Agrárközélet

Csütörtökön kezdődik a NAK Szántóföldi Napok

NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – május 23-24-én rendezi meg az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását. A III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow–Mezőfalvára ingyenes a belépés.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által életre hívott, első ízben tavalyelőtt megrendezett NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow bemutató és kiállítás ezúttal is az ország legnagyobb szántóföldi szakmai rendezvénye lesz, monumentális, az eddigieknél is nagyobb, mintegy 60 hektáros (600 ezer négyzetméteres) területen. A kilátogatókat 150 kiállító várja.

A NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow az ország egyetlen olyan álló- és mozgógépes szabadtéri kiállítása, ahol a mezőgazdasági gépek legszélesebb kínálata megtekinthető. Az állógépes kiállításon – több mint 9000 négyzetméteren – 55 kiállító, a hazai gépforgalmazás 80 százalékát képviselő cég mutatja be gépeit, eszközeit. Közel 20 ezer négyzetméteres demópályán lesznek kipróbálhatóak a gépek. A két nap alatt 26-26 gépkapcsolatot ismerhetnek meg a termelők működés közben, mely permetező bemutatóval is kiegészül. Emellett a rendezvény középpontjába az évszaknak megfelelő fajtabemutatók, mikroparcellás és demóparcellás növénytermesztési bemutatók, valamint egyebek közt a gazdálkodás különböző területeit ismertető, illetve talajtani előadások kerülnek.

A május 23-24-i rendezvény mindkét napján bemutatkoznak majd a legújabb nemesítési és kutatási eredmények a gyakorlatban, nagy és biztonságos termést ígérő fajták, hibridek, továbbá munkaeszközöket, gépeket, gépkapcsolatokat hétköznapi, szántóföldi körülmények között, akcióban lehet megtekinteni, akár ki is próbálni működés közben. Mindemellett a kiállítás ez évben az erdőgazdálkodásra is fókuszál.

A nagyszabású rendezvényen a gazdálkodók időt, energiát és pénzt megtakarítva, egy szabadtéri helyszínen tekinthetik meg ezt a széles kínálatot. Mindezzel nem kell a termelőknek, forgalmazóknak és a gyártóknak sok kisebb rendezvényen részt venniük ahhoz, hogy ennyiféle gépet és technológiát ki tudjanak próbálni, meg tudjanak tekinteni. A III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva együttesen olyan színvonalas szakmai esemény, amelyről egyetlen mezőgazdasági szakember sem maradhat távol.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara azt a célt tűzte ki, hogy ez a két nap széles körű tájékozódási pont legyen a gazdálkodóknak, és a gépbemutatók mellett a több mint 9 hektáros növény fajtabemutatókon és mikroparcellákon termesztéstechnológiai újdonságokkal is készül. A gazdálkodók közvetlenül szerezhetnek olyan releváns és naprakész információkat, amelyek segítik őket a fejlődést, hatékonyjavulást biztosító döntések meghozatalában.

További információk: www.szantofoldinapok.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mit hozhat az új KAP ciklus? + podcast

2025. július 15. 16:10

A KAP átalakítása számos kérdést vet fel, ugyanakkor nehéz konkrétumokról beszélni. A BASF és NAK olyan platformot hoztak létre, ahol a témával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a meghívottak.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Már üzemel a jégkármérséklő-rendszer

2020. április 15. 13:36

Az ország 986 pontjáról ezüst-jodidot a felhőkbe juttató rendszer nem csak a mezőgazdaságot óvja, hanem a lakossági, ipari, állami létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat.

Rendkívüli ügyfélfogadási rend az agrárkamaránál a koronavírus miatt

2020. március 15. 05:39

Közleményük szerint a NAK a napi működése során a lehető legkisebbre kívánja csökkenteni a koronavírus-járvány terjedésének lehetőségét, a személyes ügyféltalálkozások számát, ezzel is megóvva munkavállalói és a mintegy 400 ezer kamarai tag egészségét.

Szívgyógyszer sem lenne nélkülük - a gyógynövények reneszánsza

2020. január 12. 08:21

A hazai fogyasztók továbbra is a kamillavirágot, a bodza- és hársfavirágot, valamint a csipkebogyót, illetve az ezekből készült teákat vásárolják a legnagyobb számban.

Két hét múlva kezdődhet az őszi árpa aratása

2020. június 13. 13:58

A NAK megyei elnökeinek közlése alapján jelenleg a permetezési, növényvédelmi munkák zajlanak, illetve készülnek a gazdák az aratásra.