8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

Jó hónapot zártak az agrárcégek a parketten

Agrofórum Online

Egyértelműen emelkedő képet mutatott augusztusban a mezőgazdasághoz kötődő cégek tőzsdei árfolyam-mozgása. A 24 vizsgált cégből 18 kurzusa emelkedett az elmúlt hónapban.

Mindössze hat olyan vállalat volt, amelynek csökkent a kurzusa, de háromnak csak minimálisan, egynek 1,1 százalékkal és csak két olyan társaság volt, amelynél tíz százalék feletti mínuszt mutattak a számok. A legnagyobb, 14 százalékos mínuszt a CNH résztulajdonában álló török traktorgyártó, a Türk Traktör részvényesi szenvedték el, őket 12,2 százalékos zuhanással a Cal-Maine Foods, az Egyesült Államok legnagyobb tojástermelője követte. A főleg a napraforgó-ágazatban tevékenykedő ukrán székhelyű Kernel Holding varsói tőzsdére bevezetett papírjainak árfolyama 1,1 százalékkal csökkent az elmúlt hónapban. Az augusztusi lista élén 26 százalékos plusszal a japán gépgyártó Kubota áll. Őket 19,1 százalékos kiugrással a világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártója, a Deere & Company követte. A harmadik legjobban teljesítő részvény pedig 13,4 százalékos pluszt követően a Case, Steyr és New Holland márkákkal fémjelzett globális traktorgyártó CNH Industrial NV volt. Mindegyik árfolyammozgás saját devizában számolva kalkuláltuk.

Az első nyolc havi listát a Türk Trakrtör vezeti 67,6 százalékos száguldással, amibe már bele kell érteni az augusztusi 14 százalékos mínuszt. Árnyalja a képet, hogy ez a kiugrás nagyrészt a török líra gyengülésének köszönhető. Második helyen 24,4 százalékos ralival a német vetőmag-előállító és -forgalmazó cég, a KWS SAAT AG követi. Harmadik helyen pedig a Deere & Company áll 21,2 százalékos emelkedést követően. A nyolc havi lista legvégén a CNH Industrial NV kullog 33 százalékos zuhanással. Az amerikai húsipari vállalat, a Tyson Foods kurzusa 31 százalékkal csökkent eddig idén. Az agárkereskedelmi tevékenységet is folytató árupiaci óriáscég, a Glencore árfolyama 25,6 százalékkal került lejjebb.

A mezőgazdasági szektor cégeit követő ETF-ek, azaz tőzsdén kereskedett indexkövető befektetési alapok kurzusa kezd normalizálódni az előző hónapok jelentős zuhanásait követően. A VanEck Vectros Agribusiness ETF, amelyben az etfdb.com adati szerint az egyik legjelentősebb agrárpiaci ETF, 1,4 százalékot vesztett értékéből idén. Az ETF által kezelt vagyon nagysága augusztus végén 605,3 millió dollárt tett ki. Az iShares MSCI Global Agriculture Producers ETF kurusa, 0,3 százalékkal még emelkedett is idén, a kezelt vagyon 27,3 millió dollár. A First Trust Indxx Global Agriculture ETF-ben 3,1 millió dollár volt, ennek az árfolyama 6,2 százalékkal csökkent az első nyolc hónapban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Ami késik, nem múlik - Tudósítás az állami növényfajta elismerést tanúsító oklevelek átadásáról

2018. március 2. 17:00

Megkésett, de ma is aktuális beszámoló az állami növényfajta elismerést tanúsító oklevelek átadásáról.

Vegyesen teljesítettek az agárcégek júniusban a tőzsdén

2020. július 2. 10:03

A vizsgált 24 társaság közül tizennégynek emelkedett, míg tíznek csökkent az árfolyama a parketten.

„13 év alatt sok mindent tanultam a repcetermesztésről” - Kiváló tapasztalatok az UMBERTO KWS repcével! (Zanat)

2019. augusztus 3. 11:15

Bosits Tamás édesanyjával mintegy 420 hektáron folytat szántóföldi növénytermesztést. A hagyományos kultúrák mellett olajtökkel és a cukorrépával is foglalkoznak.

Kiváló minőségű vetőmagok az egészséges repceállományért

2023. május 30. 07:34

Nemesítő munkánk célja, hogy minden gazdálkodónak – termesztési technológiától függetlenül - az adott régió éghajlati és sajátos termelési viszonyaihoz alkalmazkodó fajtákat és megoldásokat kínáljunk. Ez az alapja a hatékony mezőgazdaságnak.