8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

Agrárminisztérium

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

A műholdas radarfelvételek alapján ez év január végén közel 116 ezer hektárnyi terület volt érintett. A belvíz mezőgazdasági területekre gyakorolt káros hatásai mellett ne feledkezzünk el annak a talajvíz utánpótlásában betöltött szerepéről.

Az Agrárminisztérium felkérésére a Földmegfigyelési Operatív Központ (Lechner Tudásközpont) optikai műholdfelvételek alapján országos belvíztérképezést végzett, hogy felmérje és kiértékelje az érintett mezőgazdasági területek kiterjedését 2024 elején.

A legnagyobb mértékű belvízborítottság növekedést Győr-Moson-Sopron vármegyében tapasztalták.

A mezőgazdasági terület egészéhez viszonyítva a belvízborítottság mértéke Győr-Moson-Sopron (3 százalék) és Jász-Nagykun-Szolnok (2,5 százalék) vármegyében volt a legmagasabb, míg Komárom-Esztergom és Tolna vármegyében a legalacsonyabb.

Az Alföld középső és keleti részein jellemzően a belvizes területek enyhe növekedését, míg az ország középső területein azok fokozatos csökkenését figyelték meg.

Magyarország mintegy negyvenöt százaléka síkvidéki terület, egynegyede pedig olyan mély fekvésű, sík terület, amelyről természetes úton nem folyik le a víz. Belvíz akkor keletkezik, ha a kedvezőtlen meteorológiai és vízjárási tényezők hatására a talaj felső rétegében a szabad pórusok vízzel telítődnek és a talajvíz kilép a felszínre.

Napjainkban egyre gyakoribbak az olyan időjárási szélsőségek, amelyek hirtelen nagy mennyiségű csapadékkal járnak, különösen aszályos időszakok után. Ezek hozzájárulnak a belvizes területek létrejöttéhez és kiterjedésük növekedéséhez.

Nem mindig káros

A 2023. év novemberében tapasztalt bőséges csapadékhullás a talajok országszerte magas víztelítettségéhez, az Alföldön ugyanakkor több helyen belvízfoltok kialakulásához vezetett. Decemberben folytatódott a csapadékos időjárás, ami a belvízborítottságot tovább növelte. 

A belvíz a káros hatások mellett fontos szerepet játszik a talajvíz utánpótlás szempontjából. A gazdálkodók számára a gyakoribbá váló hosszú, csapadékmentes időszakok létfontosságúvá teszik a vízvisszatartást, a vízmegtartást és a talajnedvesség megőrzését, illetve a talaj termőképességének megtartását segítő eljárások tudatos gyakorlati alkalmazását.

E célokat a saját termelői önérdek felismerése mellett a jelenleg működő agrártámogatási rendszer számos eleme ösztönzi. A talajok és ökoszisztémák vízmegtartó képességének javítását a kormányzat elsősorban a földhasználatváltás, a felszínborítás mozaikossá tételének (szegély-élőhelyek, nem termelő területek), a vízvisszatartást szolgáló infrastruktúra-fejlesztésének támogatásával, valamint vízmegőrző agrotechnikák alkalmazásának ösztönzésével segíti.

A belvízborítottság következtében az őszi kultúrákban bekövetkezett hozamcsökkenést kiváltó káreseményt az elektronikus kárbejelentő felületen https://e-kerelem.mvh.allamkincstar.gov.hu/enter/ mindenképpen érdemes bejelenteni, hogy – az egyéb támogatási feltételek teljesülése esetén – a termelői károk a későbbiekben kompenzálhatóak legyenek. 

(Fotó: geralt/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Átáztak a földek, de még két napig szakad az eső

2023. december 1. 13:40

Átmeneti szárazabb időszak után kedden ismét csapadékosabbra fordult időjárásunk, és november utolsó napjaiban az igazi tél is beköszöntött már. Az Alföld déli és keleti tájain egyre nő a belvízzel elöntött területek nagysága, ami nem tesz jót az őszi vetéseknek.

Agrometeorológia: a kutya nem eszi meg a telet

2018. február 20. 07:58

A kutya nem eszi meg a telet – tartja a mondás, melyet az idei enyhe tél során sokat lehetett emlegetni.

Agrometeorológia: megszűnik a fagy, felenged a talaj

2018. március 6. 07:50

A mögöttünk álló, átmenetileg száraz hétvége után kedden országszerte ismét csapadék várható. A héten azonban a kezdeti havazás, havas eső, néhol ónos eső után egyre inkább az eső lesz a jellemző halmazállapot.

Ideiglenes és tartós vízelvezető árkok készítése

2022. augusztus 27. 08:38

A meliorációs technológiákkal a talaj szerkezetének és kémhatásának helyreállítása, a vízbefogadó képességének, vagy éppen a vízelvezetésének javítása végezhető el.