2019. április 5. 09:53

A MA-HAL a Nagyböjtben minden pénteken megoszt egy különleges, de könnyen elkészíthető halas receptet, ami kizárólag hazai halat használ alapanyagként.